Property Value
dbo:abstract
  • A Formula–1 (rövidítve: F1, magyarul korábban rendszerint Forma–1, angolul: Formula One) a legrangosabb nemzetközi autóverseny-sorozat, melynek szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Formula–1-es világbajnokságban nyitott karosszériájú, együléses versenyautók vehetnek részt. A versenysorozat több állomásból, Grand Prix-ből (nagydíjból) áll, amelyeket szilárd burkolatú, erre a célra kialakított zárt, vagy városi pályákon rendeznek. Az eredmények alapján évente két világbajnokot avatnak, egy egyénit és egy konstruktőrit (csapat-világbajnokság). A versenyeket több százmillióan nézik televízión, a világ több mint kétszáz országában. Az első Formula–1-es világbajnokságot 1950-ben rendezték. A Formula–1 történelmi központja Európa, ahonnan a dohányreklámok tilalma, valamint a feltörekvő ázsiai országok gazdasági nyomása miatt kezd kiszorulni. Ma már a világ számos pontján tartanak Formula–1-es nagydíjat, többek között Azerbajdzsánban, Kínában, Bahreinben és Szingapúrban. 2020-ban rekordszámú huszonkettő versenyt rendeznek, ebből kilencet Európában, azonban a kirobbant koronavírus járvány miatt teljesen felkavarta a 2020-as versenynaptárt. 1986 óta folyamatosan megrendezik a Formula–1 magyar nagydíjat, a versenysorozat sokáig egyetlen olyan futamát, amelyet volt szocialista országban rendeztek. Az autók a körülbelül 1000 lóerős (a motor kb 820-840 lóerős, plusz az elektromos motor által fejlesztett 160 lóerő), 14 000 percenkénti fordulatra korlátozott V6-os 1,6 literes turbómotorok (2014-től V6-os turbómotor, korábban V8-as) segítségével elérhetik a 380 km/órás sebességet, egyes kanyarokban 6-7 g-s erő is nehezülhet a versenyzőkre. A sportágban számos technikai újítás jelent meg története során. Az autókban a motor teljesítménye mellett sokat fejlődött az elektronika, az aerodinamika, a felfüggesztés és a gumiabroncsok. A Formula–1 a világ egyik legdrágább sportága, a csapatok költségeit nagyrészt szponzorok fedezik. A legnagyobb befolyással a Formula–1-ben sokáig a brit Bernie Ecclestone, a Formula One Management (FOM) elnöke rendelkezett. 2017-ben viszont új tulajdonba került a sportág, a rengeteg változtatást hozhat és ígér az autósportnak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 52845 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 165504 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23907050 (xsd:integer)
prop-hu:csapatok
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:egyéniGyőztes
  • Lewis Hamilton (hu)
  • Lewis Hamilton (hu)
prop-hu:elsőÉv
  • 1950 (xsd:integer)
prop-hu:gumik
  • Pirelli (hu)
  • Pirelli (hu)
prop-hu:győztesCsapat
  • Mercedes (hu)
  • Mercedes (hu)
prop-hu:helyszín
  • nemzetközi (hu)
  • nemzetközi (hu)
prop-hu:honlap
  • www.formula1.com (hu)
  • www.formula1.com (hu)
prop-hu:kategória
  • együléses autóverseny (hu)
  • együléses autóverseny (hu)
prop-hu:kép
  • F1.svg (hu)
  • F1.svg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A 2018-tól használatos hivatalos logó (hu)

prop-hu:képméret
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:motorok
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:versenyzők
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Formula–1 (hu)
  • Formula–1 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:composer of
is dbo:occupation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kategória of
is prop-hu:versenyek of
is prop-hu:versenysorozat of
is foaf:primaryTopic of