Property Value
dbo:abstract
  • A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés, amely Kossuth Lajosról kapta a nevét. Az országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díj mindkét fokozatát, a Kossuth-díjat és a Kossuth-nagydíjat is, rendszerint március 15-én adják át. Presztízsének megőrzése érdekében a vele járó összeg a Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset ötszöröse, 50, illetve 100 ezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíj összege a díj mindenkori összegének kétszerese, és csak egyéni teljesítmény elismeréséért adományozzák. Megosztott díj esetében a díj összegének fele jár, függetlenül attól, hogy hány személy között osztották meg. Egyéni díjjal 1992-ben 750 ezer, 1994-ben 1,1 millió, 1996-ban 1,6 millió, 1997-ben 1,8 millió, 1998-ban 2,28 millió, 2012-ben 12,9 millió forintot fizettek ki. A Kossuth-nagydíjjal járó pénzjutalom összege 2012-ben 25,8 millió Ft. A jutalomösszeg – megtartva az 1948 óta töretlen hagyományt – adó- és illetékmentes. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 472 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10428 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23899320 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1948 (xsd:integer)
prop-hu:archívdátum
  • 2007-03-07 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • A művészeti és tudományos élet kitüntetettjei (hu)

prop-hu:díjazott
  • A tudomány, a művészet és az irodalom területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek (hu)

prop-hu:elsőDíjátadás
  • 1948 (xsd:integer)
prop-hu:elér
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:legutóbbiDíjátadás
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • Kossuth-díj (hu)
  • Kossuth-díj (hu)
prop-hu:ország
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:szervezetNeve
prop-hu:szerző
  • dr. Szentváry-Lukács János (hu)
  • dr. Szentváry-Lukács János (hu)
prop-hu:url
prop-hu:weblap
  • Magyarországi rendjelek (hu)
  • Magyarországi rendjelek (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2007 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Kossuth-díj (hu)
  • Kossuth-díj (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:award of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:díjak of
is prop-hu:kitüntetései of
is prop-hu:másDíjak of
is prop-hu:szakmaiKitüntetések of
is foaf:primaryTopic of