Property Value
dbo:abstract
  • A McLaren MP4/7 egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett az 1992-es bajnokságra. Hosszú évek dominanciája után a McLaren egy erős kihívót kapott a Williams-Renault személyében, az autónak így szorongató helyzetben kellett helytállnia. Az első pár versenyen az előző évi modell továbbfejlesztett verziója, az MP4/6B indult, de látván a Williams nyers erőfölényét, Ron Dennis utasításba adta, hogy az új modell már a harmadik futamon, a Brazil Nagydíjon debütáljon. Ez nem volt túl fényes, hiszen mindkét autójuk kiesett. Az MP4/7-es legfontosabb újítása a félautomata váltó volt, amit a McLaren és a TAG közösen fejlesztettek ki, és ami lehetővé tette, hogy a pilóta úgy váltson, hogy a lába a gázpedálon maradhasson; továbbá elektronikus vezérléssel segítette a precízebb váltást. A Portugál Nagydíjon debütált az MP4/7B variáns, már aktív felfüggesztéssel, de mivel ez megbízhatatlan volt, ezért átmentették a következő évre. 44 közös futamgyőzelmet követően a Honda kiszállt a Forma-1-ből, és a csapattal legközelebb csak 2015-ben álltak össze. A McLaren új motorbeszállító után kellett, hogy nézzen, és így eldőlt, hogy 1993-ban a Ford V8-as motorjait fogják használni. 1987 óta ez volt az első év, hogy nem nyerte meg a McLaren a konstruktőri bajnokságot. Ugyancsak ez volt az első év, hogy a McLaren-Honda egyáltalán nem nyert semmit abban az évben. Öt győzelmet mégis sikerült aratniuk:hármat Senna aratott, kettőt pedig Berger. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1455598 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2641 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20024570 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
prop-hu:dobogó
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:első
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:elsőFelfüggesztés
  • Tolórudas dupla kereszt lengőkaros (hu)

prop-hu:előző
prop-hu:gumik
prop-hu:gyártó
prop-hu:győzelem
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:hátsóFelfüggesztés
  • Mint az előző (hu)
  • Mint az előző (hu)
prop-hu:kép
  • McLaren_MP4-7_front_view_Honda_Collection_Hall.jpg (hu)

prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:leggyorsabb
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:motor
  • Honda RA122E 1.5 literes V12-es (hu)
  • Honda RA122E 1.5 literes V12-es (hu)
prop-hu:név
  • McLaren MP4/7 (hu)
  • McLaren MP4/7 (hu)
prop-hu:pilóták
  • 1 (xsd:integer)
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:pole
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:tervező(k)_
  • Neil Oatley (hu)
  • Neil Oatley (hu)
prop-hu:utolsó
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:versenyek
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:versenysorozat
prop-hu:váltó
  • Weismann/McLaren 6 sebességes félautomata (hu)

prop-hu:váz
  • Szénszálas monocoque (hu)
  • Szénszálas monocoque (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:üzemanyag
dct:subject
rdfs:label
  • McLaren MP4/7A (hu)
  • McLaren MP4/7A (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of