Property Value
dbo:abstract
  • II. Zakir (vagy Zakkur) a szíriai térség jelentős államának, Hamátnak uralkodója volt az i. e. 9. század második felének végén, talán még a századfordulót is megérte. A Zakkur-sztélé felirata alapján kortársa a damaszkuszi Hadad-Ezrá unokájának, . Ez a Barhadad i. e. 810 és i. e. 790 között uralkodott. Zakirról csaknem kizárólag a Zakkur-sztélé alapján van tudomásunk. Ez az emlék 1902-ben Aleppótól 45 km-re, Tell Afis mellett került elő, és olvasható részén a Hamát ellen felvonuló észak-szíriai koalíció legyőzése szerepel. A szöveg a vége felé egyre olvashatatlanabb, e részeken a győzelem utáni államszervezésről lehetett szó. Zakir hangsúlyozza, hogy alacsony származású, nem nevezi meg szüleit, hatalomra kerülését az Egek Ura, Baal-Samén kegyének tulajdonítja. Valószínűleg trónbitorló volt. Még uralkodása első szakaszában hódíthatta meg a szomszédos (Laʿaš) királyságát. A damaszkusziak vezetésével Hamát ellen indított hadjárat ennek fővárosa, ostromával kezdődött. A hadjárat okai ismeretlenek. Talán Hamát Laas elfoglalása miatt került konfliktusba az észak-szíriai államokkal, ám az is lehet, hogy a korábbi, ma általában hettita eredetűnek tartott hamáti dinasztia megdöntése volt az ok, és a közrendű Zakir hatalmának megtörése volt a cél. A felvonuló hamátellenes koalíció tagjai, amelyek a Zakkur sztélén említésre kerülnek, valamennyien hettita felmenőkkel rendelkező uralkodóházak vezetése alatt álltak, ezért nevezzük őket újhettita királyságoknak. Zakir megvédte a várost a – felirata alapján – hatalmas ellenséges sereggel szemben. Mivel az eseményről más adat eddig nem került elő, nem tudni, mennyi a valóságalapja. Az bizonyos, hogy a karkari csatát követően a szíriai egység felbomlott, és a néhány évtizedes gyengébb asszír periódusban egymásnak estek a korábbi szövetségesek. Ekkor Zakir egészen Melídig terjesztette ki hatalmát, amely térség egészen északon, már Anatóliában fekszik. (hu)

dbo:predecessor
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 727288 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3910 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 16707241 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:kép
  • Zakkur Stele 0157b.jpg (hu)
  • Zakkur Stele 0157b.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • királya (hu)
prop-hu:név
  • II. Zakir (hu)
  • II. Zakir (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • i. e. 800 körül (hu)
  • i. e. 810 (hu)
  • i. e. 810 körül (hu)
  • i. e. 800 körül (hu)
  • i. e. 810 (hu)
  • i. e. 810 körül (hu)
prop-hu:uralkodásVége
  • i. e. 800 körül (hu)
  • i. e. 800 körül (hu)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Hamát (hu)
  • Laas (hu)
  • Melíd (hu)
  • Hamát (hu)
  • Laas (hu)
  • Melíd (hu)
prop-hu:évek
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • II. Zakir (hu)
  • II. Zakir (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • II. Zakir (hu)
  • királya (hu)
  • II. Zakir (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of