dbo:abstract
|
- A Kelen SC egy 1926-ban alapított magyar sportklub, amit a Budapest XI. kerületében található Kelenvölgy lakosai hívtak életre. A korábban röplabda csapatot, kézilabda csapatot és természetjáró szakosztályt is működtető egyesület a hetvenes évektől kezdve kizárólag labdarúgóklubként üzemel, jelenleg pedig az óvodáskorúaktól egészen az old boys korosztályig lehetőséget biztosít tagjainak a versenyszerű futballra. A fiúkat és lányokat is képező egyesületben 32, korosztályosan és szakmailag differenciált utánpótlás csapat működik, mellettük egy-egy öregfiúk és old boys csapat, két felnőtt férfi csapat, és három felnőtt női csapat is, utóbbiak közül a Könczey Zsolt vezette zöldek az országos első osztályban, a Simple Ligában versenyeznek. Az alapvetően befogadó sportegyesületben az alapításkori értékekhez hűen bárki futballozhat, a nagy taglétszámnak köszönhetően ugyanakkor korosztályonként is differenciált képzést tud nyújtani a Kelen, így egy klubon belül van lehetőség az örömfocira, és az elitképzésre is. A Harmati Tamás szakmai vezetésével működő rendszerben a korosztályos zöld csapatok jellemzően a kiemelt korosztályos bajnokságokban szerepelnek, a fehér csapatok az országos szint alatti regionális bajnokságokban, míg a piros csapatok leginkább a Bozsik-program keretein belül. A klub szakmai igazgatójaként működő Harmati Tamás vezeti a Kelen SC felnőtt férfi I. csapatát is, amely 2019-ben megnyerte a BLSZ I. osztályát, és az osztályozón is győzve először jutott országos szintre a klub újkori történetében. Az NBIII-as tagság kivívásának évében, 2019-ben nyerte meg a csapat a Budapest Kupa fináléját is, ami a klub történetének legnagyobb sikere. A Covid-19 miatt félbehagyott 2019/2020-as szezonban ugyanakkor a zárótabella alapján visszacsúszott egy osztályt a klub, jelenleg azonban ismét magabiztosan vezeti a BLSZ I. osztályát. (hu)