Property Value
dbo:abstract
  • Madonna, teljes nevén: Madonna Louise Veronica Ciccone (Bay City, Michigan, 1958. augusztus 16. –) többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai énekes, színész, rendező és üzletasszony. A „”-ként tartják számon, ezért a tekintik. Különböző, társadalmi, politikai, szexuális és vallási témákat magában foglaló művei kritikai elismerést és vitákat váltottak ki. Gyakran említik befolyásaként. Michiganben született és nevelkedett. Miután 1978-ban New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a , és az Emmy nevű csapatokban játszott dobosként, gitárosként és énekesként. 1982-ben aláírta lemezszerződését a -szal, a következő évben pedig kiadta első önálló albumát Madonna címmel. A kezdeti sikerek után megjelentek a Like a Virgin (1984) és a True Blue (1986) című albumai amelyekkel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát. Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című vígjáték, amely az első, az ő főszereplésével készült film lett. Vallásos képeket használva a Like a Prayer (1989) című albumán pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívok és a Vatikán részéről. Az 1980-as években olyan széles körben ismert slágerei jelentek meg, mint a Holiday, a Lucky Star, a Like a Virgin, a Material Girl, a Papa Don’t Preach, a True Blue, az Open Your Heart, a La Isla Bonita és a Like a Prayer. Az 1990-es években művészetét erős szexualitás jellemezte, ami az Erotica (1992) című albumán, című könyvében és című thrillerben jelent meg. Mindhárom alkotás negatív kritikákban részesült mind a kritikusok mind pedig a rajongók részéről. Hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories (1994) elődjéhez képest kevésbé szexuális megközelítésű. A lemez a harmadik helyen debütált a Billboard 200-as listán. Európában több mint 2 millió, világszerte pedig több mint 8 millió példányt adtak el belőle. 1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, melyben Evita Perónt alakította, és amely alakításáért Golden Globe-díjban részesítették. A film betétdala, a szintén Golden Globe-díjat, és emellett Oscar-díjat nyert 1997-ben. Madonna hetedik stúdióalbuma a Ray of Light (1998) az egyik legnagyobb elismerésben részesült lemeze lett mondanivalójának köszönhetően. Az 1990-es években jelentek meg a Vogue, a Justify My Love, az Erotica, a , a , a You’ll See, a Frozen, a , és a Beautiful Stranger című slágerei. A 2000-es években olyan lemezei jelentek meg mint a Music (2000), az American Life (2003), a Confessions on a Dance Floor (2005) vagy a Hard Candy (2008), mely utóbbi után indult Sticky & Sweet nevű turnéja, minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett, amit női szóló énekes valaha is nyújtott. 2008-ban továbbá megvált a Warner Music Grouptól, és 120 millió dolláros szerződést írt alá a . Tizenkettedik lemeze az MDNA (2012) rekordot döntött az Egyesült Királyságban és Ausztráliában, ahol is ő lett a legtöbb listavezető albumot kiadott énekes. Tizenharmadik albuma a Rebel Heart (2015) a második helyen debütált a Billboard 200-on, a nagyobb zenei piacokon mint például Ausztráliában, Kanadában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban az első helyet érte el. Hét országban pedig minősítést kapott. Legutóbbi, tizennegyedik stúdióalbuma a Madame X (2019) a Billboard 200 első helyén debütált. Több országban, köztük Ausztráliában, Belgiumban, Kanadában, Olaszországban, Svájcban, és az Egyesült Királyságban pedig a második helyet érte el. Az követően olyan slágerei jelentek meg, mint a , az , a Hung Up, a 4 Minutes, a , a Give Me All Your Luvin’, a Living for Love, és a Medellín. 64,5 millió eladott lemezzel az Egyesült Államokban és 300 millióval világszerte Madonnát az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége a 20. század legtöbb lemezt eladó rockénekesnőjének nyilvánította. 2007-ben a Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének titulálta, a következő évben pedig beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:genre
dbo:instrument
dbo:personFunction
dbo:recordLabel
dbo:voiceType
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 116833 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 96305 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23895943 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1979 (xsd:integer)
prop-hu:aláírásképMéret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • a pop királynője (hu)
  • a pop királynője (hu)
prop-hu:díjak
prop-hu:együttes
  • Breakfast ClubEmmy (hu)
  • Breakfast ClubEmmy (hu)
prop-hu:gyermekei
  • David Banda Mwale Ciccone Ritchie (hu)
  • Estere Ciccone (hu)
  • Lourdes Leon (hu)
  • Mercy James (hu)
  • Rocco Ritchie (hu)
  • Stella Ciccone (hu)

prop-hu:hang
prop-hu:hangszer
  • VokálGitár (hu)
  • VokálGitár (hu)
prop-hu:honlap
  • madonna.com (hu)
  • madonna.com (hu)
prop-hu:házastárs
  • Guy Ritchie (hu)
  • Sean Penn (hu)
  • Guy Ritchie (hu)
  • Sean Penn (hu)
prop-hu:id
  • 187 (xsd:integer)
prop-hu:igazítás
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:irány
  • függőleges (hu)
  • függőleges (hu)
prop-hu:kiadók
  • SireWarner Bros.MaverickLive NationInterscope (hu)

prop-hu:kép
  • ExpressYourselfUnderGround cropped.jpg (hu)
  • KeepItTogetherMadonnaUnderground cropped.jpg (hu)
  • Rebel Heart tour 2016 - Melbourne 1 .jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Madonna 2016-ban Melbourne-ben (hu)
  • Madonna 2016-ban Melbourne-ben (hu)
prop-hu:képméret
  • 240 (xsd:integer)
prop-hu:magassága
  • 154.0
prop-hu:műfajok
  • PopRockRhythm and bluesElektronikaDance (hu)

prop-hu:name
  • Madonna (hu)
  • Madonna (hu)
prop-hu:név
  • Madonna (hu)
  • Madonna (hu)
prop-hu:szélesség
  • 190 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Madonna 1990-ben a Blond Ambition turnéján, az Express Yourself és a Keep It Together című számai alatt (hu)

prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Madonna Louise Veronica Ciccone (hu)
  • Madonna Louise Veronica Ciccone (hu)
prop-hu:tevékenység
  • énekesdalszerzőszínészrendezőíróproducerdivattervezőtáncos (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:élettárs
  • (hu)
  • Carlos Leon (hu)
  • (hu)
  • Carlos Leon (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Madonna (énekesnő) (hu)
  • Madonna (énekesnő) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Madonna (hu)
  • Madonna (hu)
foaf:nick
  • a pop királynője (hu)
  • a pop királynője (hu)
is dbo:artist of
is dbo:musicComposer of
is dbo:producer of
is dbo:spouse of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:együttesNeve of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:extra of
is prop-hu:félideiShow of
is prop-hu:főszereplő of
is prop-hu:házastárs of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is prop-hu:következőElőadó of
is prop-hu:producer of
is prop-hu:résztvevők of
is prop-hu:writer of
is prop-hu:zene of
is foaf:primaryTopic of