Property Value
dbo:abstract
  • A Kereszténydemokrata Néppárt (rövidített nevén a KDNP), egy jobboldali magyar párt, amely a Fidesszel pártszövetségben Magyarország kormányzó pártja. 1989-es újralapítását követően az 1990-es választáson jutottak kormányra a Magyar Demokrata Fórummal és a Független Kisgazdapárttal pártkoalícióban, majd a 2010-es választásokat követően immáron harmadik ciklus óta újra a kormánypárt részét képzik a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség mellett. Az 1944-es alapításakor a párt neve Keresztény Demokrata Néppárt volt, majd 1945-től Demokrata Néppárt néven létezett 1949-es feloszlatásáig. Az 1945-ös nemzetgyűlési választáson (nem önállóan indulva) kormánypárt volt, majd az 1947-es kékcédulás választáson a legerősebb ellenzéki párt lett. Korábbi neves tagjai Barankovics István, Farkas Dénes és Slachta Margit voltak. Az Európai Néppárt és a Kereszténydemokraták frakciójának tagja, európai parlamenti képviselője Hölvényi György. A párt elnöke 2003 óta Semjén Zsolt, az országgyűlési frakcióvezetője Simicskó István, míg ifjúsági szervezetének, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek az elnöke, egyben a párt szóvivője Nacsa Lőrinc. (hu)

dbo:country
dbo:leader
dbo:motto
  • Több fényt!
dbo:president
dbo:purpose
  • antikommunizmus
  • kereszténydemokrácia
  • nemzeti konzervativizmus
  • szociálkonzervativizmus
dbo:vicePresident
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 63208 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 63313 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23912082 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1944 (xsd:integer)
prop-hu:alelnök
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
  • 20140319174532 (xsd:decimal)
  • 20140319191244 (xsd:decimal)
  • 20140319191329 (xsd:decimal)
  • 20141015165219 (xsd:decimal)
  • 20141021154817 (xsd:decimal)
prop-hu:elnök
prop-hu:epFrakció
prop-hu:európaiParlamentiJelenlét
  • 2009 (xsd:integer)
prop-hu:európaiPárt
prop-hu:frakcióvezető
prop-hu:ideológia
prop-hu:ifjúságiTagozat
prop-hu:logó
  • KDNP logo.png (hu)
  • KDNP logo.png (hu)
prop-hu:logóméret
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:mottó
  • Több fényt! (hu)
  • Több fényt! (hu)
prop-hu:név
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
prop-hu:ország
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:parlamentiJelenlét
  • 1945 (xsd:integer)
  • 1990 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:politikaiElhelyezkedés
prop-hu:színHtml
  • #cd9a01 (hu)
  • #cd9a01 (hu)
prop-hu:szóvivő
prop-hu:url
prop-hu:választmányiElnök
prop-hu:weboldal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • Christian Democratic People's Party, Hungary (hu)
  • Christian Democratic People's Party, Hungary (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
  • (hu)
  • Kereszténydemokrata Néppárt (hu)
is dbo:mayor of
is dbo:party of
is dbo:president of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:fideszLink of
is prop-hu:lista of
is prop-hu:párt of
is prop-hu:pártok of
is prop-hu:továbbipárt of
is foaf:primaryTopic of