| dbo:abstract
|
- Az 1663–64-es Habsburg–török háború vagy hetedik Habsburg–török háború a magyarországi török harcok egyik nagy epizódja. A háború a Habsburg Birodalom, a Magyar Királyság és Horvátország harca volt a Török Birodalom ellen, melybe fegyveresen beavatkozott a Német-római Birodalom, az északnémet fejedelmek által létrehozott Rajnai Szövetség, Franciaország, Lengyelország, valamint egyéb nemzetközi segédhadak. A szultán oldalán részt vett, igaz nem jelentős erőkkel, az Erdélyi Fejedelemség is. Csapataikkal támogatták a szultánt a hűbéres román fejedelmek és a tatárok. A háború a törökök Erdély ellen folytatott 1657 és 1662 közötti hadjáratai után következett be, mivel a Habsburgok beavatkoztak a konfliktusba. Bécs mindenáron kerülni akarta a háborút, de mivel 1662-ben nem kötötte meg a békét a portával, így Isztambul rá egy évre hadat üzent neki. A nagyvezír Köprülü Ahmed a császárváros meghódítását helyezte kilátásba, de új módszerekkel próbálkozott, ahelyett, hogy közvetlenül a város ostromába fogott volna. Az első évben a keresztények még alulmaradtak a támadó oszmánokkal szemben és elvesztették a fontos Érsekújvárt. Magyarország több területén zavargások törtek ki, mert a hadsereg fenntartását nem voltak képesek megoldani és porcióval, vagy fosztogatással próbáltak ezen segíteni. Zrínyi Miklós horvát bán látványos sikereket ért el az 1664. évi hadjáratokban. Ilyen nagy haditette volt a törökök utánpótlását biztosító eszéki híd felégetése; emellett még számos dél-dunántúli várat visszavett a törököktől. A hadi sikerek gyors kiaknázását a hadjárat folytatásának elrendelését halogató Udvari Haditanács nem tette lehetővé. A késlekedés oka nem kizárólag a tétovaság volt és nem is a politikai intrikák, hanem a utánpótlás nehézségei. Ebben a tétlen időszakban Zrínyi sikertelenül próbálta visszafoglalni Kanizsát. Már az egész háború sikere forgott kockán, és Zrínyiújvár június 30-i eleste miatt Zrínyi felháborodottan távozott a frontról. A bán a vereséget Raimondo Montecuccolinak, az osztrák hadsereg főparancsnokának tulajdonította. Az erejét alaposan túlértékelő török sereg a Rába folyó irányában vonult Vas vármegyébe, hogy a folyót átlépve megostromolja és elfoglalja a császárvárost, amint ezt nagyvezírnek a szultán parancsolta. A háború elején Köprülü még azt tervezte, hogy meghódítja a Királyi Magyarországot, Morvaországot és Sziléziát, hogy ezzel biztosítsa Bécs ostromához a serege szárnyait – egyúttal fontos gazdasági bázisaiktól is megfosztotta volna a Habsburgokat. Ekkor Bécs viszonylag védtelen volt, és ha a törököknek sikerült volna megsemmisíteniük Montecuccoli seregét, a további erők már aligha lettek volna képesek meggátolni az előrenyomulásukat, Bécs körülzárását. A Szentgotthárdnál álló, többnemzetiségű keresztény erők 1596 óta először nyílt összecsapásba bocsátkoztak a török fősereggel. A csatában a törökök megszokott, de már elavult taktikájukkal próbáltak átkelni a Rábán, de a szervezettebb nyugati hadak hiányos ellátásuk dacára megverték és visszaszorították őket. A diadal híre bejárta Európát, és nagy reménységgel töltötte el a török uralom alatt álló népeket is – a franciákra féltékeny Habsburgok azonban békét kötöttek Vasváron. Ezzel az osztrákok nemcsak a status quót állították vissza, hanem meghagyták II. Mehmed szultánnak azokat az 1660–64 között szerzett területeket, amelyek visszaszerzésére a magyar rendek annyira törekedtek (köztük Váradot is). Mindez teljesen kiábrándította Zrínyit az udvarba vetett hitéből, és Habsburg-ellenes szervezkedésbe kezdett. (hu)
