Property Value
dbo:abstract
  • A próza az irodalmi mű két formája közül az egyik, míg a másik a költészet. A kettőt az különbözteti meg egymástól, hogy a prózai mű nyelvezete megegyezik a hétköznapi beszéddel vagy igen közel áll ahhoz, mivel nem díszítik olyan szembetűnő stilisztikai eszközök, mint a költői alkotást. Maga a szó a latin prosa-ból ered; ennek jelentése egyenesség – innen származik a gyakran pejoratívnak számító „prózai” kifejezés is, mely valaminek a hétköznapi, átlagos voltára utal. Prózában általában tényeket írnak le, vagy az egyéni gondolatokat fejtik ki – mindezt kötetlen, szabad írás (beszéd) formájában. Ennek megfelelően számos médium alkalmazza is a prózai formát: újságok, magazinok, enciklopédiák, sugárzott média, filmek, levelek, adósjegyzetek, idézhető idézetek, krimiregények, történelmi, filozófiai, vagy épp biológiai írások és még számtalan további. A próza általában nélkülözi a költészetben gyakran előforduló , vagy a rímek szabályos szerkezetét. Egyes prózai művekben ugyan nyomokban előfordulhatnak ritmikus szerkezetek vagy , de ha tudatosan összemossák ezt a két irodalmi formát, úgy azt már nevezzük. Hasonlóképp, a verses szerkezet hagyományos szabályaitól és korlátozásaitól elszakadó költészetet nevezzük. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 227989 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1836 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23880071 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Próza (hu)
  • Próza (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:genre of
is prop-hu:műfaj of
is foaf:primaryTopic of