| dbo:abstract
|
- Idősebb Kodolányi János (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.) Kossuth-díjas magyar író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője. Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója (akárcsak barátja, Németh László), világirodalmi rangú epikus. Könyvei évek óta és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír. Munkássága valamennyi kiterjedt (líra, dráma, epika, ezen belül a novella és regény, továbbá az esszé). Életének inkább késői szakaszában nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is . Elsősorban az ókori mitológiát (Égő csipkebokor; Vízöntő; Új ég, új föld), illetve a tatárjárást (Boldog Margit; Julianus barát; A vas fiai) feldolgozó regényei fontosak. Életművéből kitűnik nemcsak a globális (világpolitikai, irodalomelméleti), hanem a lokális („helyi érdekű”, nemzeti, regionális, szervezési és gyakorlati) problémák iránti érzékenysége; ami a puszta szavakon túl (számtalan folyóiratban publikált) tettekben is megnyilvánult (például a magyar írók önsegélyező szervezete, az Írók Gazdasági Egyesülete, IGE szervezői közé tartozott). Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni: a magyarság mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a (radikális) jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a (radikális) baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte. (hu)
- Idősebb Kodolányi János (Telki, 1899. március 13. – Budapest, 1969. augusztus 10.) Kossuth-díjas magyar író, újságíró, az úgynevezett népi írók kiemelkedő képviselője. Kodolányi János a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója (akárcsak barátja, Németh László), világirodalmi rangú epikus. Könyvei évek óta és nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír. Munkássága valamennyi kiterjedt (líra, dráma, epika, ezen belül a novella és regény, továbbá az esszé). Életének inkább késői szakaszában nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is . Elsősorban az ókori mitológiát (Égő csipkebokor; Vízöntő; Új ég, új föld), illetve a tatárjárást (Boldog Margit; Julianus barát; A vas fiai) feldolgozó regényei fontosak. Életművéből kitűnik nemcsak a globális (világpolitikai, irodalomelméleti), hanem a lokális („helyi érdekű”, nemzeti, regionális, szervezési és gyakorlati) problémák iránti érzékenysége; ami a puszta szavakon túl (számtalan folyóiratban publikált) tettekben is megnyilvánult (például a magyar írók önsegélyező szervezete, az Írók Gazdasági Egyesülete, IGE szervezői közé tartozott). Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni: a magyarság mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a (radikális) jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a (radikális) baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte. (hu)
|
