Property Value
dbo:abstract
  • James Dewey Watson (Chicago, Illinois, 1928. április 6. –) amerikai molekuláris biológus. 1953-ban Francis Crickkel és Maurice Wilkinsszel közösen meghatározták a DNS kettős spirál-szerkezetét, ezért 1962-ben mindhárman fiziológiai Nobel-díjban részesültek. Watson a Chicagói és az Indianai Egyetemen tanult, majd egyéves koppenhágai tartózkodás után 1951-ben a Cambridge-i Egyetem Cavendish Laboratóriumában dolgozott a DNS szerkezetének meghatározásán. 1956 és 1976 között a Harvard Egyetem tanára volt, 1968-tól pedig a kutatóközpont igazgatói székét töltötte be. 1994-től tíz éven át az intézmény elnökeként, utána kancellárjaként tevékenykedett. 2007-ben rasszista nyilatkozata miatt felfüggesztették, de akkor bocsánatot kért, 2019-ben azonban az intézet minden tiszteletbeli címét visszavonta és minden kapcsolatot megszakított vele, miután ismét azt állította, hogy a fehérek, génjeik miatt intelligensebbek. Watson kutatói és kutatásszervezői munkássága mellett tudománynépszerűsítő könyveket is írt, néhányat magyarra is lefordítottak. (hu)

dbo:mainInterest
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 332854 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 32778 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23749170 (xsd:integer)
prop-hu:aláírás
  • James D Watson signature.svg (hu)
  • James D Watson signature.svg (hu)
prop-hu:edition
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:editor
  • Gunther S. Stent (hu)
  • Gunther S. Stent (hu)
prop-hu:felsőoktatásiIntézmény
prop-hu:first
  • J. D. (hu)
  • J.D. (hu)
  • M. (hu)
  • A. (hu)
  • R. (hu)
  • T. A. (hu)
  • S. P. (hu)
  • J. D. (hu)
  • J.D. (hu)
  • M. (hu)
  • A. (hu)
  • R. (hu)
  • T. A. (hu)
  • S. P. (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:ismeretesMint
  • A DNS szerkezetének meghatározója (hu)
  • A DNS szerkezetének meghatározója (hu)
prop-hu:kép
  • James D Watson.jpg (hu)
  • James D Watson.jpg (hu)
prop-hu:last
  • Baker (hu)
  • Bell (hu)
  • Berry (hu)
  • Watson (hu)
  • Levine (hu)
  • Gann (hu)
  • Losick (hu)
  • Baker (hu)
  • Bell (hu)
  • Berry (hu)
  • Watson (hu)
  • Levine (hu)
  • Gann (hu)
  • Losick (hu)
prop-hu:location
  • New York (hu)
  • New York (hu)
prop-hu:név
  • James Watson (hu)
  • James Watson (hu)
prop-hu:oclc
  • 47716375 (xsd:integer)
prop-hu:page
  • 366 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Random House (hu)
  • W. W. Norton & Company (hu)
  • Atheneum (hu)
  • Benjamin Cummings (hu)
  • Random House (hu)
  • W. W. Norton & Company (hu)
  • Atheneum (hu)
  • Benjamin Cummings (hu)
prop-hu:szakmaiKitüntetések
prop-hu:szakterület
prop-hu:születésHelye
prop-hu:title
  • Avoid Boring People and Other Lessons from a Life in Science (hu)
  • DNA: The Secret of Life (hu)
  • Genes, Girls, and Gamow: After the Double Helix (hu)
  • Molecular Biology of the Gene (hu)
  • ''The Double Helix: A Personal Account of the Discovery of the Structure of DNA (hu)
  • The Double Helix: A Personal Account of the Discovery of the Structure of DNA (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1968 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • James D. Watson (hu)
  • James D. Watson (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • James Watson (hu)
  • James Watson (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:jelentősMűvelői of
is prop-hu:orvosi of
is foaf:primaryTopic of