Property Value
dbo:abstract
  • A második ágfalvi összecsapás a nyugat-magyarországi felkelés fontos ütközete volt 1921. szeptember 8-án, amelyben a Rongyos Gárda sikerrel futamította meg a Sopron elfoglalására küldött, négyszeres túlerőben lévő osztrák csendőröket. Ezután ők nem tettek több kísérletet a terület megszállására, így az összecsapás nagymértékben hozzájárult a soproni népszavazás kiírásához. Bár az eseményt szokás csataként is emlegetni, hadászati szempontból nem nevezhető valós ütközetnek, hanem nagyobb fegyveres összecsapásnak, mivel egyrészt nem katonai alakulatok, hanem rendőri erők csaptak össze gerillákkal, s mindkét fél egészen más taktikákat alkalmazott. Még a Budapesti Hírlap 1921. szeptember 9-i száma is, amely címlapcikkben foglalkozott az eseménnyel is hasonlóképp hivatkozik rá: a cikk címe Az ágfalvi összeütközés. Az osztrák csendőrök nem rendelkeztek katonai képzettséggel, fellépésük inkább hasonlított szokványos tömegoszlatáshoz, mellyel szemben a rongyosok komolyabb harci akcióval vették fel a küzdelmet, közöttük sok katonai tapasztalatokkal bíró veterán is volt ráadásul. (hu)

dbo:causalties
  • 3 halott,
  • 7 súlyos sebesült,
  • legalább 2 halott,
  • magyar becslés: 15–30 halott
  • több könnyebb sebesült
dbo:commander
dbo:result
  • Magyar győzelem
dbo:strength
  • 110 fő
  • 450 fő
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 823706 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8765 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23811047 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • Magyar győzelem (hu)
  • Magyar győzelem (hu)
prop-hu:erők
  • 110 (xsd:integer)
  • 450 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
prop-hu:időpont
  • 1921 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:kép
  • AgfalvaiosszecsapasRongyosGarda.jpg (hu)

prop-hu:képleírás
  • A rongyosok támadásra indulnak Ágfalvánál (hu)

prop-hu:képméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:másikFél
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
prop-hu:parancsnokok
prop-hu:veszteségek
  • 3 (xsd:integer)
  • 7 (xsd:integer)
  • legalább 2 halott, (hu)
  • magyar becslés: 15–30 halott (hu)
  • több könnyebb sebesült (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
  • Második ágfalvi összecsapás (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of