Property Value
dbo:abstract
  • Enmerkar Uruk félig mitikus, félig valóságos történeti királya. Neve (𒂗𒈨𒅕𒃸) az EN.ME.IR.KAR2, vagy ENME.ME.IR.KAR2, ENSI3.ME.IR.KAR2 tagokból áll össze, valószínűleg felvett vagy az utókor által adományozott név. Jelentése: en/enme = király vagy pap (az akkád entu, enu vagy bēlu megfelelője), me = az isteni tevékenységet lehetővé tevő tulajdonság, vagyis isteni „szubsztancia”, ir (er) = igeképző, a KAR2 = ragyogás, fénylés, felemelkedés. A név jelentése tehát „ragyogó (felemelkedő) isteni uralkodó”. A sumer királylista szerint „ fia, aki Uruk várost építette”, az I. uruki dinasztia második királya volt az i. e. 3. évezred első felében. Az Enmerkar és Aratta ura című eposz szerint ő találta fel az írást – a legrégibb írásos emlékek valóban Urukban, az Éanna-körzetből kerültek elő –, összeütközésbe került városállammal, amit „hét hegy választott el Sumertól” – valószínűleg az iráni fennsíkon lehetett. A templomok díszítéséhez aranyra, ezüstre, lazúrkőre és karneolra lett volna szüksége, amit végül fenyegetéssel, ékírásos levelek küldésével, katonai nyomással és gabonaszállítással sikerült megszereznie Aratta enjétől. Leánya Ninszun, a később istennőként tisztelt királynő, Gilgames anyja. Alakját az uruki epikus ciklus örökítette meg. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 430660 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2751 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23562884 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:gyermekei
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • királya (hu)
prop-hu:név
  • Enmerkar (hu)
  • Enmerkar (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:uralkodásKezdete
  • körülbelül i. e. 27. század (hu)
  • körülbelül i. e. 27. század (hu)
prop-hu:uralkodásiNév
  • EN.ME.IR.kar (hu)
  • EN.ME.IR.kar (hu)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Uruk (hu)
  • Uruk (hu)
prop-hu:édesapa
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Enmerkar (hu)
  • Enmerkar (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:givenName
  • EN.ME.IR.kar (hu)
  • EN.ME.IR.kar (hu)
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • Enmerkar (hu)
  • királya (hu)
  • Enmerkar (hu)
is dbo:predecessor of
is prop-hu:előd of
is foaf:primaryTopic of