Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Jordan Brian Henderson (Sunderland, 1990. június 17. –) angol válogatott labdarúgó, jelenleg az angol Liverpool csapatkapitánya. Labdarúgó pályafutását 2006-ban 16 évesen kezdte szülőhelyén. Tagja volt a Sunderland junior csapatának, majd 2008-ban felkerült a felnőtt csapathoz. Az első Premier League mérkőzését csereként, 2008. november 1-jén a Chelsea ellen játszotta, azonban fiatal kora, valamint rutintalansága miatt ebben az évben még esélye sem volt felküzdeni magát a kezdő csapatba, ezért a klubbal megegyezve a Coventry Cityhez került kölcsönbe. A következő szezonban visszakerült a Sunderland-hez, ahol a Ligakupában, a Blackburn Rovers ellen első alkalommal mutatkozhatott be a kezdő csapatba. A szakértők a jövő egyik nagy tehetségéről beszéltek, 2011-ben a FIFA is úgy nevezte mint "Játékos, akit figyelni kell". Sok nagy klub is érdeklődött iránta, de leginkább a Liverpool vezetőedzője Kenny Dalglish szerette volna megszerezni. 2011. június 9-én a klub hivatalos közleményt adott ki, melyben közölték, hogy Jordan Henderson a Liverpool csapatához szerződött. (hu)

dbo:appearancesInNationalTeam
|
- 1 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:birthName
|
- Jordan Brian Henderson (hu)
- Jordan Brian Henderson (hu)
|
dbo:birthPlace
| |
dbo:citizenship
| |
dbo:club
| |
dbo:nationalYears
| |
dbo:sourceCountry
| |
dbo:team
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 18001 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
dbo:years
|
- 2008-01-01 (xsd:gYear)
- 2011-01-01 (xsd:gYear)
|
dbo:youthClub
| |
dbo:youthYears
| |
prop-hu:cím
|
- Angol válogatott keretek (hu)
- Angol válogatott keretek (hu)
|
prop-hu:címstílus
|
- background-color:#FFFFFF; color:#000080; (hu)
- background-color:#FFFFFF; color:#000080; (hu)
|
prop-hu:jelenlegiKlubja
| |
prop-hu:juniorKlub
| |
prop-hu:juniorOrszág
| |
prop-hu:juniorÉvek
| |
prop-hu:klub
| |
prop-hu:klubOrszág
| |
prop-hu:klubfriss
| |
prop-hu:kép
|
- FWC 2018 - Round of 16 - COL v ENG - J Henderson.jpg (hu)
- FWC 2018 - Round of 16 - COL v ENG - J Henderson.jpg (hu)
|
prop-hu:képaláírás
|
- az Angol válogatottban a 2018-as világbajnokságon (hu)
- az Angol válogatottban a 2018-as világbajnokságon (hu)
|
prop-hu:képméret
| |
prop-hu:kölcsönben
| |
prop-hu:magasság
| |
prop-hu:meccsek
|
- 10 (xsd:integer)
- 71 (xsd:integer)
- 269 (xsd:integer)
|
prop-hu:mezszám
| |
prop-hu:név
|
- Jordan Henderson (hu)
- Jordan Henderson (hu)
|
prop-hu:poszt
| |
prop-hu:születésiOrszág
| |
prop-hu:születésiVáros
| |
prop-hu:teljesNév
|
- Jordan Brian Henderson (hu)
- Jordan Brian Henderson (hu)
|
prop-hu:válfriss
| |
prop-hu:válogatottCsapat
| |
prop-hu:válogatottMeccsek
|
- 1 (xsd:integer)
- 27 (xsd:integer)
- 55 (xsd:integer)
|
prop-hu:válogatottOrszág
| |
prop-hu:válogatottÉvek
|
- 2009 (xsd:integer)
- 2010 (xsd:integer)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:állampolgárság
| |
prop-hu:évek
|
- 2008 (xsd:integer)
- 2011 (xsd:integer)
|
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Jordan Henderson (hu)
- Jordan Henderson (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is prop-hu:after
of | |
is prop-hu:díjazott
of | |
is prop-hu:name
of | |
is prop-hu:név
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |