Property Value
dbo:abstract
  • A biológia (a görög biosz – ’élő’ és logosz – ’tudomány’ szavakból) a természettudomány egyik ága, mely az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik. A biológia szót először Michael Christoph Hanov német filozófus használta 1766-ban egyik könyve címében. A mai értelemben egymástól függetlenül vezette be 1800-ban, 1802-ben és Jean-Baptiste Lamarck szintén 1802-ben. Treviranus könyve („Biologie oder Philosophie der lebenden Natur für Naturforscher und Aerzte”) már címével jelzi a mai értelmét. A modern biológia különböző szakterületekből áll, melyek lényegét az alábbi öt axióma foglalja össze: 1. * A sejtek az élet alapvető egységei. 2. * Az öröklődés alapvető egységei a gének. 3. * Az új fajok és öröklött jellemzőik az evolúció eredményei. 4. * Egy szervezet úgy szabályozza belső környezetét, hogy fenntartsa stabil és állandó állapotát. 5. * Élő szervezetek energiát fogyasztanak és alakítanak át. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 132 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 12972 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23317544 (xsd:integer)
prop-hu:jelentősKézikönyvei
  • Ádám–Straub F.–Győrffy–Loksa: Biológiai lexikon (hu)

prop-hu:jelentősMűvelői
prop-hu:nagyobbCsoport
  • – természettudományok – (hu)
  • – természettudományok – (hu)
prop-hu:név
  • Biológia (hu)
  • Biológia (hu)
prop-hu:tárgya
  • az élőlények eredete, leszármazási kapcsolatai, testfelépítése, működése, és a környezettel való kapcsolatai (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ágai
  • * Aerobiológia * Anatómia * Asztrobiológia vagy exobiológia * Zoológia * Biofizika * Biogeográfia * Bioinformatika * Biokémia * Biomatematika * Bionika * Biotechnológia * Elméleti biológia * Antropológia * Etológia * Evolúcióbiológia * Élettan * Fejlődésbiológia * Genetika * Hidrobiológia * Idegtudományok * Immunológia * Individuális vagy idiobiológia * Járványtan * Mikológia * Mikrobiológia * Molekuláris biológia * Morfológia * Növénytan * Onkológia * Őslénytan * Populációbiológia * Rendszertan * Sejtbiológia * Szaporodásbiológia * Származástan * Szociobiológia * Szövettan * Szupraindividuális vagy szünbiológia * Természetvédelmi biológia * Toxikológia (hu)

dct:subject
rdfs:label
  • Biológia (hu)
  • Biológia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:literaryGenre of
is dbo:mainInterest of
is dbo:occupation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kutatásiTerület of
is prop-hu:szakma of
is prop-hu:szakterület of
is prop-hu:tagozatok of
is foaf:primaryTopic of