Property Value
dbo:abstract
  • Robert Józef Kubica (lengyel kiejtéssel: [ˈrɔbɛrt kuˈbit͡sa]); (Krakkó, 1984. december 7. –) az első lengyel Formula–1-es versenyző, 2006 és 2009 között a BMW Sauber csapatának pilótája volt. A 2010-es idényben a Renault-nál folytatta pályafutását. 2008-ban ő lett az első közép- és kelet-európai versenyző, aki Formula–1-es futamot nyert, miután elsőként intették le a 2008-as kanadai nagydíjon. Pályafutása során tizenkét alkalommal állt dobogón, és egy futamgyőzelemmel rendelkezik. Legjobb világbajnoki eredménye a 2008-ban elért 4. helyezése volt (ekkor csupán a futamgyőzelmek számának különbsége miatt csúszott le a 3. helyről). 2011. február 6-án életveszélyes sérüléseket szenvedett egy olaszországi ralibalesetben a Ronde di Andora elnevezésű versenyen. Jobb karját majd hogy nem teljes egészében levágta a szétroncsolódott karosszéria. Ezt követően raliversenyeken vett részt, és bár a La Gazzetta dello Sportnak úgy nyilatkozott, hogy minél hamarabb vissza szeretne térni a királykategóriába és felépülése is mindvégig jó ütemben haladt, súlyosan rongálódott jobb kezének állapota miatt ki kellett hagynia a teljes 2011-es évadot, és sokáig nem sikerült visszatérnie a Formula–1-be. Egy későbbi interjúban ő maga is elismerte, hogy egészségi állapota miatt ez „szinte lehetetlen”. 2012 szeptemberében kisebb olasz ralifutamokon vett részt és ez év végén megkapta a újság "Év embere 2012" címét. 2013-ban egy Citroën volánja mögött elindult a Rali-világbajnokság WRC-2-es kategóriájában és rajthoz állt az Európa-bajnoki futamokon is. 2014-ben a WRC-2 bajnoki címét meg is szerezte, következő lépésként pedig egy -vel elindult a világbajnokság legmagasabb kategóriájában a csapat pilótájaként. 2016-ban elindult sportautó sorozatokban is, ekkor a Renault Sport Trophy elnevezésű sorozatban próbálta ki magát. 2017-ben tesztlehetőséget kapott a Renault Formula–1-es csapatától a Hungaroringen zajló gumiteszten. A 2018-as idényre a Williams tesztpilótája lett, és 2018 novemberében hivatalossá vált, hogy a 2019-es szezonban kilenc évnyi kihagyást követően a Williams versenyzőjeként tért vissza a Formula–1-be. 2020-tól az Alfa Romeo F1 tartalékpilótája. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 134591 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 60040 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23847500 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
  • Alfa Romeo (hu)
  • Alfa Romeo (hu)
prop-hu:elsőGyőzelem
  • 2008 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:elsőNagydíj
  • 2006 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:kategória
prop-hu:korábbiCsapatai
  • Renault (hu)
  • Williams (hu)
  • BMW Sauber (hu)
  • Renault (hu)
  • Williams (hu)
  • BMW Sauber (hu)
prop-hu:kép
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • Kubica 2019-ben (hu)
  • Kubica 2019-ben (hu)
prop-hu:legutóbbiNagydíj
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:nemzetiség
  • lengyel (hu)
  • lengyel (hu)
prop-hu:név
  • Robert Kubica (hu)
  • Robert Kubica (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:teljesNév
  • Robert Józef Kubica (hu)
  • Robert Józef Kubica (hu)
prop-hu:világbajnokiCímek
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:weboldal
  • www.kubica.pl (hu)
  • www.kubica.pl (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Robert Kubica (hu)
  • Robert Kubica (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:elsőVersenyző of
is prop-hu:harmadikVersenyző of
is prop-hu:leggyorsabbKörVersenyző of
is prop-hu:másodikVersenyző of
is prop-hu:poleVersenyző of
is foaf:primaryTopic of