Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Kolumbiai Liberális Párt (spanyolul: Partido Liberal Colombiano; PLC) kolumbiai balközép politikai párt, szociáldemokrata és szociálliberális ideológiával. 1848-as alapítását követően az ország két legnagyobb politikai tömörülésének egyike lett az egy évvel később alapított Kolumbiai Konzervatív Párt mellett. A két párt hívei számos polgárháborút vívtak egymás ellen. (Bővebben lásd: Kolumbia történelme, , .) Az és tábornok diktatúráját követően a két párt kiegyezett, és létrehozták a , amelynek keretében 1958-tól 1974-ig négy évente felváltva adták a köztársasági elnököt, a többi választott tisztséget pedig paritásos alapon töltötték be. A megállapodást manapság sokan kritizálják, kétségtelen azonban, hogy jelentősen hozzájárult a korábbi erőszakos politikai hadviselés visszaszorulásához. 2002-ben a liberálisok adták a Kongresszus mindkét házának legnagyobb frakcióját, 54 képviselővel a 166-ból és 28 szenátorral a 102-ből. A 2006-os választásokon 38 képviselői és 18 szenátori széket szereztek. A független jelöltként indult köztársasági elnökké választásához a párt történetének legsúlyosabb válsága kapcsolódik. Uribe korábban a Liberális Párt tagja volt, egész korábbi politikai pályafutását a párton belül futotta, és bírja a korábban liberális színekben megválasztott kongresszusi tagok jelentős részének támogatását (őket „uribistáknak” szokás nevezi). A párt válságának számos oka van Uribe meg- majd újraválasztása mellett, azonban ez a nyilvánvaló szakadás jelentősen csökkentette a korábbi vezető politikai erő támogatottságát. A párt jelenlegi vezetése nyíltan ellenzi Uribe kormányzati politikáját. Az egység legalább valamelyes fenntartása érdekében 2005 júniusában korábbi köztársasági elnököt választották a párt élére. Megfigyelők szerint a szakadás a párt szocialista, illetve neoliberális irányzata közötti, korábban is meglevő ellentétek kiújulásaként értékelhető, bár vannak eltérések. Az elmúlt években egyik szárnyat sem kímélték a korrupciós botrányok. A 2006. május 28-iki elnökválasztáson a párt jelöltje, Horacio Serpa Uribe a szavazatok 11,84%-át megszerezve a harmadik helyen végzett. A párt tagja a Szocialista Internacionálénak. (hu)

dbo:colourName
| |
dbo:headquarter
| |
dbo:president
| |
dbo:purpose
|
- szociáldemokrácia,szociálliberalizmus,progresszivizmus
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3053 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:alapítva
| |
prop-hu:elnök
| |
prop-hu:ideológia
| |
prop-hu:nemzetköziSzövetség
| |
prop-hu:politikaiElhelyezkedés
|
- balközép (hu)
- balközép (hu)
|
prop-hu:pártNeve
|
- (Partido Liberal Colombiano) (hu)
- Kolumbiai Liberális Párt (hu)
- (Partido Liberal Colombiano) (hu)
- Kolumbiai Liberális Párt (hu)
|
prop-hu:székház
| |
prop-hu:szín
| |
prop-hu:színHtml
|
- #CC0000 (hu)
- #CC0000 (hu)
|
prop-hu:weboldal
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- A Kolumbiai Liberális Párt (spanyolul: Partido Liberal Colombiano; PLC) kolumbiai balközép politikai párt, szociáldemokrata és szociálliberális ideológiával. 1848-as alapítását követően az ország két legnagyobb politikai tömörülésének egyike lett az egy évvel később alapított Kolumbiai Konzervatív Párt mellett. A két párt hívei számos polgárháborút vívtak egymás ellen. (Bővebben lásd: Kolumbia történelme, , .) A 2006. május 28-iki elnökválasztáson a párt jelöltje, Horacio Serpa Uribe a szavazatok 11,84%-át megszerezve a harmadik helyen végzett. A párt tagja a Szocialista Internacionálénak. (hu)

rdfs:label
|
- Kolumbiai Liberális Párt (hu)
- Kolumbiai Liberális Párt (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:homepage
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |