Property Value
dbo:abstract
  • A jura a mezozoikum idő középső időszaka, amelynek kezdetét 201,3±0,2 millió évre teszik és ~145,0 millió éve ért véget. E „Hüllők kora” vagy „Dinoszauruszok kora” néven ismert időegység a triász időszakot követte és a kréta időszakot előzte meg. Kezdetét a nagy triász–jura kihalási esemény jelzi, a végén azonban nem történt tömeges pusztulás. A kezdetét és a végét a globális referenciarétegsorokkal rendelkező kiválasztott helyek alapján definiálták. A kormeghatározással kapcsolatos bizonytalanság ténylegesen mintegy 5–10 millió évet jelent, ami e helyek korának megállapításából adódik. Jelenleg az a tendencia érvényesül, hogy az egyre pontosabb kormeghatározások már nem befolyásolják az időszak kezdetének és végének kiválasztását, mivel így a határ dátuma nem változik. A jura kronosztratigráfiai fogalom közvetlenül kapcsolódik a Németország, Franciaország és Svájc hármas határánál elnyúló Jura-hegységhez. Alexander von Humboldt fedezte fel, hogy a főként mészkőből álló hegyi terület a korát tekintve nem illik bele az Abraham Gottlob Werner által definiált sztratigráfiai rendszerbe, és 1795-ben a „Jurakalk” nevet adta a számára. Az által megalkotott „Jura” név a kelta jor szótőből származik, melynek latinizált formája, a juria erdőt jelent (mint például a „Jura” erdős hegység). A jurában a dinoszauruszok mellett a növényvilágban a nyitvatermők uralkodtak, erős sajátosságokkal. A domináns nyitvatermő osztályok közé tartoztak a cikászok, a , a fenyők és a páfrányfenyők. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 81688 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18289 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23681949 (xsd:integer)
prop-hu:co
  • 1950 (xsd:integer)
prop-hu:coauthors
  • Reed Wicander (hu)
  • Reed Wicander (hu)
prop-hu:editor
  • Behrensmeyer, Anna K., Damuth, J.D., DiMichele, W.A., Potts, R., Sues, H.D. & Wing, S.L. (hu)

prop-hu:first
  • Sylvia (hu)
  • Tim (hu)
  • James S. (hu)
  • Sylvia (hu)
  • Tim (hu)
  • James S. (hu)
prop-hu:hőmérséklet
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:következőLink
  • kréta (hu)
  • kréta (hu)
prop-hu:last
  • Mader (hu)
  • Haines (hu)
  • Monroe (hu)
  • Mader (hu)
  • Haines (hu)
  • Monroe (hu)
prop-hu:location
  • Chicago and London (hu)
  • Belmont (hu)
  • Chicago and London (hu)
  • Belmont (hu)
prop-hu:név
  • Jura (hu)
  • Jura (hu)
prop-hu:o
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:pages
  • 65 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • University of Chicago Press (hu)
  • Dorling Kindersley Publishing, Inc. (hu)
  • West Publishing Company (hu)

prop-hu:title
  • Biology (hu)
  • Terrestrial Ecosystems through Time: the Evolutionary Paleoecology of Terrestrial Plants and Animals (hu)
  • Walking with Dinosaurs: A Natural History (hu)
  • The Changing Earth: Exploring Geology and Evolution (hu)

prop-hu:url
  • https://archive.org/details/biology00sylv_0|edition=eighth edition (hu)
  • https://archive.org/details/changingearthexp0002monr|edition=2nd ed. (hu)
  • https://archive.org/details/walkingwithdinos00hain|location=New York (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Jura (időszak) (hu)
  • Jura (időszak) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:era of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:fossilRange of
is prop-hu:kor of
is foaf:primaryTopic of