Property Value
dbo:abstract
  • Jelena Janković (Belgrád, 1985. február 28. –) szerb hivatásos teniszezőnő, egykori világelső, vegyes párosban Grand Slam-tornagyőztes, olimpikon. A WTA világranglistáján 2006 végén került az első 15-be, amikor bejutott a US Open nemzetközi verseny elődöntőjébe. 2007 elején már az első 10 közt szerepelt, majd egészen a harmadik helyig emelkedett, miután elődöntős volt a Roland Garros versenyen. -vel az oldalán 2007-ben wimbledoni győztes volt a vegyes páros kategóriában. 2008. augusztusban került először a világranglista élére, akkor csak egy hétig, majd 2008. október 6-tól 2009. február 1-ig 17 héten át vezette a ranglistát. A Grand Slam-tornákon egyéniben a legjobb eredményét a 2008-as US Openen érte el, amikor a döntőbe jutott. Emellett elődöntős volt háromszor (2007, 2008, 2010) a Roland Garroson és a 2008-as Australian Openen is. Pályafutása során 15 egyéni és két páros WTA tornagyőzelmet aratott, emellett egyéniben egy WTA 125K- és egy ITF-tornán végzett az első helyen. Az egyéni világelsőség mellett párosban a legjobb helyezése a 19. volt, amelyet 2014. június 19-én ért el. Négy olimpián vett részt, 2004-ben Szerbia és Montenegró, ezt követően Szerbia színeiben. A 2008-as pekingi olimpián negyeddöntős volt. (hu)

dbo:plays
  • 4.kör (2006–08, 2010)
dbo:residence
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 225863 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 52984 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22957755 (xsd:integer)
prop-hu:australianOpen
  • Elődöntő (hu)
  • Elődöntő (hu)
prop-hu:australianOpenPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • J.J., Jeca, Jelly (hu)
  • J.J., Jeca, Jelly (hu)
prop-hu:eredményekEgyesben
  • 644 (xsd:integer)
prop-hu:eredményekPárosban
  • 109 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • --11-10
prop-hu:kép
  • Jankovic Roland Garros 2009 3.jpg (hu)
  • Jankovic Roland Garros 2009 3.jpg (hu)
prop-hu:kéz
  • Jobb; Kétkezes fonák (hu)
  • Jobb; Kétkezes fonák (hu)
prop-hu:lakóhely
prop-hu:magasság
  • 177 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Jelena Janković (hu)
  • Jelena Janković (hu)
prop-hu:profiKarrierKezdete
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:rolandGarros
  • Elődöntő (hu)
  • Elődöntő (hu)
prop-hu:rolandGarrosPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:súly
  • 59 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekEgyesben
  • 2 (xsd:integer)
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:tornagyőzelmekPárosban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:usOpen
  • Döntő (hu)
  • Döntő (hu)
prop-hu:usOpenPárosban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:világranglistaHelyezésEgyesben
  • No. 1 (hu)
  • No. 1 (hu)
prop-hu:világranglistaHelyezésPárosban
  • No. 19 (hu)
  • No. 19 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wimbledon
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:wimbledonPárosban
  • Negyeddöntő (hu)
  • Negyeddöntő (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Jelena Janković (hu)
  • Jelena Janković (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Jelena Janković (hu)
  • (hu)
  • Jelena Janković (hu)
foaf:nick
  • (hu)
  • J.J., Jeca, Jelly (hu)
  • (hu)
  • J.J., Jeca, Jelly (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of