Property Value
dbo:abstract
  • Az emlősszerűek a magzatburkosok egyik nagy csoportja (a hüllőszerűek mellett), amelyek közé az emlősök (Mammalia) és az emlősszerű hüllők (Synapsida) osztályai tartoznak. A Synapsida tudományos név megtévesztő lehet, hiszen mind az emlősszerűek, mind az emlősszerűek közé tartozó emlősszerű hüllők tudományos neve is. A probléma feloldása a filogenetikus, kladisztikus taxonómia bevezetésével lehetséges, addig el kell fogadni, hogy a hagyományos taxonok szerint a Synapsida subclassis az oldalsó halántékablakos emlősszerű hüllők megnevezése, ugyanakkor a kladisztika szerint a Sauropsida testvérkládja, amelyben a közös őstől származó összes leszármazott, tehát az emlősszerű hüllők és minden emlős is benne foglaltatik. Koponyájukban mindkét szemük mögött nyílás alakult ki. Az arccsontokon kialakult nyílások valószínűleg azt tették lehetővé, hogy jóval nagyobb állkapocsizmok tapadhassanak meg és ezáltal erőteljesebbé váljék a harapás. Az emlősszerűek kialakulása mintegy 324 millió évvel ezelőtt, a késő karbon korban vette kezdetét. Az emlősszerűek evolúciójuk során egyre hasonlóbbakká is váltak a mai emlősökhöz. (Innen az „emlősszerűek” név.) Az általuk képviselt vonal vezetett az emlősök (Mammalia) kialakulásához. Egy perm időszakból származó utal arra, hogy egyes fajaik szőrösek lehettek. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 199490 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7235 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22740198 (xsd:integer)
prop-hu:classis
  • Emlősszerű hüllők (hu)
  • Emlősszerű hüllők (hu)
prop-hu:classis++_
  • Emlősszerűek (hu)
  • Emlősszerűek (hu)
prop-hu:classisAuthority
prop-hu:imageCaption
prop-hu:infraphylum
prop-hu:name
  • Emlősszerűek (hu)
  • Emlősszerűek (hu)
prop-hu:phylum
prop-hu:regnum
prop-hu:subdivision
  • * Emlősszerű hüllők ' ** Pelycosauria *** Caseasauria *** Eupelycosauria ** Therapsida *** Biarmosuchia *** Dinocephalia *** Anomodontia *** Gorgonopsia *** Therocephalia *** Cynodontia * Emlősök ' ** (az emlősrendeket lásd az emlősök szócikkben) (hu)

prop-hu:subdivisionRanks
  • Osztályok, rendek és alrendek (hu)
  • Osztályok, rendek és alrendek (hu)
prop-hu:subphylum
prop-hu:superclassis
prop-hu:synonyms
  • * Theropsida (hu)
  • * Theropsida (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Emlősszerűek (hu)
  • Emlősszerűek (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:classis of
is prop-hu:classis+_ of
is foaf:primaryTopic of