dbo:abstract
|
- A Rebel Heart Madonna tizenharmadik stúdióalbuma. Az album 2015. március 6-án jelent meg az Interscope Records gondozásában. A felvételek közvetlenül az MDNA elkészítése és promóciója után kezdődtek 2014-ben, együttműködve olyan producerekkel, mint , Avicii vagy Kanye West. A felvételek elkészültét követően 2014 decemberében egy váratlan esemény történt: az album dalainak demóváltozatát egy hacker kiszivárogtatta, erre válaszul az énekesnő december 20-án hat dalt tett elérhetővé hivatalos iTunes Store oldalán, mellyel hamar a letöltési listák élére került. Ezzel egy időben pedig megjelentette az album első kislemezét, a Living for Love-ot. A dal pozitív értékeléseket kapott a Slant Magazintól amely a 2015. évi zeneszámok listáján a 25. helyen szerepelt, valamint a kritikusoktól is, akik dicsérték a ritmusát és a dalszövegeit, összehasonlítva az énekesnő korábbi munkáival. A dal a -on a 44. helyezést érte el, a Brit kislemezlistán pedig a 26. helyen debütált. A dal sikeres volt Finnországban, Magyarországon, Izraelben, Japánban, és Libanonban is, az Egyesült Államokban viszont nem sikerült belépnie a Billboard Hot 100-ba. Zenei videóját és francia duó rendezte néven, és 2015 februárjában adták ki. A történetben mitológiai elemek jelennek meg, Madonnát matadorként mutatja be, aki minótaurosznak öltözve harcol a táncosaival, egy piros, kör alakú színpadon. A második kislemez, a Ghosttown, 2015. március 13-án jelent meg, és nemzetközileg bekerült a Top 20-ba Magyarországon, Olaszországban, valamint Finnországban és Svédországban. A -n pedig hiteles platinalemez lett belőle. A dal a Billboard listáján a 21., míg a -on a 41. helyen debütált, később elérte a lista első helyét. A rendezte zenei videó főszereplője Terrence Howard volt. A videó fő témája "a világ végét utánozó apokaliptikus helyzet" volt, amelyben az énekes és Howard az egyetlen túlélő egy megsemmisült városban. Az album harmadik kislemeze a Bitch I’m Madonna egy remix EP-ként jelent meg 2015. június 15-én, és a 84. helyezést érte el a Billboard Hot 100-on, a listáján pedig eljutott az első helyre. Világszerte a dal bekerült a Top 30-ba Magyarországon, Svédországban, és Finnországban. A dal megosztotta a zenekritikusokat, mivel egyesek "energikusnak", mások pedig "kétségbeesetten sokkoltnak" nevezték. A dal zenei videóját szintén Jonas Åkerlund rendezte. Megjelenik benne többek között Rita Ora, Chris Rock, , Miley Cyrus, Alexander Wang, Beyoncé, Katy Perry, Kanye West valamint Madonna két fia, Rocco és David is. A videó Madonnát és kíséretét mutatja be a New York-i , ahogy az épület egész területén buliznak, amely a tetőn ér véget. A negyedik kislemez a Olaszországban jelent meg 2015. július 24-én. Lírai szempontból a dal arról szól, hogy a szeretet diadalmaskodik a nehéz időkben. A dal vegyes kritikákat kapott: egyesek dicsérték a kórusát, míg mások unalmasnak és általánosnak nevezték. A dalnak nem sikerült feljutnia a Brit kislemezlistára, a letöltési diagramon viszont a 97. helyet érte el, valamint Spanyolország, Magyarország, Finnország, és Svédország digitális listáin is bekerült a -be. A dal a Syndicat National de l’Édition Phonographique listán a 92. helyet szerezte meg. Az albumot a 2015 szeptemberétől 2016 márciusáig tartó című turnéval népszerűsítette az énekesnő. (hu)