| dbo:abstract
|
- Sir James Stirling tengernagy (1791. január 28. – 1865. április 22.) a Brit Királyi Haditengerészet tisztjeként és gyarmati tisztviselőként szolgált. Lelkes és kitartó rábeszéléssel meggyőzte a brit kormányzatot, hogy megalapítsa a Swan menti kolóniát, és ő lett Nyugat-Ausztrália első , valamint az új gyarmaton állomásozó brit katonai erők főparancsnoka. 1854-ben a Brit Kelet-indiai és Kínai Haditengerészeti Állomás főparancsnokaként Stirling kezdeményezte, és végül meg is kötötte Nagy-Britannia első angol–japán barátsági szerződését. Pályafutása során Stirling értékes diplomáciai érzékről tett tanúbizonyságot, ezért egy sor érzékeny küldetésre választották ki. Paradox módon ez a képesség a bürokratikus szervekkel való kapcsolataiban alig tükröződött, előmeneteli terveit többször éles elutasítással fogadták. Stirling 12 évesen került a Királyi Haditengerészethez, kadétként már harcolt a napóleoni háborúkban. Gyorsan haladt előre a ranglétrán, 21 évesen már a 28 löveggel hajózó szlúp, a HMS Brazen parancsnoka, majd az 1812-es brit–amerikai háborúban két nevezetes eseménynek is részese volt. A Brazen vitte a háború végének a hírét Fort Bowyerbe, illetve az ez utóbbi erődöt elfoglaló brit csapatokat részben Stirling hajója szállította haza Angliába. A Nyugat-Indiákra visszatérőben Stirling kétszer is látogatást tett a venezuelai partoknál, felmérte és jelentést küldött a spanyol kormány és a különféle forradalmi csoportok erejéről, szándékairól és képességeiről, majd később szerepet kapott az érintett csoportokkal való brit tárgyalások során is. A parancsnoksága alatt álló második hajó, a HMS Success ellátmányt és vert pénzt szállított Ausztráliába, jóllehet titkos küldetése az volt, hogy felmérje, más nemzetek mennyire érdeklődnek a térség iránt, és feltárja a brit telepesek előtt álló lehetőségeket. Az út elsősorban a Swanon tett felfedezőútról marad emlékezetes, ami után Stirling végül eredményesen lobbizott a brit kormánynál, hogy Nyugat-Ausztráliában települést hozzanak létre. 1828. december 30-án a jövendő gyarmat alkormányzójának nevezték ki. Formálisan ő alapította meg Perth városát és Fremantle kikötőjét, felügyelte a környező térség fejlesztését, majd 1831. március 4-én az új terület, Nyugat-Ausztrália kormányzójává és katonai főparancsnokává nevezték ki, mely tisztségeket egészen 1838-ig – ekkortól ismét haditengerészeti pályafutásának szentelte figyelmét – betöltötte. 1840 és 1844 között a 80 ágyús HMS Indus parancsnoka volt, a Földközi-tengeren járőrözött, a kapott utasításnak megfelelően a brit jelenlétet kellett hangsúlyossá tennie, illetve a franciákon tartotta a szemét. 1847-ben megkapta a 120 ágyús, elsőosztályú sorhajó, a HMS Howe parancsnokságát; első megbízása az volt, hogy a néhai brit uralkodó, IV. Vilmos özvegyét, Szász-Meiningeni Adelheidet vigye Lisszabonba és Madeirára, majd vissza a Wight-szigeti Osborne Rezidenciára. Ezt követően a Howe-t a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényelték, ahol a Hyde Parker altengernagy vezette, a térségben az ágyúnaszád-diplomácia eszközeivel a törékeny békét fenntartani igyekvő hajórajt kellett megerősítenie. Stirling ötödik és egyben utolsó hajóparancsnokságára már főparancsnoki rangban, a Brit Kelet-indiai és Kínai Haditengerészeti Állomáson került sor, ellentengernagyi fehér zászlójelzését a HMS Winchesterren vonták fel 1854. május 11-én. Nem sokkal később érkezett a hír, hogy hadat üzentek Oroszországnak. Stirling mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy az oroszok hajói japán kikötőkben keressenek menedéket, ezért Nagaszaki kormányzóján keresztül folyó, hosszas tárgyalások után Japánnal barátsági szerződést írtak alá. A szerződést utóbb a brit kormány is szentesítette, Stirlinget azonban a sajtó széles körben kritizálta, mert nem találkozott és ütközött meg az orosz flottával. (hu)
