Property Value
dbo:abstract
  • A Fiumei Úti Sírkert, a közbeszédben Kerepesi úti temető vagy Kerepesi temető, gyakran Fiumei úti temető, korábban Mező Imre úti temető Budapest és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. (A temetőt gyakran nevezik Nemzeti Sírkertnek, azonban az egy virtuális temetőt takar, amelynek sírjait a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság határozza meg, és az ország területén bármely sírhely a része lehet.) Az 1849-ben megnyitott nagy méretű temetőben nyugszik a 19. század második felének és a 20. század első felének számos nevezetes magyar közéleti személyisége (politikusok, tudósok, művészek, egyházi személyek), illetve itt kaptak helyet a korabeli gazdag (gyakran német nemzetiségű) budapesti családok elhunytai is. A temetőt már az 1870-es években dísztemetővé nyilvánították, és nagyrészt ebben a funkciójában működött körülbelül 80 éven át. 1952-ben a kommunista politika az akkor már 100 éves temető felszámolásáról döntött, azonban ebből végül csak egyes falsírboltok elbontása valósult meg, mert 1956-ban zárt és védett temetővé nyilvánították a létesítményt. Az 1990-es évektől ismét zajlanak temetkezések benne. 2013-ban az Országgyűlés védett hellyé nyilvánította, kezelését 2016-tól a helyett a Nemzeti Örökség Intézete látja el. A temető értékét a benne nyugvó nagyságok mellett a 19. század második felének és a századfordulónak művészeti szempontból is különösen igényes – habár napjainkban nem ritkán erősen pusztulásnak indult – sírkövei, szobrai, és több nagy méretű családi mauzóleuma, mauzóleumszerű síremléke növeli. A Fiumei Úti Sírkert közvetlen szomszédságában helyezkedik el – és csak a Salgótarjáni út felől látogatható – a kissé később megnyitott, de ugyancsak híres halottak nyugvóhelyeként monumentális építészeti emlékekben gazdag Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 285205 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 44963 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23908004 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 1086 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 20160405070246 (xsd:decimal)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:híresHalottak
prop-hu:korábbiNevei
  • Kerepesi úti temető (hu)
  • Kerepesi úti temető (hu)
prop-hu:létrejötte
  • 1849 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Fiumei Úti Sírkert (hu)
  • Fiumei Úti Sírkert (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 41 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:területe
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:tulajdonos
  • Nemzeti Örökség Intézete (hu)
  • Nemzeti Örökség Intézete (hu)
prop-hu:típus
  • köztemető, panteon (hu)
  • köztemető, panteon (hu)
prop-hu:url
prop-hu:városrész
prop-hu:weboldal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Fiumei Úti Sírkert (hu)
  • Fiumei Úti Sírkert (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:deathPlace of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:sírhely of
is prop-hu:temető of
is foaf:primaryTopic of