Property Value
dbo:abstract
  • A Deszkatemplom a miskolci álló református templom, és mint a neve is mutatja, fából épült. Külső megjelenésében és belső kialakításában erdélyi építészeti elemek, motívumok dominálnak. A jelenlegi épület 1999-ben épült az előző másolataként, amelynek tervezője Szeghalmy Bálint, Miskolc főépítésze volt. A mai templom helyén már három fatemplom állt ezelőtt, az első 1637-ben épült. Amikor annak az állapota nagyon leromlott, 1724-ben újat emeltek a helyére. Ennek a második templomnak az újjáépítésében elévülhetetlen érdemei vannak Bató István gazdag miskolci kereskedőnek, aki 1874-ben saját pénzén újíttatta fel, és végrendeletében alapítványt is létrehozott a templom céljaira. A felújítás ellenére a 20. század elején már ez a templom is menthetetlenné vált, ezért lebontották, és Szeghalmy Bálint tervei szerint új, monumentális, és az erdélyi, szatmári népi építészet formavilágát megjelenítő templomot építettek. A templomot 1938. szeptember 19-én avatták fel. A Deszkatemplomot 1997-ben felgyújtották, és a mai épület – az eredeti formavilágát megtartva – közadakozásból és állami támogatásból épült újjá Puskás Péter tervei szerint, Simon Gábor építész vezetésével, és 1999. május 2-án avatták fel. A temetőben nyugszik Szabó Lőrinc édesanyja. A temetés a költőt megrendítő vers írására késztette, amely a Tücsökzene-ciklus utolsó kötetében (Helyzetek és pillanatok) jelent meg 1957-ben. A költemény címe: A miskolci „deszkatemplom”-ban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 17776 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 26624 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23761998 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • Hazai hírek (hu)
  • A Miskolc, tetemvári Deszkatemplom belsőépítészete (hu)
  • Hazai hírek (hu)
  • A Miskolc, tetemvári Deszkatemplom belsőépítészete (hu)
prop-hu:archd
  • 2010-04-13 (xsd:date)
  • 2012-05-14 (xsd:date)
  • 2014-09-10 (xsd:date)
  • 2016-03-04 (xsd:date)
  • 2016-06-12 (xsd:date)
prop-hu:archívdátum
  • 2011-09-18 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:aurl
prop-hu:cím
  • Miskolc írásban és képekben 1/1 (hu)
  • Miskolci legendák (hu)
  • A Deszkatemplom (hu)
  • Deszkatemplom (hu)
  • Deszkatemplom, Miskolc (hu)
  • Hírek, vélemények az egyházról a magyar sajtóban (hu)
  • Fából és deszkából: a miskolci Deszkatemplom (hu)
  • Miskolc, Deszkatemplom (hu)
  • Miskolci kalendárium 2016 (hu)
  • Szabó Lőrinc összegyűjtött versei II (hu)
  • Szabó Lőrinc: A miskolci deszkatemplomban (hu)
  • Templomban (hu)
  • Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség honlapja – Történelem (hu)
  • Miskolci várostörténeti kalendárium 1300–1960 (hu)

prop-hu:elér
  • 2013-05-07 (xsd:date)
  • 2013-05-08 (xsd:date)
  • 2013-05-09 (xsd:date)
prop-hu:fejezetcím
  • A Deszka-templom feltámadása (hu)
  • A Deszkatemplom helyreállítása (hu)
  • A miskolci „deszkatemplom”-ban (hu)
  • A tetemvári Deszkatemplom (hu)
  • A tetemvári deszkatemplomok (hu)
  • Korszerűsítették a fűtési rendszert a Deszkatemplomban (hu)

prop-hu:fejezetszerző
  • Olajos Csaba (hu)
  • Simon Gábor (hu)
  • Olajos Csaba (hu)
  • Simon Gábor (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
  • Budapest (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:hosszúság
  • E (hu)
  • E (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:irányzat
prop-hu:isbn
  • 978 (xsd:integer)
  • 9631507114 (xsd:decimal)
  • 9639311499 (xsd:decimal)
prop-hu:keresztény
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:kiadó
  • dbpedia-hu:Borsod-Abaúj-Zemplén_Megyei_Levéltár
  • Kossuth Kiadó (hu)
  • Szépirodalmi Könyvkiadó (hu)
  • MIKOM (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárért Alapítvány (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség (hu)
prop-hu:kép
  • Deszkatemplom Miskolc.jpg (hu)
  • Deszkatemplom Miskolc.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Deszkatemplom (hu)
  • A Deszkatemplom (hu)
prop-hu:közreműködők
  • Balogh Judit, Dobrossy István (hu)
  • Balogh Judit, Dobrossy István (hu)
prop-hu:név
  • Deszkatemplom (hu)
  • Deszkatemplom (hu)
prop-hu:oldal
  • 106 (xsd:integer)
  • 241 (xsd:integer)
  • 325 (xsd:integer)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Miskolc (hu)
  • Miskolc (hu)
prop-hu:sorozat
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei levéltári füzetek (hu)
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei levéltári füzetek (hu)
prop-hu:sorozatszám
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
  • szecessziós (hu)
  • szecessziós (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:szélesség
  • N (hu)
  • N (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • lent (hu)
  • lent (hu)
prop-hu:település
prop-hu:tervező
prop-hu:típus
  • templom (hu)
  • templom (hu)
prop-hu:url
prop-hu:vallás
prop-hu:weblap
  • youtube.com (hu)
  • hellomiskolc.hu (hu)
  • miskolcblog (hu)
  • muepitesz.hu (hu)
  • templom.hu (hu)
  • vendegvaro.hu (hu)
  • www.katolikus.hu (hu)
  • www.tirek.hu (hu)
  • youtube.com (hu)
  • hellomiskolc.hu (hu)
  • miskolcblog (hu)
  • muepitesz.hu (hu)
  • templom.hu (hu)
  • vendegvaro.hu (hu)
  • www.katolikus.hu (hu)
  • www.tirek.hu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építtető
  • Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség (hu)
  • Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség (hu)
prop-hu:építésBefejezése
  • 1938 (xsd:integer)
prop-hu:építésKezdete
  • 1937 (xsd:integer)
prop-hu:építőanyag
prop-hu:év
  • 1977 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2015 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Deszkatemplom (hu)
  • Deszkatemplom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:deathPlace of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:sírhely of
is foaf:primaryTopic of