| dbo:abstract
|
- A kassúk, más néven kassziták ókori nép. A történelem színpadán a nyugat-iráni fennsík lótenyésztő népeként jelentek meg, innen vándoroltak az i. e. 18. században Babilóniába. Leigázták és az i. e. 12. századig fennhatóságuk alatt tartották a területet. Az ezt követő mintegy ezer esztendőben, időszámításunk kezdetéig viszonylagos függetlenségüket megtartották, de azt követően asszimilálódtak a környező népességbe. Egyes feltételezések az Egyiptomot elfoglaló hükszoszokkal azonosítják őket. Nyelvemlékeik csak névelemekből és babiloni írnokok megbízhatatlan feljegyzéseiből származnak, ezért nyelvükre vonatkozóan csak homályos feltevések alakultak ki. Egyesek szerint indoeurópai nyelvűek, mások azonban rámutatnak arra, hogy ragozónak tűnik, márpedig az indoeurópai nyelvek között elvileg nincs ragozó nyelv (a kivételt az anatóliai nyelvek képezik, ezek besorolására vonatkozóan máig sincs megnyugtatóan egységes álláspont a nyelvészek között). A kassúk a Babilóniából való kiszorulásuk után korábbi területükön, a Zagrosz-hegységben – Babilontól északkeletre, Szúzától északnyugatra – éltek tovább. Az asszír feliratokon kussu néven is szerepeltek. Függetlenségüket a perzsa királyokkal szemben is megóvták, és csak Nagy Sándor tudta leigázni őket – a kosszaiszok-at – i. e. 324 – i. e. 323 telén. Néhány kutató az óperzsa feliratokon olvasható kusija nép nevét azonosítja a kosszaiszokkal. Ír róluk Sztrabón, Klaudiosz Ptolemaiosz stb. Egy feltételezés szerint a bibliai Édenkert történetében Kús nem az egyébként máshol így nevezett Etiópiát, hanem a kassúk fent nevezett országát jelenti. A Gihon folyót viszont nem sikerült azonosítani az itteni folyónevekkel. A kassúk és Kús neve ma az iráni Huzesztán tartomány nevében él tovább. Eredeti településterületük neve Kussúkhe, a Babilonban is uralkodó kassziták idejében egész Mezopotámiát Karadúniasnak nevezték. (hu)
- A kassúk, más néven kassziták ókori nép. A történelem színpadán a nyugat-iráni fennsík lótenyésztő népeként jelentek meg, innen vándoroltak az i. e. 18. században Babilóniába. Leigázták és az i. e. 12. századig fennhatóságuk alatt tartották a területet. Az ezt követő mintegy ezer esztendőben, időszámításunk kezdetéig viszonylagos függetlenségüket megtartották, de azt követően asszimilálódtak a környező népességbe. Egyes feltételezések az Egyiptomot elfoglaló hükszoszokkal azonosítják őket. Nyelvemlékeik csak névelemekből és babiloni írnokok megbízhatatlan feljegyzéseiből származnak, ezért nyelvükre vonatkozóan csak homályos feltevések alakultak ki. Egyesek szerint indoeurópai nyelvűek, mások azonban rámutatnak arra, hogy ragozónak tűnik, márpedig az indoeurópai nyelvek között elvileg nincs ragozó nyelv (a kivételt az anatóliai nyelvek képezik, ezek besorolására vonatkozóan máig sincs megnyugtatóan egységes álláspont a nyelvészek között). A kassúk a Babilóniából való kiszorulásuk után korábbi területükön, a Zagrosz-hegységben – Babilontól északkeletre, Szúzától északnyugatra – éltek tovább. Az asszír feliratokon kussu néven is szerepeltek. Függetlenségüket a perzsa királyokkal szemben is megóvták, és csak Nagy Sándor tudta leigázni őket – a kosszaiszok-at – i. e. 324 – i. e. 323 telén. Néhány kutató az óperzsa feliratokon olvasható kusija nép nevét azonosítja a kosszaiszokkal. Ír róluk Sztrabón, Klaudiosz Ptolemaiosz stb. Egy feltételezés szerint a bibliai Édenkert történetében Kús nem az egyébként máshol így nevezett Etiópiát, hanem a kassúk fent nevezett országát jelenti. A Gihon folyót viszont nem sikerült azonosítani az itteni folyónevekkel. A kassúk és Kús neve ma az iráni Huzesztán tartomány nevében él tovább. Eredeti településterületük neve Kussúkhe, a Babilonban is uralkodó kassziták idejében egész Mezopotámiát Karadúniasnak nevezték. (hu)
|
