Property Value
dbo:abstract
  • Mosonyi Mihály (eredeti neve: Brand Michael) (Boldogasszony, Moson vármegye, 1815. szeptember 2. – Pest, 1870. október 31.) magyar zeneszerző, zenepedagógus és zenei újságíró, kritikus. Szegény magyarországi német iparos családból származott, szülei nem tudták finanszírozni tanulmányait, így nagyrészt autodidakta módon képezte magát. A szülői háztól hamar elkerült, Mosonmagyaróváron sekrestyés lett, majd 1833-ban a pozsonyi tanítóképzőben tanult, közben alkalmi munkából tartotta el magát. Két évvel később vette pártfogásába, aki beajánlotta Pejachevics Péter grófhoz zenemesternek. Mosonyi hét évet töltött Pejachevics szolgálatában, majd a negyvenes évek elején Pestre ment szerencsét próbálni. Itt hamar sikerült széles körű ismeretségre szert tennie, beválasztották a Szózat megzenésítésére kiírt pályázat bíráló bizottságába is. 1845-ben feleségül vette Weber Paulinát, Weber Henrik festőművész hugát, akivel hat évig, az asszony haláláig élt boldog házasságban. Felesége elvesztése nagyon megrázta, nem is házasodott újra. 1848–49-ben nemzetőrnek állt. Az 1850-es évek elején Liszt Ferenc felkérte, hogy komponáljon meg két tételt Esztergomi miséjéhez. Ezután nem sokkal egy német nyelvű opera komponálásába kezdett, de a darab bemutatása végül nem valósult meg. 1859ben gyökeresen változtatott zeneszerzői stílusán, ettől kezdve a magyar műzenei stílus kialakítását tekintette életcéljának. 1860-ban megalapította a , az első magyar nyelvű zenei folyóiratot. Ettől kezdve rendszeresen újságíróskodott, sajtóvitákban vett részt, és megfogalmazta új, nemzeti irányának főbb célkitűzéseit. 1861-ben, a Bánk bán hatására, megkomponálta Szép Ilonka című operáját. Következő művének, az Álmos című operának korabeli bemutatója, részben Mosonyi hibájából, nem valósult meg. Ezután alkotókedve alábbhagyott, Erkellel is ellenséges lett a viszonya. Mosonyi gyakran bírálta a Nemzeti Színház vezetőségét, neheztelt Erkelre amiatt is, mert a Szép Ilonkát hat előadás után levették a műsorról, és nem értettek egyet Wagner zenéjének megítélésében sem. Mosonyi utolsó éveiben már nem írt nagyobb szabású műveket, csupán kórusművek és dalok kerültek ki keze alól, e daraboknak köszönhette növekvő népszerűségét: a dalárdák sorban választották tiszteletbeli tagjukká. Később kibékült Erkellel, a Nemzeti Színház is elégtételt adott neki, amikor beválasztotta az operabíráló bizottságba. Felkérték, hogy legyen tagja annak a küldöttségnek is, amely a Zeneakadémia ügyében fordult a belügyminisztériumhoz. 1870. október 31-én Pesten halt meg. (hu)

dbo:country
dbo:genre
dbo:personFunction
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 34572 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 65225 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23690603 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:edition
  • 1960 (xsd:integer)
  • 1961 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:first
  • Gerhard (hu)
  • Ferenc (hu)
  • Amadé (hu)
  • Frigyes (hu)
  • Gerhard (hu)
  • Ferenc (hu)
  • Amadé (hu)
  • Frigyes (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 1870 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
  • 9639261114 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • Mosonyi Mihály.jpg (hu)
  • Mosonyi Mihály.jpg (hu)
prop-hu:last
  • Németh (hu)
  • Dietel (hu)
  • Frideczky (hu)
  • Bónis (hu)
  • Németh (hu)
  • Dietel (hu)
  • Frideczky (hu)
  • Bónis (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Mosonyi Mihály (hu)
  • Mosonyi Mihály (hu)
prop-hu:publisher
  • Springer (hu)
  • Gondolat (hu)
  • Atheneum (hu)
  • Anno (hu)
  • MTA kiadó (hu)
  • Springer (hu)
  • Gondolat (hu)
  • Atheneum (hu)
  • Anno (hu)
  • MTA kiadó (hu)
prop-hu:származás
prop-hu:születésiDátum
  • 1815 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:tevékenység
  • Zeneszerző, pedagógus és zenei újságíró (hu)

prop-hu:title
  • Magyar zeneszerzők (hu)
  • A magyar opera története (hu)
  • Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól napjainkig (hu)
  • Mosonyi Mihály (hu)
  • Mosonyi magyar operái (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Mosonyi Mihály (hu)
  • Mosonyi Mihály (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Mosonyi Mihály (hu)
  • Mosonyi Mihály (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:dallam of
is foaf:primaryTopic of