- Az 1663–64-es Habsburg–török háború vagy hetedik Habsburg–török háború a magyarországi török harcok egyik nagy epizódja. A háború a Habsburg Birodalom, a Magyar Királyság és Horvátország harca volt a Török Birodalom ellen, melybe fegyveresen beavatkozott a Német-római Birodalom, az északnémet fejedelmek által létrehozott Rajnai Szövetség, Franciaország, Lengyelország, valamint egyéb nemzetközi segédhadak. A szultán oldalán részt vett, igaz nem jelentős erőkkel, az Erdélyi Fejedelemség is. Csapataikkal támogatták a szultánt a hűbéres román fejedelmek és a tatárok. A háború a törökök Erdély ellen folytatott 1657 és 1662 közötti hadjáratai után következett be, mivel a Habsburgok beavatkoztak a konfliktusba. Bécs mindenáron kerülni akarta a háborút, de mivel 1662-ben nem kötötte meg a békét a portával, így Isztambul rá egy évre hadat üzent neki. A nagyvezír Köprülü Ahmed a császárváros meghódítását helyezte kilátásba, de új módszerekkel próbálkozott, ahelyett, hogy közvetlenül a város ostromába fogott volna. Az első évben a keresztények még alulmaradtak a támadó oszmánokkal szemben és elvesztették a fontos Érsekújvárt. Magyarország több területén zavargások törtek ki, mert a hadsereg fenntartását nem voltak képesek megoldani és porcióval, vagy fosztogatással próbáltak ezen segíteni. Zrínyi Miklós horvát bán látványos sikereket ért el az 1664. évi hadjáratokban. Ilyen nagy haditette volt a törökök utánpótlását biztosító eszéki híd felégetése; emellett még számos dél-dunántúli várat visszavett a törököktől. A hadi sikerek gyors kiaknázását a hadjárat folytatásának elrendelését halogató Udvari Haditanács nem tette lehetővé. A késlekedés oka nem kizárólag a tétovaság volt és nem is a politikai intrikák, hanem a utánpótlás nehézségei. Ebben a tétlen időszakban Zrínyi sikertelenül próbálta visszafoglalni Kanizsát. Már az egész háború sikere forgott kockán, és Zrínyiújvár június 30-i eleste miatt Zrínyi felháborodottan távozott a frontról. A bán a vereséget Raimondo Montecuccolinak, az osztrák hadsereg főparancsnokának tulajdonította. Az erejét alaposan túlértékelő török sereg a Rába folyó irányában vonult Vas vármegyébe, hogy a folyót átlépve megostromolja és elfoglalja a császárvárost, amint ezt nagyvezírnek a szultán parancsolta. A háború elején Köprülü még azt tervezte, hogy meghódítja a Királyi Magyarországot, Morvaországot és Sziléziát, hogy ezzel biztosítsa Bécs ostromához a serege szárnyait – egyúttal fontos gazdasági bázisaiktól is megfosztotta volna a Habsburgokat. Ekkor Bécs viszonylag védtelen volt, és ha a törököknek sikerült volna megsemmisíteniük Montecuccoli seregét, a további erők már aligha lettek volna képesek meggátolni az előrenyomulásukat, Bécs körülzárását. A Szentgotthárdnál álló, többnemzetiségű keresztény erők 1596 óta először nyílt összecsapásba bocsátkoztak a török fősereggel. A csatában a törökök megszokott, de már elavult taktikájukkal próbáltak átkelni a Rábán, de a szervezettebb nyugati hadak hiányos ellátásuk dacára megverték és visszaszorították őket. A diadal híre bejárta Európát, és nagy reménységgel töltötte el a török uralom alatt álló népeket is – a franciákra féltékeny Habsburgok azonban békét kötöttek Vasváron. Ezzel az osztrákok nemcsak a status quót állították vissza, hanem meghagyták II. Mehmed szultánnak azokat az 1660–64 között szerzett területeket, amelyek visszaszerzésére a magyar rendek annyira törekedtek (köztük Váradot is). Mindez teljesen kiábrándította Zrínyit az udvarba vetett hitéből, és Habsburg-ellenes szervezkedésbe kezdett. (hu)
|
