Property Value
dbo:abstract
  • A KISZ által szervezett Fekete Bárányok koncerten a Beatrice, a P. Mobil és a Hobo Blues Band lépett fel, 1980. augusztus 23-án az Óbudai-szigeten, 25 ezer fős közönség előtt. (Ezen a helyszínen ez volt az első könnyűzenei esemény.) A három együttes ezen kívül csak három nappal később Körmenden játszott együtt. Előzenekarként a Bizottság lépett fel. A rendezvényt az Ifjúsági Magazin és az Express utazási iroda is szervezte. Az elnevezést az ihlette, hogy a fellépő együttesek népszerűségük ellenére nem juthattak nagylemezhez (bár a koncert idejére a HBB első albuma már elkészült), mivel nem feleltek meg az akkori Kádár-korszakbeli kultúrpolitika elvárásainak. A tűrt és a tiltott kategóriába sorolták őket. Az eseményről rövid fekete-fehér filmfelvétel készült, amely más felvételekkel és „Bégetés” névre keresztelt interjúkkal kiegészítve utólag DVD-n jelent meg. A 2003-as kiadás mellé CD-melléklet is járt, ami tartalmazza a P. Mobil teljes műsorát, a 2009-es dupla réteges DVD-kiadás pedig a vágatlan beszélgetést tartalmazza extraként. A többi együttesről csak bootleg formában léteznek hangfelvételek. Egy évvel később a koncertet megpróbálták megismételni, de akkor már a zenész szakszervezet szervezésében, több együttest bevonva, miközben éppen a Beatrice kimaradt. A Szuperkoncert néven hirdetett rendezvény (amelyről Egy nap rock címmel készült film) ennél fogva nem is tudott olyan sikert aratni, mint az egy évvel korábbi. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 641309 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5446 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23745616 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
prop-hu:időpont
prop-hu:stílus
prop-hu:szervező
  • KISZ, Ifjúsági Magazin, Express Utazási Iroda (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zeneiFesztiválNeve
  • Fekete Bárányok koncert (hu)
  • Fekete Bárányok koncert (hu)
prop-hu:évek
  • 1980 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Fekete Bárányok (hu)
  • Fekete Bárányok (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of