| dbo:abstract
|
- Marosvásárhely (románul: Târgu Mureș – a második világháború utáni, rendszerváltás előtti román helyesírás szerint Tîrgu-Mureș, németül: Neumarkt, Neumarkt am Mieresch, erdélyi szász nyelven Nai Muark, latinul: Novum Forum Siculorum, Agropolis, Areopolis, Asserculis) municípium Romániában, Maros megyében. A székelység művelődési, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemi központja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig Maros megye székhelye, a körülötte létrejött Marosvásárhely Metropoliszövezet központja. Lakosságát tekintve Románia tizenhatodik, Erdély hatodik legnagyobb városa. Itt él a legtöbb magyar Romániában; több, mint Kolozsváron. Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település, ami a Maros közelségének, illetve a dombokon kiterjedő hatalmas cserfa- és bükkerdőknek köszönhető. Az első település, amelyet ténylegesen a mai Marosvásárhely elődjének tekinthetünk, a 11. században alakult ki. Az 1323-ból származó első írásos említése Novum Forum Siculorumnak nevezi a várost. A 15. század első felében Marosvásárhely még mezőváros volt és Marosszéknek volt alárendelve. Viszont idővel mind önállóbb lett, és egyre több kiváltságot kapott az uralkodóktól. Az első bírói kiváltságot Mátyás király ajándékozta a városnak, 1470-ben, majd ezt 1482-ben egy vásáros kiváltság is követte. Báthory István fejedelemtől Izabella királynéig még számos kiváltságot kapott, míg végül elnyerte a szabad mezővárosi rangot. 1601-ben a tizenöt éves háború nyomán a császári zsoldosok Giorgio Basta vezetésével felégették. Ezek után megnőtt az igény egy falakkal körülvett várra, megépítéséhez neki is kezdtek, ekkor kapta meg Marosvásárhely a szabad királyi város rangot. A városi élet csak a 18. század során kezdett kibontakozni, de igazi lendületet a 19. század végén, illetve a 20. század elején Bernády György polgármesteri mandátuma alatt vett. A legmagasabb nyilvántartott népesség 164 445 lakos volt (1992), aminek 51,4%-át magyarok tették ki. Az 1992-es népszámlálás után népességszáma csökken (1992–2002 között több mint 14 404 fővel) és a 2002-es adatok szerint a magyarság kisebbségbe került. Ennek okai részben a demográfiai hanyatlás felgyorsulása (születésszám visszaesése, elöregedés), a magyarok nagy számban való kivándorlása (a rohamos gazdasági fejlődés során a jelenség gyakorlatilag megszűnt), illetve a tehetősebb réteg a Marosvásárhely melletti lakóparkokba, illetve a környező településekre való kiköltözése (szuburbanizáció). A legfrissebb, 2011-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 127 849 főre csökkent, s ebből 44,87% (57 362 fő) vallotta magát magyarnak. Marosvásárhely fő látványosságai közé tartozik a belváros, a Rózsák tere a számtalan barokk, szecessziós épülettel, mint a Keresztelő Szent János-templom, a Barátok templomának híres tornya, a Közigazgatási Palota vagy a Kultúrpalota. A 17. századi hangulat megteremtője a négybástyás vár, amelynek délnyugati részén kiemelkedik a Vártemplom tornya. A megyei jogú város számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok, barokk, klasszicista, neoreneszánsz, eklektikus és szecessziós stílusú középületek és lakóházak, múzeumok és galériák, valamint a köztéri szobrok és emlékművek sokasága található. (hu)
- Marosvásárhely (románul: Târgu Mureș – a második világháború utáni, rendszerváltás előtti román helyesírás szerint Tîrgu-Mureș, németül: Neumarkt, Neumarkt am Mieresch, erdélyi szász nyelven Nai Muark, latinul: Novum Forum Siculorum, Agropolis, Areopolis, Asserculis) municípium Romániában, Maros megyében. A székelység művelődési, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemi központja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig Maros megye székhelye, a körülötte létrejött Marosvásárhely Metropoliszövezet központja. Lakosságát tekintve Románia tizenhatodik, Erdély hatodik legnagyobb városa. Itt él a legtöbb magyar Romániában; több, mint Kolozsváron. Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település, ami a Maros közelségének, illetve a dombokon kiterjedő hatalmas cserfa- és bükkerdőknek köszönhető. Az első település, amelyet ténylegesen a mai Marosvásárhely elődjének tekinthetünk, a 11. században alakult ki. Az 1323-ból származó első írásos említése Novum Forum Siculorumnak nevezi a várost. A 15. század első felében Marosvásárhely még mezőváros volt és Marosszéknek volt alárendelve. Viszont idővel mind önállóbb lett, és egyre több kiváltságot kapott az uralkodóktól. Az első bírói kiváltságot Mátyás király ajándékozta a városnak, 1470-ben, majd ezt 1482-ben egy vásáros kiváltság is követte. Báthory István fejedelemtől Izabella királynéig még számos kiváltságot kapott, míg végül elnyerte a szabad mezővárosi rangot. 1601-ben a tizenöt éves háború nyomán a császári zsoldosok Giorgio Basta vezetésével felégették. Ezek után megnőtt az igény egy falakkal körülvett várra, megépítéséhez neki is kezdtek, ekkor kapta meg Marosvásárhely a szabad királyi város rangot. A városi élet csak a 18. század során kezdett kibontakozni, de igazi lendületet a 19. század végén, illetve a 20. század elején Bernády György polgármesteri mandátuma alatt vett. A legmagasabb nyilvántartott népesség 164 445 lakos volt (1992), aminek 51,4%-át magyarok tették ki. Az 1992-es népszámlálás után népességszáma csökken (1992–2002 között több mint 14 404 fővel) és a 2002-es adatok szerint a magyarság kisebbségbe került. Ennek okai részben a demográfiai hanyatlás felgyorsulása (születésszám visszaesése, elöregedés), a magyarok nagy számban való kivándorlása (a rohamos gazdasági fejlődés során a jelenség gyakorlatilag megszűnt), illetve a tehetősebb réteg a Marosvásárhely melletti lakóparkokba, illetve a környező településekre való kiköltözése (szuburbanizáció). A legfrissebb, 2011-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 127 849 főre csökkent, s ebből 44,87% (57 362 fő) vallotta magát magyarnak. Marosvásárhely fő látványosságai közé tartozik a belváros, a Rózsák tere a számtalan barokk, szecessziós épülettel, mint a Keresztelő Szent János-templom, a Barátok templomának híres tornya, a Közigazgatási Palota vagy a Kultúrpalota. A 17. századi hangulat megteremtője a négybástyás vár, amelynek délnyugati részén kiemelkedik a Vártemplom tornya. A megyei jogú város számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok, barokk, klasszicista, neoreneszánsz, eklektikus és szecessziós stílusú középületek és lakóházak, múzeumok és galériák, valamint a köztéri szobrok és emlékművek sokasága található. (hu)
|
