Property Value
dbo:abstract
  • A McLaren MP4-21 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett a 2006-os idényre Adrian Newey-val. 2006. január 23-án, Circuit de Catalunyában gördült pályára először, amely az előző években már megszokott elnevezési metodikához igazodva az MP4-21-es elnevezést kapta. Az autó színezése a korábbi ezüstről látványos krómra változott, miután az addigi főszponzor West el kellett, hogy hagyja a csapatot a dohányreklámok betiltása miatt. A piros szín viszont hangsúlyosabban köszönt vissza az új főtámogatónak, az Emirates légitársaságnak köszönhetően. A szezont Kimi Räikkönennel és Juan Pablo Montoyával kezdte meg, de néhány verseny elteltével kiderült, hogy nem olyan versenyképes konstrukció, mint elődje, az MP4-20, bár a megbízhatóság javult. Montoya az amerikai nagydíjt követően elhagyta a csapatot és a Formula–1-et, helyére a csapat tesztpilótája Pedro de la Rosa került. Az 1996-os idény óta először fordult elő, hogy nem nyertek versenyt a Formula–1-ben. Ebben az évben új motorszabályt vezettek be, mely szerint a korábbi V10-es, 3 literes motorok helyett 2,4 literes, V8-as motorokat használtak a csapatok. A McLaren esetében ez egyéb változásokkal is járt, az addig eltelt tíz évben a Mercedes partnerétől, az Ilmortól kapták a motorokat, ettől az évtől kezdve viszont már gyári Mercedes-Benz motorokat kaptak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1158502 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7411 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19724629 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
  • Team McLaren Mercedes (hu)
  • Team McLaren Mercedes (hu)
prop-hu:dobogó
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:első
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:elsőFelfüggesztés
  • Szénszálas anyagból készült, háromszög alakú, kettős keresztlengőkart, keresztrudat és tolórudat tartalmaz (hu)

prop-hu:előző
prop-hu:gumik
prop-hu:gyártó
prop-hu:győzelem
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:hátsóFelfüggesztés
  • Mint az előző (hu)
  • Mint az előző (hu)
prop-hu:kép
  • Kimi Raikkonen 2006 test.jpg (hu)
  • Kimi Raikkonen 2006 test.jpg (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:leggyorsabb
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:motor
  • Mercedes-Benz FO108S, 2,4 literes V8-as szívómotorok középre szerelt (hu)

prop-hu:név
  • McLaren MP4-21 (hu)
  • McLaren MP4-21 (hu)
prop-hu:pilóták
  • 3 (xsd:integer)
  • 4 (xsd:integer)
  • Pedro de la Rosa (hu)
prop-hu:pole
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:tervező(k)_
prop-hu:utolsó
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:versenyek
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:versenysorozat
prop-hu:váltó
  • McLaren 7 fokozatú sebességváltó, plusz egy hátrameneti fokozat (hu)

prop-hu:váz
  • Öntött méhsejt szerkezetű, préselt szénszálas anyagból készült rétegekből áll, amely első és hátsó ütközési zónát, valamint üzemanyag-tartályt is tartalmaz (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:üzemanyag
  • Mobil 1 ólommentes (hu)
  • Mobil 1 ólommentes (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • McLaren MP4-21 (hu)
  • McLaren MP4-21 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of