Property Value
dbo:abstract
  • Heródes Antipász (ógörögül: Ἡρῴδης Ἀντίπατρος), (Kr. e. 22 – Kr. u. 40?) zsidó negyedes fejedelem (tetrarcha) Galileában Kr. e. 4-től Kr. u. 39-ig. Nagy Heródes és Malthaké fiaként született. Heródes 2. végrendeletében őt jelölte ki teljes országa örököséül, de Augustus római császár rendelkezésére csak negyedes fejedelem lehetett Galileában és Pereában. Pereában újjáépítette Betharamphtát, és Liviásznak, Kr. u. 14-től Juliásznak nevezte el. A Galileai-tó Nyugati partján Tiberius császár tiszteletére új várost épített, Tibériást. Feleségül vette leányát, talán azért, hogy országát az arab támadásokkal szemben biztosítsa. Kr. u. 28-ban Rómából megszöktette féltestvérének, Heródes Fülöpnek feleségét, Heródiást a leányával, együtt (Aretász leányát visszaküldte apjához). Az Újszövetség beszámol róla, hogy Keresztelő János gyakran megfeddte a királyt a törvénytelen viszonyért. Később Heródes Antipász – jóllehet János tisztelője volt –, Szalóménak tett ígérete miatt Machaerus-ban lefejeztette a prófétát. Ugyancsak az Újszövetség szól arról, hogy Pilátus Heródes Antipászhoz küldte Jézust is. A fejedelem csodát szeretett volna látni, de amikor Jézus nem tett ilyet, visszaküldte Pilátushoz. Kr. u. 39-ben Heródiás biztatására Heródes Antipász Rómába utazott, hogy Caligula császártól királyi címet szerezzen, itt azonban vádat emeltek ellene. A császár összeesküvés gyanúja miatt megfosztotta országától és Galliába száműzte, ahová Heródiás is elkísérte. Egyesek szerint Hispaniában hunyt el Kr. u. 40-ben. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1359621 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4147 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22608568 (xsd:integer)
prop-hu:elérésIdeje
  • 2016-01-25 (xsd:date)
prop-hu:előd
prop-hu:halálozásiDátum
  • Kr. u. 40 (hu)
  • Kr. u. 40 (hu)
prop-hu:halálozásiHely
  • Lugdunum Convenarum (hu)
  • Lugdunum Convenarum (hu)
prop-hu:kép
  • Herod_Antipas.jpg (hu)
  • Herod_Antipas.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Heródes Antipász pénzérméje (hu)
  • Heródes Antipász pénzérméje (hu)
prop-hu:megnevezés
  • Zsidó fejedelem Galileában (hu)
  • Zsidó fejedelem Galileában (hu)
prop-hu:név
  • Heródes Antipász (hu)
  • Heródes Antipász (hu)
prop-hu:szócikk
  • Herodes (hu)
  • Herodes (hu)
prop-hu:születésiDátum
prop-hu:uralkodásKezdete
prop-hu:uralkodásVége
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:édesanya
  • Malthaké (hu)
  • Malthaké (hu)
prop-hu:édesapa
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Heródes Antipász zsidó fejedelem (hu)
  • Heródes Antipász zsidó fejedelem (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Heródes Antipász (hu)
  • Zsidó fejedelem Galileában (hu)
  • Heródes Antipász (hu)
  • Zsidó fejedelem Galileában (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of