Property Value
dbo:abstract
  • Simon Balázs (Kaposvár, 1980. február 19. –) visszavonult 79-szeres magyar válogatott kosárlabda játékos, irányító, jelenleg az Alba Fehérvár sportigazgatója. Magyarországon a Zalaegerszeg csapatánál kezdte pályafutását, majd a Kaposvári KK játékosa lett, ahol két bajnoki és egy kupagyőzelmet szerzett. Ezután megfordult Németországban és Belgiumban is: a 2004–05-ös szezonban játszott a német Bonn csapatnál, ahol 29 mérkőzésen 3,3 pontot 0,9 lepattanót és 1,7 gólpasszt átlagolt. A kettő pontos dobásait 36%-kal, a hármasokat 13%-kal dobta. A belga Leuven csapatához a 2005–06-os szezonban igazolt, ahol 35 mérkőzésen átlag 10,9 pontot, 2 lepattanót és 3,7 gólpasszt ért el. A hármasokat 38 a ketteseket pedig 47 százalékkal dobta. Hazatérése után egy évet a PVSK-Expo Center Pécs csapatánál töltött, majd öt évig az Albacomp csapatában kosárlabdázott, ezután két évig az ABA Ligában is szereplő Szolnoki Olaj KK játékosa volt. Pályafutása utolsó két évét ismét az Alba Fehérvár együttesénél töltötte, ahol 2016-os visszavonulása után sportigazgatóként tevékenykedik. Legmagasabb iskolai végzettsége: Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 459649 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5564 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23780264 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Simi (hu)
  • Simi (hu)
prop-hu:csapat
prop-hu:elismerések
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:frissítve
  • 2016-07-14 (xsd:date)
prop-hu:kép
  • Simon Balázs PVSK.jpg (hu)
  • Simon Balázs PVSK.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Simon Balázs 2006-ban a PVSK csapatában (hu)

prop-hu:képméret
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:liga
  • Bundesliga (hu)
  • NB I/A (hu)
  • ABA, NB I/A (hu)
  • Ethias League (hu)
  • Bundesliga (hu)
  • NB I/A (hu)
  • ABA, NB I/A (hu)
  • Ethias League (hu)
prop-hu:magasság
  • 187.0
prop-hu:mezszám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:név
  • Simon Balázs (hu)
  • Simon Balázs (hu)
prop-hu:poszt
prop-hu:pályafutásKezdete
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:pályafutásVége
  • 2016 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiIdő
  • 1980 (xsd:integer)
prop-hu:tömeg
  • 82.0
prop-hu:válogatott
  • 79 (xsd:integer)
prop-hu:válogatottÉvek
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Simon Balázs (kosárlabdázó) (hu)
  • Simon Balázs (kosárlabdázó) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of