Property Value
dbo:abstract
  • Kántor Sándor Gyula (Kaposvár, 1971. február 1. –) röplabdázó, edző. Posztja négyesütő-nyitásfogadó. A világ legjobb röplabdázói között tartották számon. Kaposváron kezdett sportolni, focizott és röplabdázott. A KASI-ban Burcsa Tibornál sajátította el az alapokat, 1986-ban jutott fel a kaposvári röplabda csapattal az NB-II-ből az első osztályba. 17 évesen kapott meghívást a felnőtt válogatottba. 1992-ben lett először magyar bajnok. 1994-ben külföldre szerződött. Játszott Németországban, Stelian Moculescu edző keze alatt formálódott világklasszis röplabdázóvá. Itáliában, a világ legerősebb bajnokságában játszott Forlíban, majd a Casa Modena Unibon csapata igazolta le, végül Cuneoban lett Olaszország legjobb röplabdázója miután 2001-ben elnyerte az aranylabdát, mint az olasz bajnokság legjobb ütőjátékosa. Beválasztották az "All Star" csapatba is. Később Japánban ütötte a labdát, a Panasonic Panthers Osaka csapatával Ázsia kupát nyert, az Asics cég pedig röplabdacipőt nevezett el róla. Pályafutásának kezdete óta minden évben nyert érmet. Németországban "magyar kalapácsként" vagy "Bumm-bumm Kantor"-ként emlegették, Olaszországban Kantor-Ace-nak, azaz Kántor ásznak hívták bomba erejű nyitásai miatt. Olyan mitikus röplabdázókkal játszott egy csapatban a sportág aranykorában, mint Andrea Lucchetta, Marco Bracci, Fabio Vullo, Andrea Giani, Fefe De Giorgi, Andrea Sartoretti, Luigi Mastrangelo, Rafael Pascual. 2006-ban tért vissza külföldről szülővárosába játszani és edzősködni, a csapat ezután bekerült a Közép-Európai Liga legjobbjai közé. Öt év alatt ötször lett magyar bajnok és ötször kupagyőztes. 2008-tól (még játékosként lett) a Magyar Férfi Röplabda Válogatott szövetségi kapitánya. 2011-ben vezetőedzőként irányította a Fino Kaposvár csapatát, de a kupadöntőben játékosként is a pályára lépett. Teljesítményével kiérdemelte a "Magyar Kupa legértékesebb játékosa" díjat. 2011 végén visszatért Olaszországba. Lánya, Mercedesz Modenában a Scuola di Pallavolo Anderlininél kezdett el röplabdázni, így az egyesület felkérte edzőnek. 2013-ban a Volleyrò Casal de' Pazzi akkori elnöke, Andrea Scozzese Rómába hívta a lányával együtt. Az utánpótlás egyesület célja, hogy általános iskolás kortól a középiskola befejezéséig a tanulás mellett nagyon magas szintű sportolói életpályamodelt nyújtson az egész ország területéről összeválogatott tehetséges röplabdásoknak. A csapatok a felnőtt országos bajnokságban is indulnak. A klub többször is sporttörténelmet írt ottani edzősködése alatt: 2016-ban az U18-as csapat Kántor vezetésével megnyerte a Serie B felnőtt bajnokságot, jogot nyerve így a Serie A bajnokságban való részvételhez, ez soha addig nem sikerült utánpótláskorúakból álló csapatnak. Edzőként öt év alatt ötször lett olasz bajnok az U18-as korosztállyal, az egyesület pedig abban az időszakban tíz korosztályos bajnoki címet nyert. 2018-ban triplázással könyvelhettek el ismét történelmi sikert: az U14, U16 és U18-as csapat is megnyerte a scudettót. Soha addig egy olasz egyesületnek sem sikerült ennyi bajnoki címet begyűjtenie ilyen rövid időszak alatt. A római klubtól sok játékost igazoltak le Serie A-s csapatok és az egyesület nagyon sok fiatalt adott a felnőtt válogatottnak (Anna Danesi, Carlotta Cambi, Elena Pietrini, Sylvia Nwakalor), ahogy a junior és a pre junior válogatottnak is. 2015-ben a Volleyró öt játékosa lett U18-as világbajnok de több EB címet is elkönyvelhettek már ebben az időszakban. A 2018/19, 2019/20 szezonokra visszatért Magyarországra, vezetőedzőként irányította az Extraligában induló Újpesti Torna Egylet (UTE) női röplabdacsapatát. Válogatottságának száma: 168 (Junior: 151). Házas, gyermekei Mercedesz (1998) és Kevin Sydney (2000). Olaszul, németül és angolul beszél. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 762496 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11738 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23509329 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:edzőségCsapat
prop-hu:edzőségOrszág
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:edzőségÉvek
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:juniorKlub
  • Kaposvári SI (hu)
  • Kaposvári SI (hu)
prop-hu:juniorOrszág
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:juniorÉvek
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:klub
  • Kaposvári Dózsa (hu)
  • ASV Dachau (hu)
  • Alpitour Cuneo (hu)
  • Casa Modena Unibon (hu)
  • Cosmogas Forlí (hu)
  • Kaposvári RK (hu)
  • Katar Sport Klub (hu)
  • Panasonic Panthers Osaka (hu)
  • Kaposvári Dózsa (hu)
  • ASV Dachau (hu)
  • Alpitour Cuneo (hu)
  • Casa Modena Unibon (hu)
  • Cosmogas Forlí (hu)
  • Kaposvári RK (hu)
  • Katar Sport Klub (hu)
  • Panasonic Panthers Osaka (hu)
prop-hu:klubOrszág
  • Japán (hu)
  • Katar (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
  • Japán (hu)
  • Katar (hu)
  • Magyarország (hu)
  • Németország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:kép
  • Kántor Sándor adogat.jpg (hu)
  • Kántor Sándor adogat.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Kántor Sándor a nyitóhelyen (hu)
  • Kántor Sándor a nyitóhelyen (hu)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:magasság
  • 196 (xsd:integer)
prop-hu:mezszám
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Kántor Sándor (hu)
  • Kántor Sándor (hu)
prop-hu:poszt
  • nyitásfogadó-ütő, edző (hu)
  • nyitásfogadó-ütő, edző (hu)
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:url
prop-hu:válogatottCsapat
prop-hu:válogatottMeccsek
  • 168 (xsd:integer)
prop-hu:válogatottOrszág
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:válogatottÉvek
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • –1994 (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Kántor Sándor (röplabdázó) (hu)
  • Kántor Sándor (röplabdázó) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of