Property Value
dbo:abstract
  • Kán nembeli László (? – 1315. augusztus előtt) főúr, 1297–1315 között Erdély vajdája, ahol a királytól független tartományúri hatalmat hozott létre. III. András a szintén veszedelmes mértékű hatalomkoncentrációt kialakító leverése után tette meg vajdává, de vele sem járt jobban. A vajda, aki egyúttal Szolnok vármegye ispánja is volt, kisajátította a bányavárosokat, magát pedig a székelyek és szászok ispánjává is megtette, és magának szedett be minden regálét. Valóságos kiskirályként viselkedett: még a váradi püspökválasztásba is beleszólt, és keresztülvitte, hogy 1307-ben saját jelöltjét, a dominikánus Benedeket válassza meg két év huzavona után a káptalan. Az Árpád-ház kihalása után felesége, egy német hercegnő révén rokona, Ottó igényét támogatta a trónra, és feleségül ajánlotta neki a lányát, akit végül inkább az erősebb szövetségesnek tűnő II. István Uroš szerb királyhoz adott. Az Erdélybe házasság reményében érkező Ottót elfogatta, elismerte Károly Róbert királyságát, majd szabadon engedte a bajor herceget – a Szent Korona azonban nála maradt. Károlynak szüksége volt az ereklyére ahhoz, hogy legitim király lehessen, de a vajda a királyválasztó gyűlésen sem jelent meg, nemhogy átadta volna a koronát. Gentile pápai legátus tárgyalásokat kezdeményezett Kánnal, de az csak azután volt hajlandó lemondani a koronáról, hogy a legátus 1309-ben kiközösítette. A megbékélés jeleként a megkoronázott király már 1310-ben ellátogatott Erdélybe, ami azonban László birtokában maradt – a vajda nem engedett királyi őrséget a váraiba, és 1315-ben a helyére kinevezett Pok nemzetségbeli Miklóst is kiszorította tartományaiból. A királyi csapatok csak halála után, 1316-ban lettek Erdély urai a dévai ütközet után, de Kán László fiai az 1320-as évekig lázongtak, komoly gondot okozva Debreceni Dózsa (1318 – 1321) és Szécsényi Tamás (1321 – 1333) vajdáknak. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 64467 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4721 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19240625 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
prop-hu:név
  • Kán László (hu)
  • Kán László (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • születési ideje nem ismert (hu)
  • születési ideje nem ismert (hu)
prop-hu:terminusKezdete
  • 1297 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 1315 (xsd:integer)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • A Magyar Királyság (hu)
  • A Magyar Királyság (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kán László (hu)
  • Kán László (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Kán László (hu)
  • erdélyi vajdája (hu)
  • Kán László (hu)
  • erdélyi vajdája (hu)
is foaf:primaryTopic of