Property Value
dbo:abstract
  • I. Vilmos vagy Hódító Vilmos, Fattyú Vilmos, Normandiai Vilmos (ónormannul Williame; óangolul Willelm, 1028 körül – 1087. szeptember 9.) Anglia első normann királya 1066-tól 1087-ben bekövetkezett haláláig. Vilmos a feleség nélküli I. Róbert normandiai herceg Herleva nevű szeretőjétől született törvénytelen – és egyetlen – fia volt. Hét- vagy nyolcéves korában apja a jeruzsálemi zarándokútja során meghalt, Vilmos pedig Normandia hercege lett, de kiskorúsága és törvénytelen mivolta miatt uralma gyenge volt, a hercegség pedig az anarchia állapotába került. Vilmos egészen nagykorúságáig a főurak közötti hatalmi játszma tárgya volt, de 1047-ben a francia király segítségével sikerült elfojtania az ellene szerveződő lázadást. A hatalom megszilárdítása így is egészen kb. 1060-ig tartott. Ebben a küzdelmében nagy segítséget jelentett számára házassága; az erős flandriai gróf lányát, Matildát vette feleségül. Miután megszilárdította helyzetét, sikerült megszereznie a szomszédos grófságát is. Vilmos nagyapja ugyanaz a II. Richárd herceg volt, mint Hitvalló Eduárd angol király anyai nagybátyja, így amikor az gyermektelenül meghalt, ő is jelentkezett Anglia koronájáért. Eduárd halála után a leghatalmasabb angolszász earlt, Harold Godwinsont koronázták meg, de Vilmoson kívül III. Harald norvég király is magát tartotta az ország jogos uralkodójának. 1066 szeptemberére Vilmos összegyűjtötte seregeit, és hatalmas flottát építtetett, amivel áthajózott a szigetországba. Harold győzelmet aratott a norvég betolakodók ellen, de a normannok ellen vívott hastingsi csatában elesett, így Vilmos maradt az egyetlen jelölt. 1066 karácsonyán Londonban Anglia királyává koronázták. Idejét megosztotta királysága és Normandia között, eközben számos felkelést vert le, amelyek után az angolszász nemesség nagy részét normannra cserélte le. Uralkodása utolsó éveit normandiai nehézségek, idősebbik fiával, Róberttel vívott viszálya és a dán invázió veszélye fémjelezte. 1086-ban összeíratta Anglia valamennyi földbirtokát, és összeállíttatta a Domesday Bookot. Vilmos 1087 szeptemberében egy hadjárat során halt meg. Caenben temették el. Vilmos soha nem próbálta egyetlen birodalommá ötvözni két országát, amelyeket elosztott fiai között: az idősebbik Róbert örökölte Normandiát, Vilmos Rufus pedig Angliát. (hu)

dbo:parent
dbo:placeOfBurial
dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 61534 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 79995 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23680202 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2012-06-25 (xsd:date)
prop-hu:author
  • Collins, Roger (hu)
  • Fryde, E. B. (hu)
  • Barlow, Frank (hu)
  • Bates, David (hu)
  • Carpenter, David (hu)
  • Clanchy, M. T. (hu)
  • Crouch, David (hu)
  • Curteis, Alice (hu)
  • Douglas, David C. (hu)
  • Given-Wilson, Chris (hu)
  • Greenway, D. E. (hu)
  • Huscroft, Richard (hu)
  • Lawson, M. K. (hu)
  • Lewis, C. P. (hu)
  • Marren, Peter (hu)
  • Pettifer, Adrian (hu)
  • Porter, S. (hu)
  • Reilly, Bernard F. (hu)
  • Rex, Peter (hu)
  • Roy, I. (hu)
  • Searle, Eleanor (hu)
  • Thomas, Hugh (hu)
  • Walker, Ian (hu)
  • Williams, Ann (hu)
  • Young, Charles R. (hu)
  • Collins, Roger (hu)
  • Fryde, E. B. (hu)
  • Barlow, Frank (hu)
  • Bates, David (hu)
  • Carpenter, David (hu)
  • Clanchy, M. T. (hu)
  • Crouch, David (hu)
  • Curteis, Alice (hu)
  • Douglas, David C. (hu)
  • Given-Wilson, Chris (hu)
  • Greenway, D. E. (hu)
  • Huscroft, Richard (hu)
  • Lawson, M. K. (hu)
  • Lewis, C. P. (hu)
  • Marren, Peter (hu)
  • Pettifer, Adrian (hu)
  • Porter, S. (hu)
  • Reilly, Bernard F. (hu)
  • Rex, Peter (hu)
  • Roy, I. (hu)
  • Searle, Eleanor (hu)
  • Thomas, Hugh (hu)
  • Walker, Ian (hu)
  • Williams, Ann (hu)
  • Young, Charles R. (hu)
prop-hu:címer
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:doi
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:edition
  • Second (hu)
  • Third (hu)
  • Third revised (hu)
  • Second (hu)
  • Third (hu)
  • Third revised (hu)
prop-hu:előd
prop-hu:encyclopedia
  • Oxford Dictionary of National Biography (hu)
  • Oxford Dictionary of National Biography (hu)
prop-hu:gyermekei
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1087 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:házastárs
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Bayeux Tapestry William.jpg (hu)