- Sir James Stirling tengernagy (1791. január 28. – 1865. április 22.) a Brit Királyi Haditengerészet tisztjeként és gyarmati tisztviselőként szolgált. Lelkes és kitartó rábeszéléssel meggyőzte a brit kormányzatot, hogy megalapítsa a Swan menti kolóniát, és ő lett Nyugat-Ausztrália első , valamint az új gyarmaton állomásozó brit katonai erők főparancsnoka. 1854-ben a Brit Kelet-indiai és Kínai Haditengerészeti Állomás főparancsnokaként Stirling kezdeményezte, és végül meg is kötötte Nagy-Britannia első angol–japán barátsági szerződését. Pályafutása során Stirling értékes diplomáciai érzékről tett tanúbizonyságot, ezért egy sor érzékeny küldetésre választották ki. Paradox módon ez a képesség a bürokratikus szervekkel való kapcsolataiban alig tükröződött, előmeneteli terveit többször éles elutasítással fogadták. Stirling 12 évesen került a Királyi Haditengerészethez, kadétként már harcolt a napóleoni háborúkban. Gyorsan haladt előre a ranglétrán, 21 évesen már a 28 löveggel hajózó szlúp, a HMS Brazen parancsnoka, majd az 1812-es brit–amerikai háborúban két nevezetes eseménynek is részese volt. A Brazen vitte a háború végének a hírét Fort Bowyerbe, illetve az ez utóbbi erődöt elfoglaló brit csapatokat részben Stirling hajója szállította haza Angliába. A Nyugat-Indiákra visszatérőben Stirling kétszer is látogatást tett a venezuelai partoknál, felmérte és jelentést küldött a spanyol kormány és a különféle forradalmi csoportok erejéről, szándékairól és képességeiről, majd később szerepet kapott az érintett csoportokkal való brit tárgyalások során is. A parancsnoksága alatt álló második hajó, a HMS Success ellátmányt és vert pénzt szállított Ausztráliába, jóllehet titkos küldetése az volt, hogy felmérje, más nemzetek mennyire érdeklődnek a térség iránt, és feltárja a brit telepesek előtt álló lehetőségeket. Az út elsősorban a Swanon tett felfedezőútról marad emlékezetes, ami után Stirling végül eredményesen lobbizott a brit kormánynál, hogy Nyugat-Ausztráliában települést hozzanak létre. 1828. december 30-án a jövendő gyarmat alkormányzójának nevezték ki. Formálisan ő alapította meg Perth városát és Fremantle kikötőjét, felügyelte a környező térség fejlesztését, majd 1831. március 4-én az új terület, Nyugat-Ausztrália kormányzójává és katonai főparancsnokává nevezték ki, mely tisztségeket egészen 1838-ig – ekkortól ismét haditengerészeti pályafutásának szentelte figyelmét – betöltötte. 1840 és 1844 között a 80 ágyús HMS Indus parancsnoka volt, a Földközi-tengeren járőrözött, a kapott utasításnak megfelelően a brit jelenlétet kellett hangsúlyossá tennie, illetve a franciákon tartotta a szemét. 1847-ben megkapta a 120 ágyús, elsőosztályú sorhajó, a HMS Howe parancsnokságát; első megbízása az volt, hogy a néhai brit uralkodó, IV. Vilmos özvegyét, Szász-Meiningeni Adelheidet vigye Lisszabonba és Madeirára, majd vissza a Wight-szigeti Osborne Rezidenciára. Ezt követően a Howe-t a Földközi-tenger keleti medencéjébe vezényelték, ahol a Hyde Parker altengernagy vezette, a térségben az ágyúnaszád-diplomácia eszközeivel a törékeny békét fenntartani igyekvő hajórajt kellett megerősítenie. Stirling ötödik és egyben utolsó hajóparancsnokságára már főparancsnoki rangban, a Brit Kelet-indiai és Kínai Haditengerészeti Állomáson került sor, ellentengernagyi fehér zászlójelzését a HMS Winchesterren vonták fel 1854. május 11-én. Nem sokkal később érkezett a hír, hogy hadat üzentek Oroszországnak. Stirling mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy az oroszok hajói japán kikötőkben keressenek menedéket, ezért Nagaszaki kormányzóján keresztül folyó, hosszas tárgyalások után Japánnal barátsági szerződést írtak alá. A szerződést utóbb a brit kormány is szentesítette, Stirlinget azonban a sajtó széles körben kritizálta, mert nem találkozott és ütközött meg az orosz flottával. (hu)
|
