Property Value
dbo:abstract
  • A szociológia (a latin socius, azaz „társ”, „társaság”; valamint a görög λόγος, logosz, azaz „-tudás”, „-tudomány” szavakból) a társadalmi élet összetevői, az egyének, csoportok, szervezetek, intézmények (család, iskola, egyház, állam stb.) életének, működésének törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait vizsgáló elméleti és gyakorlati tudomány. A szociológusok a társadalmi és társas viselkedést tanulmányozzák az emberek által alkotott társadalmi, vallási, politikai és gazdasági intézményeken, szervezeteken, csoportokon belül. Tanulmányozzák a társas kölcsönhatások során a csoportokon belül vagy azok között létrejövő viselkedési formákat, nyomon követik kialakulásukat és terjedésüket, elemzik a csoporttevékenység hatását az egyéni résztvevőkre. Szociológusok vizsgálják egy társadalmi csoport, szervezet vagy intézmény jellemzőit, az egyének egymásra és csoportjukra kifejtett hatását, ezzel összefüggésben az egyén olyan tulajdonságainak szerepét, mint a biológiai nem, társadalmi nem (társadalmi nemek tudománya), a kor vagy a rassz. A szociológia tárgyterületei többek között a család, a kisebbségek, az oktatás, a vallás, a politika, a lakóhely, a bűnözés, a szellemi és egészségi környezet társadalmi kérdéseivel foglalkoznak. A szociológia a társadalmi folyamatokat többek között a társadalmi rétegződés, társadalmi mobilitás, kommunikációelmélet, szociálpszichológia, demográfia és társadalomstatisztika ismereteivel és eszközeivel vizsgálja. A szociológiai kutatás az utca névtelen emberei közötti kapcsolatok elemzésétől a globális társadalmi folyamatok tanulmányozásáig terjed. Új területei – mint a hálózatelemzés vagy a környezeti szociológia – folyamatosan bővülnek. A szociológiai kutatások eredményeit oktatók, tervezők, jogászok, hivatalnokok, fejlesztők, közgazdászok és más szakmabeliek is használják, akik a társadalmi problémák megoldásában érdekeltek, és e célból közpolitikai tevékenységet folytatnak. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 2205 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 37212 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23082656 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 20050314025934 (xsd:decimal)
prop-hu:jelentősKézikönyvei
  • Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (hu)

prop-hu:jelentősMűvelői
prop-hu:kép
  • The Rules of the Sociological Method.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Émile Durkheim: Les règles de la méthode sociologique (hu)

prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:nagyobbCsoport
  • – Társadalomtudományok – (hu)
  • – Társadalomtudományok – (hu)
prop-hu:név
  • Szociológia (hu)
  • Szociológia (hu)
prop-hu:tárgya
  • a társadalmi élet összetevői, az egyének, csoportok, szervezetek, intézmények életének, működésének törvényszerűségei, szabályai és folyamatai (hu)

prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ágai
  • * Családszociológia * Demográfia * Deviancia * Egészségszociológia * Feminista szociológia * Gazdaságszociológia * Ifjúságszociológia * Jogszociológia * Kapcsolatháló-elemzés * Kisebbségszociológia * Környezetszociológia * Konfliktuselméletek * Médiaszociológia * Munkaszociológia * Művészetszociológia * Nevelésszociológia * Oktatásszociológia * Orvosi szociológia * Sportszociológia * Szervezetszociológia * Szociálpolitika * Szociometria * Társadalmi egyenlőtlenség * Társadalmi változások * Tudásszociológia * Településszociológia * Vallásszociológia * Zeneszociológia (hu)

dct:subject
rdfs:label
  • Szociológia (hu)
  • Szociológia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:mainInterest of
is dbo:nonFictionSubject of
is dbo:occupation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:foglalkozás of
is prop-hu:szakma of
is prop-hu:szakterület of
is prop-hu:téma of
is prop-hu:témakör of
is foaf:primaryTopic of