| dbo:abstract
|
- Ozaki Kójó (japánul: 尾崎 紅葉, Hepburn-átírással: Ozaki Kōyō) (Tokió, 1868. január 10. – Tokió, 1903. október 30.) japán prózaíró és költő. Valódi neve Ozaki Tokutaró (a Kójó álnév „őszi lombot” jelent). A Meidzsi-kor egyik neves necukefaragójának egyetlen fiaként született, a Tokiói Császári Egyetemen szerzett diplomát. 17 évesen alapította meg három barátjával a Kenjúsa irodalmi csoportosulást, s műveiket saját újságjukban, a Garakuta bunkó-ban („Apró-cseprő dolgok könyvtára”) tették közzé. 1889-ben a Jomiuri Simbun munkatársa, majd irodalmi rovatának vezetője lett, legtöbb műve is itt jelent meg. Sok neves írót (pl. Izumi Kjóka) ő indított el pályáján. Rákban halt meg 35 éves korában. Az Edo-kori feudalizmusból a Meidzsi-kori modernizmusba való átmenet egyik legfontosabb irodalmi figurája volt, aki sokat tett azért, hogy a korábban megvetett regény elfogadott műfajjá váljon Japánban. Szépprózáját azóta számtalan módon feldolgozták, színpadra, filmre vitték, dalokat írtak belőle. Nagy része volt abban is, hogy a japán regényírásban hamarosan egyeduralkodóvá váló naturalizmus előtt honfitársai megismerkedhettek a romantika ábrázolási lehetőségeivel, képzeletdús cselekményalkotásával és egyéni karakterteremtésével. (hu)
- Ozaki Kójó (japánul: 尾崎 紅葉, Hepburn-átírással: Ozaki Kōyō) (Tokió, 1868. január 10. – Tokió, 1903. október 30.) japán prózaíró és költő. Valódi neve Ozaki Tokutaró (a Kójó álnév „őszi lombot” jelent). A Meidzsi-kor egyik neves necukefaragójának egyetlen fiaként született, a Tokiói Császári Egyetemen szerzett diplomát. 17 évesen alapította meg három barátjával a Kenjúsa irodalmi csoportosulást, s műveiket saját újságjukban, a Garakuta bunkó-ban („Apró-cseprő dolgok könyvtára”) tették közzé. 1889-ben a Jomiuri Simbun munkatársa, majd irodalmi rovatának vezetője lett, legtöbb műve is itt jelent meg. Sok neves írót (pl. Izumi Kjóka) ő indított el pályáján. Rákban halt meg 35 éves korában. Az Edo-kori feudalizmusból a Meidzsi-kori modernizmusba való átmenet egyik legfontosabb irodalmi figurája volt, aki sokat tett azért, hogy a korábban megvetett regény elfogadott műfajjá váljon Japánban. Szépprózáját azóta számtalan módon feldolgozták, színpadra, filmre vitték, dalokat írtak belőle. Nagy része volt abban is, hogy a japán regényírásban hamarosan egyeduralkodóvá váló naturalizmus előtt honfitársai megismerkedhettek a romantika ábrázolási lehetőségeivel, képzeletdús cselekményalkotásával és egyéni karakterteremtésével. (hu)
|
