Property Value
dbo:abstract
  • A Dungeon Keeper 2 egy stratégiai játék, melyet a Bullfrog Productions fejlesztett és az Electronic Arts adott ki 1999 júniusában kizárólag Microsoft Windows platformra. Az első részen dolgozó Peter Molyneux már nem vett részt a folytatás munkálataiban, bár az előző részből származó ötletei itt is megjelennek. A fejlesztők már elkezdték a készítését, ami a War for the Overworld alcímet viselte volna, ám a kiadó Electronic Arts 2000 márciusában törölte a projektet. Az elődhöz hasonlóan a játékos feladata most is egyfajta földalatti labirintusrendszer (dungeon) kiépítése és működtetése. A Dungeon Keeper 2 történetében központi szerep jut a portál kristályoknak (portal gem), amiket főként a játékos elpusztítására törő jólelkű hős lovagoktól lehet megszerezni, a huszadikat is összegyűjtve pedig megnyílik az út a felszínre és a világ leigázására. A legjelentősebb különbség a két rész között a külsőségekben vehető észre, az előzőtől eltérően ugyanis már 3D-ben jelenik meg a játék, a spriteokat pedig 3D-s karaktermodellek váltották fel. A játékmenet nem sokban változott, egyes kialakítható helyiségek, a varázslatok és a szörnyek módosultak, illetve újabbak jelentek meg vagy a régebbiek tűntek el. Újításként bekerült a "My Pet Dungeon" játékmód is, ahol szabadon lehet építkezni és a hősök csak akkor tűnnek fel, ha a játékos úgy akarja. (hu)

dbo:computingPlatform
dbo:developer
dbo:genre
dbo:latestReleaseVersion
  • 1.7
dbo:publisher
dbo:requirement
  • * CPU:Pentium II166MHz
  • * HDD: 300 MB szabad hely
  • * RAM: 32MBRAM
  • * VRAM: 2 MBVRAM
  • *DirectX: 8.1 (Silver Edition)
dbo:series
dbo:type
dbo:wikiPageID
  • 858423 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 3771 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23221326 (xsd:integer)
prop-hu:adathordozó
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:játékmódok
prop-hu:kiadó
prop-hu:műfaj
prop-hu:művész
  • John Miles (hu)
  • John Miles (hu)
prop-hu:név
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
prop-hu:platformok
prop-hu:producer
  • Nick Goldsworthy (hu)
  • Nick Goldsworthy (hu)
prop-hu:programozó
  • Alex Peters (hu)
  • Alex Peters (hu)
prop-hu:rendszerkövetelmény
  • * CPU: Pentium II 166 MHz * RAM: 32 MB RAM * VRAM: 2 MB VRAM * HDD: 300 MB szabad hely * DirectX: 8.1 (hu)

prop-hu:sorozat
prop-hu:tervező
  • Sean Cooper (hu)
  • Sean Cooper (hu)
prop-hu:uskBesorolás
  • USK 12 (hu)
  • USK 12 (hu)
prop-hu:verzió
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zeneszerző
  • Mark Knight (hu)
  • Mark Knight (hu)
prop-hu:író
  • Gordon Davidson (hu)
  • Jon Weinbren (hu)
  • Zy Nicholson (hu)
  • Gordon Davidson (hu)
  • Jon Weinbren (hu)
  • Zy Nicholson (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
  • Dungeon Keeper 2 (hu)
is foaf:primaryTopic of