Property Value
dbo:abstract
  • Hullám Attila (Budapest, 1987. február 11.) magyar labdarúgó. Ifjúsági pályafutását a Vasas csapatában kezdte, majd Újpestre került, ahol hamar felfigyeltek rá és felvitték a felnőtt csapathoz. Az első szezonjában 26 mérkőzésen kapott szerepet és Mészöly Géza kezei alatt jól fejlődött. A következő szezonban mégis megvált tőle a klub és a Tatabánya csapata vette meg, majd rögtön továbbadták a Sopronnak, de mivel a klub ekkor szűnt meg, az összes játékossal, köztük Hullámmal is szerződést bontottak. Így került vissza az Újpest csapatához, a 2008-2009-es szezont az NB2-ben Szolnokon töltötte. Az Újpest újfent kölcsönadta, ezúttal a csapatának, ahol játszott két mérkőzést, majd talpcsonttörést szenvedett és a komplett őszi szezont kénytelen volt kihagyni.2011 decemberében a Szigetszentmiklós bejelentette, hogy leigazolta a középpályást. 2013-ban leigazolta a Kecskemét. (hu)

dbo:birthPlace
dbo:citizenship
dbo:sourceCountry
dbo:team
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 627405 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4388 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23596504 (xsd:integer)
dbo:years
  • 2005-01-01 (xsd:gYear)
  • 2007-01-01 (xsd:gYear)
  • 2008-01-01 (xsd:gYear)
  • 2009-01-01 (xsd:gYear)
  • 2010-01-01 (xsd:gYear)
  • 2011-01-01 (xsd:gYear)
  • 2013-01-01 (xsd:gYear)
  • 2014-01-01 (xsd:gYear)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:klub
prop-hu:klubOrszág
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:klubfriss
  • 2014-03-14 (xsd:date)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:kölcsönben
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:magasság
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:meccsek
  • 2 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Hullám Attila (hu)
  • Hullám Attila (hu)
prop-hu:poszt
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állampolgárság
prop-hu:évek
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Hullám Attila (hu)
  • Hullám Attila (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:name of
is foaf:primaryTopic of