Property Value
dbo:abstract
  • A mosonbánfalvi összecsapás a nyugat-magyarországi felkelés utolsó harcainak, azon belül is a második felkelési kísérlet részét képezi, ami nagyon hamar hamvába holt. Az első felkelés során a Rongyos Gárda jelentős sikereket ért el a hiányosan képzett osztrák csendőrséggel szemben, ellenőrzése alá vonta az Őrvidéket (a mai Burgenlandot) és megalakította a Lajtabánság elnevezésű államot. A felkelés révén került sor a soproni népszavazásra, amelynek folytán Sopron és környéke Magyarország része maradt. A Lajtabánság rövidesen megszűnt, a Gárda kivonult a területről. A Gárda vezérei, mint Prónay Pál nem elégedtek meg az elért eredménnyel és 1922-ben új felkelés szervezésébe fogtak, de ezt már a magyar kormány sem nézte jó szemmel, részben féltve az addig elért eredményeket, részben mert Prónay szervezkedésének már kormányellenes vonatkozásai is voltak. 1922. július közepén a Rongyos Gárda ismét megpróbálkozott katonai betöréssel az Őrvidékre. Július 24-én este a rongyosok egy csoportja beszivárgott Mosonbánfalvára, Nezsider mellett, hogy az ottani csendőrőrsöt elfoglalva fegyverekhez jusson. Július 25-re virradóra tűzharc alakult ki az őrsön állomásozó csendőrök és a felkelők között. A harc nem hozott sikert egyik félnek sem. A felkelők lelőttek egy csendőrt, majd bármi eredmény nélkül távoztak. (hu)

dbo:causalties
  • 1 halott
  • Ismeretlen
dbo:result
  • Eredménytelen
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1762182 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2450 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23826091 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • Eredménytelen (hu)
  • Eredménytelen (hu)
prop-hu:helyszín
  • Mosonbánfalva (hu)
  • Mosonbánfalva (hu)
prop-hu:időpont
  • 1922 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:másikFél
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
prop-hu:veszteségek
  • 1 (xsd:integer)
  • Ismeretlen (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
  • Mosonbánfalvi összecsapás (hu)
is foaf:primaryTopic of