Property Value
dbo:abstract
  • Dimitrisz Kalodiki ( – 1389.) görög tudós, a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend írnoka volt, aki Szalonikiből származott. Nevéhez fűződik mások mellett Thuküdidész beszédeinek lefordítása antik görögről újgörögre Juan Fernández de Heredia johannita nagymester számára 1384 és 1389 között. Elképzelhető, hogy ebben a munkában közreműködött Miklós drenopoliszi címzetes püspök is. 1381. április 17-én Heredia kinevezte közjegyzőnek élete végéig Rodoszra. 1382. március 6-án a nagymester feljogosította arra, hogy helyetteseket nevezzen ki egy másik közjegyzői posztra, amelyet aztán szintén megkapott. 1383. május 26-án Heredia felmentette Kalodiki gyerekeit a rodosziakat sújtó kötelezettség (marinara) alól, amely szerint meghatározott időn át a lovagrend gályáin kell szolgálniuk, vagy biztosítaniuk kell valakit maguk helyett. (hu)

dbo:nationality
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1717076 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3482 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22892191 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2020-07-25 (xsd:date)
prop-hu:author
  • Anthony Luttrell (hu)
  • Anthony Luttrell (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 1389 (xsd:integer)
prop-hu:iskolái
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:jelentősMunkái
  • Thuküdidész beszédei (hu)
  • Thuküdidész beszédei (hu)
prop-hu:kutatásiTerület
  • Antik görög irodalom (hu)
  • Antik görög irodalom (hu)
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
prop-hu:publisher
  • The University of Chichcago Press (hu)

prop-hu:szakterület
  • Fordítás (hu)
  • Fordítás (hu)
prop-hu:születésDátuma
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:url
  • https://www.jstor.org/stable/2849733?read-now=1&refreqid=excelsior%3Aee9d97efa5bae3c504d0f0c38e3cd1fa&seq=1#page_scan_tab_contents|title=Greek Histories Translated and Compiled for Juan Fernández de Heredia, Master of Rhodes, 1377-1396 (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1960 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
  • Dimitrisz Kalodiki (hu)
is foaf:primaryTopic of