Property Value
dbo:abstract
  • Az első dunai bolgár birodalom (bolgárul Първo Българско царство, Parvo Balgarsko Carsztvo) egy 632-ben alapított középkori bolgár állam volt a Duna-delta közelében. Az állam 1018-ig állt fenn, amikor a Bizánci Birodalom része lett. Fénykorában – egyes történészi vélemények szerint – a mai Budapest területétől egészen a Fekete-tengerig, a mai ukrajnai Dnyepertől az Adriai-tengerig húzódott. Ezt az 1185-ben megalapított követte. Közvetlenül megalapításától fogva Bulgária volt az ország hivatalos neve. A birodalom nagy szerepet játszott az európai politikában, s kora egyik legerősebb katonai hatalma volt. 717–718-ban Bizánc és Bulgária koalíciója Konstantinápoly ostrománál sikeresen visszaverte az arabok támadását, így megvédték Kelet-Európát egy arab inváziótól és Európát attól, hogy a muzulmánok elfoglalják. Később megsemmisítették az Avar Kaganátust, s uralmukat egészen a Kárpát-medencéig és a Tátráig kiterjesztették. Bulgária hatékony pajzsnak bizonyult az úgynevezett népvándorlás második hullámában érkező nomád népekkel szemben. A besenyőket és a kunokat Bulgária északkeleti részében állították meg, és miután döntő győzelmet arattak a magyarok felett, a magyaroknak vissza kellett vonulniuk, s 895-ben letelepedtek a Kárpát-medencében. Délen a bolgár–bizánci háborúk következtében a bolgárok Trákia és Makedónia szlávok lakta területeinek nagy részét elfoglalták. A 917-es ankhialoszi csatában elszenvedett vereség következményeként a Bizánci Birodalom a szétesés szélére került. A bolgár-törökök új harci és építkezési technikákat honosítottak meg Európában. A római, téglából készült erődítményekkel ellentétben az első bolgár városok nagy monolitikus kövek felhasználásával épültek. 27 km²-es területével Pliszka, az ország fővárosa Európa legnagyobb városai közé tartozott. A belvárosban sokkal hamarabb kiépítették a szennyvízcsatorna-rendszert, mint például Párizsban vagy Londonban. Miután 864-ben felvették a kereszténységet, Bulgária lett a szláv Európa kulturális központja. Ez a vezető szerep tovább erősödött azzal, hogy mikor Preszlavban megalkották a cirill ábécét, abban bolgár tudós is segédkezett. Több tudós szerint a után az ohridi és a preszlavi volt Európa második egyeteme. (hu)

dbo:capital
dbo:foundingYear
  • 0680-01-01 (xsd:gYear)
dbo:governor
dbo:populationTotal
  • 4000000 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:religion
dbo:status
  • Părvo bălgarszko carsztvo
  • Първo българско царство
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 536835 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 38979 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23584291 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2009-12-01 (xsd:date)
prop-hu:authorlink
  • Vasil Zlatarski (hu)
  • Steven Runciman (hu)
  • Vasil Zlatarski (hu)
  • Steven Runciman (hu)
prop-hu:coauthors
  • Валери Кацунов, Пламен Митев, Евгения Калинова, Искра Баева, Боян Добрев (hu)
  • Милен Куманов (hu)

prop-hu:címer
  • Monogram on the silver eagle from the Voznesenka treasure.png (hu)

prop-hu:date
  • 20140106182453 (xsd:decimal)
prop-hu:előd
  • Nagy-Bulgária (hu)
  • Nagy-Bulgária (hu)
prop-hu:előd1Zászló
  • Monogram_of_Kubrat.svg (hu)
  • Monogram_of_Kubrat.svg (hu)
prop-hu:first
  • Steven (hu)
  • Петър (hu)
  • John V.A. (hu)
  • Vasil N. (hu)
  • Георги (hu)
  • Стефан (hu)
  • Steven (hu)
  • Петър (hu)
  • John V.A. (hu)
  • Vasil N. (hu)
  • Георги (hu)
  • Стефан (hu)
prop-hu:főváros
  • Ohrid (hu)
  • Pliszka (hu)
  • Preslav (hu)
  • Skopie (hu)
  • Ohrid (hu)
  • Pliszka (hu)
  • Preslav (hu)
  • Skopie (hu)
prop-hu:hivatalosNyelvek
prop-hu:isbn
  • 954 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9547366284 (xsd:decimal)
  • 9844830679 (xsd:decimal)
prop-hu:language
  • bolgár (hu)
  • bolgár (hu)
prop-hu:last
  • Zlatarski (hu)
  • Runciman (hu)
  • Делев (hu)
  • Fine, Jr. (hu)
  • Бакалов (hu)
  • Цанев (hu)
  • Zlatarski (hu)
  • Runciman (hu)
  • Делев (hu)
  • Fine, Jr. (hu)
  • Бакалов (hu)
  • Цанев (hu)
prop-hu:location
prop-hu:megalakulásÉve
  • 680 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezése
  • Első Bolgár Birodalom (hu)
  • Első Bolgár Birodalom (hu)
prop-hu:megszűnésÉve
  • 1018 (xsd:integer)
prop-hu:népesség
  • 4000000 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • University of Michigan Press (hu)
  • Министерство на външните работи на България, Труд, Сирма (hu)
  • Bulgarian Academy of Sciences, 2002 (hu)
  • G. Bell & Sons, London (hu)
  • Science and Arts Publishers, 2nd Edition , Zahari Stoyanov Publishers, 4th Edition, 2006 (hu)
  • Труд, Жанет 45 (hu)
  • Труд, Сирма (hu)

prop-hu:státusz
  • Părvo bălgarszko carsztvo (hu)
  • Първo българско царство (hu)
  • Părvo bălgarszko carsztvo (hu)
  • Първo българско царство (hu)
prop-hu:terület
  • 815000 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • История и цивилизация за 11. клас (hu)
  • Електронна издание – История на България (hu)
  • A History of the First Bulgarian Empire (hu)
  • The Early Medieval Balkans (hu)
  • Българите и България (hu)
  • Български хроники (hu)
  • Medieval History of the Bulgarian State, Vol I: History of the First Bulgarian Empire, Part II: From Slavianization to the Fall of the First Bulgarian Empire (hu)
  • Medieval History of the Bulgarian State, Vol I: History of the First Bulgarian Empire, Part I: Age of Hunn-Bulgar Domination (hu)

prop-hu:térkép
  • Bulgaria Simeon I -hu.svg (hu)
  • Bulgaria Simeon I -hu.svg (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • A Bolgár Birodalom legnagyobb kiterjedése idején , I. (Nagy) Simeon uralkodásakor (hu)

prop-hu:url
prop-hu:utód
  • második bolgár birodalom (hu)
  • második bolgár birodalom (hu)
prop-hu:utód1Zászló
  • Coat of arms of the Second Bulgarian Empire.svg (hu)

prop-hu:vallás
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1918 (xsd:integer)
  • 1927 (xsd:integer)
  • 1930 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:államforma
  • Birodalom (hu)
  • Birodalom (hu)
prop-hu:államfő
  • kán, majd később cár (hu)
  • kán, majd később cár (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Első dunai bolgár birodalom (hu)
  • Első dunai bolgár birodalom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:egyikFél of
is prop-hu:védekező of
is foaf:primaryTopic of