Property Value
dbo:abstract
  • A budapesti Füvészkert (avagy ELTE Füvészkert) Magyarország első botanikus kertje, mely 2006-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem különleges (a kari szervezetbe nem tartozó) oktatási egységeként Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban az Illés utca 25. alatt működik. Az 1771-ben Nagyszombatban az orvostudomány, illetve az orvostan-hallgatók képzésének segítésére alapított botanikus kert, több költözés után, 1847-től található jelenlegi helyén. Ismertségéhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy Molnár Ferenc közismert regényében, A Pál utcai fiúkban a botanikus kert öreg pálmaháza nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A 2008 óta hivatalos névként szolgáló „Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően maradt meg, és terjedt el a köztudatban. A kert talán legfőbb nevezetessége az országban első és sokáig egyetlen , de büszkeségei közé tartoznak a kert legöregebb fái, mint például a 150 évnél is idősebb páfrányfenyők, vagy az orchidea- és a több száz fajt bemutató kaktuszgyűjteménye, akárcsak az Ausztrál-ház és a többi érdekesség. A kertben összességében megtalálható mintegy nyolcezerfajta növényből a hazai flóra védett növényei 150 fajt számlálnak. 1960 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület, 2005 szeptemberétől a Magyar Örökség díj tulajdonosa, 2006 májusában pedig mint is védelem alá került. Alapterülete 3,1 hektár, az üvegházak területe meghaladja a 2000 m²-t. Látogatását megkönnyíti központi elhelyezkedése és az is, hogy tömegközlekedéssel jól megközelíthető. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 68396 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 32971 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23747534 (xsd:integer)
prop-hu:alapítás
  • 1771 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 1083 (xsd:integer)
prop-hu:igazgató
  • Dr. Orlóci László (hu)
  • Dr. Orlóci László (hu)
prop-hu:korábbiNevek
  • Hortus Botanicus, Botanikus Kert, ELTE Botanikus Kertje (hu)

prop-hu:kép
  • Fuveszkert1.jpg (hu)
  • Fuveszkert1.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Füvészkert bejárata (hu)
  • A Füvészkert bejárata (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:neve
  • Füvészkert (hu)
  • Füvészkert (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:város
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Füvészkert (Budapest) (hu)
  • Füvészkert (Budapest) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of