| dbo:abstract
|
- Az első bécsi döntés a szlovák és a magyar fél által felkért két döntőbíró, Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminiszter 1938. november 2-án meghozott döntése volt, amelyet Bécsben, a hirdették ki. Az etnikai revíziót megvalósítva 11 927 km² (az utólagos kiigazításokkal 12 012 km²) Trianonban elcsatolt területet juttatott vissza Magyarországnak, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű. A döntésnek köszönhetően újra magyar lett Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc és Fülek városa. A magyar honvédség november 5. és 10. között vonult be a csehszlovák hadsereg által kiürített területre, ahol mindenütt örömmel fogadták. Az új határokon túl 67 000 magyar maradt. November 13-án hirdették ki az 1938. évi XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről. Az első bécsi döntés közvetlen előzménye az Anschlussot követő német politika, aminek célja Csehszlovákia felbomlasztása volt. Hitler 1938 augusztusában felajánlotta a teljes északi revíziót Horthynak abban az esetben, ha Magyarország háborút provokál a csehszlovákokkal, ám ő ezt elutasította. Franciaország és Nagy-Britannia azzal kívánta elkerülni Csehszlovákia teljes feldarabolását, hogy elfogadták a nemzeti alapú határrevíziókat. Szeptember 29-én a négy nagyhatalom aláírta a müncheni egyezményt, amely a Szudétavidék németlakta területeit a Harmadik Birodalomnak juttatta, Galeazzo Ciano gróf (Benito Mussolini később kivégzett veje) javaslatára az a kitétel is bekerült, hogy Csehszlovákia a területi viták békés rendezése érdekében kezdjen tárgyalásokat a magyarokkal és a lengyelekkel is. A Kánya Kálmán és Jozef Tiso (Tisza József) közötti (magyar nyelven folyt!) tárgyalások azonban eredménytelenek maradtak, mivel Tiso a magyarlakta városokat nem akarta visszaadni, csak a falvakat. A felek ezért október végén kértek nemzetközi döntőbíráskodást, amiben Nagy-Britannia és Franciaország nem kívántak részt venni, így a döntést végül Németország és Olaszország hozta meg. Mivel a két nagyhatalom döntését nem előzte meg írásbeli megegyezés az érintettek között, gyakran nem választottbíráskodásnak, hanem politikai arbitrázsnak tekintik azt, hiszen a felek között még a jogvita terjedelmében sem volt egyetértés. Míg a szlovák fasiszta bábállam területe egészére, addig Magyarország csak arra a területre értette, amelyet a szlovákok nem ismertek el jogos követelésként a komáromi tárgyalásokon. Sajátosság még, hogy a döntéshez nem kapcsolódik indokolás, erre az eljárásra (ex aequo et bono) azonban hiányzott a kifejezett felhatalmazás a két vitában lévő államtól. A második világháború után megkötött párizsi béke a második bécsi döntéssel együtt érvénytelennek nyilvánította, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához kerültek. (hu)
- Az első bécsi döntés a szlovák és a magyar fél által felkért két döntőbíró, Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminiszter 1938. november 2-án meghozott döntése volt, amelyet Bécsben, a hirdették ki. Az etnikai revíziót megvalósítva 11 927 km² (az utólagos kiigazításokkal 12 012 km²) Trianonban elcsatolt területet juttatott vissza Magyarországnak, 869 ezer fős lakossággal, akik közül 752 ezer fő (86,5%) volt magyar és 117 ezer más nemzetiségű. A döntésnek köszönhetően újra magyar lett Kassa, Rozsnyó, Ungvár, Munkács, Beregszász, Rimaszombat, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc és Fülek városa. A magyar honvédség november 5. és 10. között vonult be a csehszlovák hadsereg által kiürített területre, ahol mindenütt örömmel fogadták. Az új határokon túl 67 000 magyar maradt. November 13-án hirdették ki az 1938. évi XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítéséről. Az első bécsi döntés közvetlen előzménye az Anschlussot követő német politika, aminek célja Csehszlovákia felbomlasztása volt. Hitler 1938 augusztusában felajánlotta a teljes északi revíziót Horthynak abban az esetben, ha Magyarország háborút provokál a csehszlovákokkal, ám ő ezt elutasította. Franciaország és Nagy-Britannia azzal kívánta elkerülni Csehszlovákia teljes feldarabolását, hogy elfogadták a nemzeti alapú határrevíziókat. Szeptember 29-én a négy nagyhatalom aláírta a müncheni egyezményt, amely a Szudétavidék németlakta területeit a Harmadik Birodalomnak juttatta, Galeazzo Ciano gróf (Benito Mussolini később kivégzett veje) javaslatára az a kitétel is bekerült, hogy Csehszlovákia a területi viták békés rendezése érdekében kezdjen tárgyalásokat a magyarokkal és a lengyelekkel is. A Kánya Kálmán és Jozef Tiso (Tisza József) közötti (magyar nyelven folyt!) tárgyalások azonban eredménytelenek maradtak, mivel Tiso a magyarlakta városokat nem akarta visszaadni, csak a falvakat. A felek ezért október végén kértek nemzetközi döntőbíráskodást, amiben Nagy-Britannia és Franciaország nem kívántak részt venni, így a döntést végül Németország és Olaszország hozta meg. Mivel a két nagyhatalom döntését nem előzte meg írásbeli megegyezés az érintettek között, gyakran nem választottbíráskodásnak, hanem politikai arbitrázsnak tekintik azt, hiszen a felek között még a jogvita terjedelmében sem volt egyetértés. Míg a szlovák fasiszta bábállam területe egészére, addig Magyarország csak arra a területre értette, amelyet a szlovákok nem ismertek el jogos követelésként a komáromi tárgyalásokon. Sajátosság még, hogy a döntéshez nem kapcsolódik indokolás, erre az eljárásra (ex aequo et bono) azonban hiányzott a kifejezett felhatalmazás a két vitában lévő államtól. A második világháború után megkötött párizsi béke a második bécsi döntéssel együtt érvénytelennek nyilvánította, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához kerültek. (hu)
|
