Property Value
dbo:abstract
  • A Bizánci Birodalom, ritkábban Keletrómai Birodalom, hivatalos elnevezése a Római Birodalom (görögül: Βασιλεία Ῥωμαίων - ógörög átírással: „Baszileia Rhómaión” vagy újgörög átírással: „Vaszilía Romaíon”, latinul Imperium Romanum) volt, ókori–középkori államalakulat, mely fénykorában Európán kívül Ázsiára és Afrikára is kiterjedt. A birodalom fővárosa Bizánc, a 20. századig Európában használatos nevén Konstantinápoly, hivatalos nevén Új-Róma (görögül Νέα Ῥώμη - „Nea Rómé”, latinul Nova Roma), a mai Isztambul volt. Az egészen 1453-ig fennálló birodalom kulturálisan görög, államiságában római, vallása tekintetében pedig keresztény volt. A bizánci állam francia történész szerint „valójában a Római Birodalom, amelynek nyugati részét a népvándorlás megsemmisítette”. Területe legnagyobb kiterjedését I. Iusztinianosz uralkodása alatt (527–565) érte el, aki nyugati hódításaival kívánta visszaállítani a régi Római Birodalom egységét. Iusztinianosz államának területe a rákövetkező csaknem kilencszáz esztendő alatt a bolgár, az arab, a szeldzsuk-török és az oszmán-török nyomás következtében lassan töredékére fogyatkozott, s végül csak magára a fővárosra terjedt ki. A birodalom fennállása egy rövid időszaktól eltekintve folytonos volt: a 13. században több mint fél évszázadig a Latin Császárság és a Nikaiai Császárság uralta a területet, de 1261-re visszaállt a régi rend. 1453-ban azonban Hódító Mehmed oszmán szultán elfoglalta Konstantinápolyt, amivel a Keletrómai Birodalom végleg megszűnt létezni. A Bizánci Birodalmat több mint ezeréves fennállásának, az ókori kulturális örökség továbbmentésének, továbbfejlesztésének és a kereszténység terjesztésének köszönhetően az európai történelem egyik legbefolyásosabb államalakulatának tartják. (hu)

dbo:capital
dbo:currency
dbo:foundingYear
  • 0025-01-01 (xsd:gYear)
  • 0395-01-01 (xsd:gYear)
dbo:governmentType
dbo:monarch
dbo:populationTotal
  • 4 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:religion
dbo:unitaryAuthority
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 20393 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 32144 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23748994 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • A bizánci állam története (hu)
  • A bizánci állam története (hu)
prop-hu:címer
  • Palaeologoi eagle XV c.svg (hu)
  • Palaeologoi eagle XV c.svg (hu)
prop-hu:dinasztia
  • Theodosius-dinasztia (hu)
  • (hu)
  • Amorita-dinasztia (hu)
  • Angelosz-dinasztia (hu)
  • Dukász-dinasztia (hu)
  • Hérakleiosz-dinasztia (hu)
  • Iusztinianosz-dinasztia (hu)
  • Izauri-ház császárai (hu)
  • Komnénosz-dinasztia (hu)
  • Laszkarisz-dinasztia (hu)
  • Makedón-dinasztia (hu)
  • Palaiologosz-dinasztia (hu)
  • Trák-dinasztia (hu)
  • Theodosius-dinasztia (hu)
  • (hu)
  • Amorita-dinasztia (hu)
  • Angelosz-dinasztia (hu)
  • Dukász-dinasztia (hu)
  • Hérakleiosz-dinasztia (hu)
  • Iusztinianosz-dinasztia (hu)
  • Izauri-ház császárai (hu)
  • Komnénosz-dinasztia (hu)
  • Laszkarisz-dinasztia (hu)
  • Makedón-dinasztia (hu)
  • Palaiologosz-dinasztia (hu)
  • Trák-dinasztia (hu)
prop-hu:előd
  • Római Birodalom (hu)
  • Római Birodalom (hu)
prop-hu:előd1Zászló
  • Vexilloid_of_the_Roman_Empire.svg (hu)
  • Vexilloid_of_the_Roman_Empire.svg (hu)
prop-hu:előtag
  • A (hu)
  • A (hu)
prop-hu:főváros
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:hivatalosNyelvek
prop-hu:isbn
  • 9633893836 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Osiris (hu)
  • Osiris (hu)
prop-hu:megalakulásÉve
  • 395 (xsd:integer)
  • --12-25
prop-hu:megnevezése
  • Bizánci Birodalom (hu)
  • Bizánci Birodalom (hu)
prop-hu:megszűnésÉve
  • 1453 (xsd:integer)
prop-hu:népesség
  • 4 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 12 (xsd:integer)
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:pénznem
  • solidus, hüperpürón, follis (hu)
  • solidus, hüperpürón, follis (hu)
prop-hu:sajátNév
  • Baszileia Rhómaión (hu)
  • Vaszilía Romaíon (hu)
  • Βασιλεία Ῥωμαίων (hu)
  • Baszileia Rhómaión (hu)
  • Vaszilía Romaíon (hu)
  • Βασιλεία Ῥωμαίων (hu)
prop-hu:szerző
prop-hu:terület
  • legnagyobb kiterjedés, 555: (hu)
  • legnagyobb kiterjedés, 555: (hu)
prop-hu:térkép
  • Justinian555AD.png (hu)
  • Justinian555AD.png (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 555-ben, I. Iusztinianosz uralkodása alatt (hu)
  • A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 555-ben, I. Iusztinianosz uralkodása alatt (hu)
prop-hu:törvényhozás
prop-hu:uralkodó
  • császár (hu)
  • császár (hu)
prop-hu:utód
  • Oszmán Birodalom (hu)
  • Oszmán Birodalom (hu)
prop-hu:utód1Zászló
  • Flag_of_the_Ottoman_Empire_.svg (hu)
  • Flag_of_the_Ottoman_Empire_.svg (hu)
prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zászló
  • Flag_of_PalaeologusEmperor.svg (hu)
  • Flag_of_PalaeologusEmperor.svg (hu)
prop-hu:államforma
prop-hu:év
  • 2003 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Bizánci Birodalom (hu)
  • Bizánci Birodalom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:country of
is dbo:deathPlace of
is dbo:nationality of
is dbo:state of
is dbo:territory of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:egyikFél of
is prop-hu:elterjedése of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:kutatásiTerület of
is prop-hu:másikFél of
is prop-hu:nemzetiség of
is prop-hu:ország of
is prop-hu:országok of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:védekező of
is prop-hu:államnév of
is foaf:primaryTopic of