  • Bayeux Tapestry William.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Vilmos a bayeux-i kárpiton (hu)
  • Vilmos a bayeux-i kárpiton (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford, UK (hu)
  • Berkeley, CA (hu)
  • Philadelphia, PA (hu)
  • Lanham, MD (hu)
  • Cambridge, UK (hu)
  • Princeton, NJ (hu)
  • Barnsley, UK (hu)
  • Gloucestershire, UK (hu)
  • Stroud, UK (hu)
  • Woodbridge, UK (hu)
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford, UK (hu)
  • Berkeley, CA (hu)
  • Philadelphia, PA (hu)
  • Lanham, MD (hu)
  • Cambridge, UK (hu)
  • Princeton, NJ (hu)
  • Barnsley, UK (hu)
  • Gloucestershire, UK (hu)
  • Stroud, UK (hu)
  • Woodbridge, UK (hu)
prop-hu:megnevezés
  • Anglia királya (hu)
  • Normandia hercege (hu)
  • Anglia királya (hu)
  • Normandia hercege (hu)
prop-hu:nyughelye
prop-hu:név
  • I. Vilmos (hu)
  • I. Vilmos (hu)
prop-hu:oclc
  • 399137 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Oxford University Press (hu)
  • Princeton University Press (hu)
  • University of California Press (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Penguin (hu)
  • Longman (hu)
  • St. Martin's Press (hu)
  • University of Pennsylvania Press (hu)
  • Rowman & Littlefield Publishers (hu)
  • Blackwell (hu)
  • Leo Cooper (hu)
  • Barnes & Noble (hu)
  • Pearson/Longman (hu)
  • Tempus (hu)
  • Boydell (hu)
  • Hambledon & London (hu)
  • Wrens Park (hu)
  • Oxford University Press (hu)
  • Princeton University Press (hu)
  • University of California Press (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Penguin (hu)
  • Longman (hu)
  • St. Martin's Press (hu)
  • University of Pennsylvania Press (hu)
  • Rowman & Littlefield Publishers (hu)
  • Blackwell (hu)
  • Leo Cooper (hu)
  • Barnes & Noble (hu)
  • Pearson/Longman (hu)
  • Tempus (hu)
  • Boydell (hu)
  • Hambledon & London (hu)
  • Wrens Park (hu)
prop-hu:ragadványnév
  • Fattyú Vilmos (hu)
  • Hódító Vilmos (hu)
  • Fattyú Vilmos (hu)
  • Hódító Vilmos (hu)
prop-hu:series
  • Battleground Britain (hu)
  • Blackwell Classic Histories of England (hu)
  • Critical Issues in History (hu)
  • Battleground Britain (hu)
  • Blackwell Classic Histories of England (hu)
  • Critical Issues in History (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1028 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:testvérek
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:title
  • 1066 (xsd:integer)
  • Early Medieval Europe: 300–1000 (hu)
  • Handbook of British Chronology (hu)
  • The Struggle for Mastery: The Penguin History of Britain 1066–1284 (hu)
  • Breteuil, Roger de , earl of Hereford (hu)
  • England and its Rulers: 1066–1307 (hu)
  • English Castles: A Guide by Counties (hu)
  • The Birth of Nobility : Constructing Aristocracy in England and France, 900–1300 (hu)
  • Harold II: The Doomed Saxon King (hu)
  • Harold the Last Anglo-Saxon King (hu)
  • Ruling England 1042–1217 (hu)
  • The Battle of Hastings: 1066 (hu)
  • The Kingdom of Leon-Castile Under Alfonso VI (hu)
  • The Norman Conquest: A New Introduction (hu)
  • The Royal Bastards of Medieval England (hu)
  • The Royal Forests of Medieval England (hu)
  • William the Conqueror (hu)
  • The English Church 1066–1154: A History of the Anglo-Norman Church (hu)
  • William the Conqueror: The Norman Impact Upon England (hu)
  • Æthelred the Unready: The Ill-Counselled King (hu)
  • Predatory Kinship and the Creation of Norman Power, 840–1066 (hu)
  • The Norman Conquest: England after William the Conqueror (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1035 (xsd:integer)
  • --12-25
prop-hu:uralkodásVége
  • 1087 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1964 (xsd:integer)
  • 1979 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:édesanya
  • Falaise-i Herleva (hu)
  • Falaise-i Herleva (hu)
prop-hu:édesapa
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • I. Vilmos angol király (hu)
  • I. Vilmos angol király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Anglia királya (hu)
  • I. Vilmos (hu)
  • Normandia hercege (hu)
  • Anglia királya (hu)
  • I. Vilmos (hu)
  • Normandia hercege (hu)
foaf:nick
  • Fattyú Vilmos (hu)
  • Hódító Vilmos (hu)
  • Fattyú Vilmos (hu)
  • Hódító Vilmos (hu)
is dbo:commander of
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:parancsnokok of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:édesapa of
is prop-hu:építő of
is foaf:primaryTopic of