dbo:abstract
|
- A tibeti írást a tibeti, dzongkha, ladaki és lejegyzésére használják Tibetben, Bhutánban, Nepálban és Indiában. Az írás pontos eredete nem ismert, a tibeti buddhizmus hagyományosan az írás létrehozását az északkelet-indiai tulajdonítja, de a vallásos hagyomány iráni illetve közép-ázsiai eredetűnek tartja. Bráhmi eredetű írásrendszer, amint azt a szótagstruktúrája, az ékezetek diakritikus jelekkel történő jegyzése, a betűk kanonikus elrendezése, fonológiai csoportosítása is bizonyítja. Az írásnak különböző stílusirányzatai vannak, ezeket két fő változatba sorolhatjuk: dbu-can, „amelynek feje van” (ez a gyakrabban használt, számítógépes billentyűzeten fellelhető), illetve a kurzív típusú írásokat, (dbu-med azaz „fejetlen”) amely magában foglalja a viszonylag visszafogott dpe-jig „könyvírás”t vagy a gyors nkhjug-jig „futó írás”t. A tibeti nyelv standard helyesírása gyakorlatilag nem változott, miközben a beszélt nyelv folyamatos átalakulásokon ment keresztül, például elvesztette a mássalhangzó-torlódásos kiejtést. A fejlődés eredményeként az összes modern tibeti nyelvjárásban (különösen a standard tibeti lhászai dialektusban) jelentős eltérés mutatkozik a helyesírási (amely még mindig tükrözi a 9. században beszélt tibetit), és a tényleges kiejtés között. A tibeti szavak fonetikus átírására és transzliterációjára elég sok, többé-kevésbé jól működő rendszer létezik már nemzetközi szinten; a kettő közül a problematikusabb természetesen a fonetikai átírási rendszer létrehozása, hiszen a beszélt nyelv igen rugalmas, s szinte minden valamennyire elszigetelt nyelvi közösség sajátos ejtési módozatot hoz létre (amit általában nyelvjárásnak szoktak nevezni). A tibeti nyelv magyar fonetikai átírására a szakkönyv jellegű tanulmányokban és fordításokban általában az angolos Wylie-féle transzliterációt alkalmazzák, és csak ritkán a kiejtés szerinti alakot használják. A THDL (Tibetan and Himalayan Digital Library), A keleti nevek magyar helyesírása (141-164. o.) és a Terjék József: Tibeti-magyar szótár függelékében található összefoglalás alapján mégis összeállítható egy általánosan alkalmazható magyaros átírási rendszer. (hu)
- A tibeti írást a tibeti, dzongkha, ladaki és lejegyzésére használják Tibetben, Bhutánban, Nepálban és Indiában. Az írás pontos eredete nem ismert, a tibeti buddhizmus hagyományosan az írás létrehozását az északkelet-indiai tulajdonítja, de a vallásos hagyomány iráni illetve közép-ázsiai eredetűnek tartja. Bráhmi eredetű írásrendszer, amint azt a szótagstruktúrája, az ékezetek diakritikus jelekkel történő jegyzése, a betűk kanonikus elrendezése, fonológiai csoportosítása is bizonyítja. Az írásnak különböző stílusirányzatai vannak, ezeket két fő változatba sorolhatjuk: dbu-can, „amelynek feje van” (ez a gyakrabban használt, számítógépes billentyűzeten fellelhető), illetve a kurzív típusú írásokat, (dbu-med azaz „fejetlen”) amely magában foglalja a viszonylag visszafogott dpe-jig „könyvírás”t vagy a gyors nkhjug-jig „futó írás”t. A tibeti nyelv standard helyesírása gyakorlatilag nem változott, miközben a beszélt nyelv folyamatos átalakulásokon ment keresztül, például elvesztette a mássalhangzó-torlódásos kiejtést. A fejlődés eredményeként az összes modern tibeti nyelvjárásban (különösen a standard tibeti lhászai dialektusban) jelentős eltérés mutatkozik a helyesírási (amely még mindig tükrözi a 9. században beszélt tibetit), és a tényleges kiejtés között. A tibeti szavak fonetikus átírására és transzliterációjára elég sok, többé-kevésbé jól működő rendszer létezik már nemzetközi szinten; a kettő közül a problematikusabb természetesen a fonetikai átírási rendszer létrehozása, hiszen a beszélt nyelv igen rugalmas, s szinte minden valamennyire elszigetelt nyelvi közösség sajátos ejtési módozatot hoz létre (amit általában nyelvjárásnak szoktak nevezni). A tibeti nyelv magyar fonetikai átírására a szakkönyv jellegű tanulmányokban és fordításokban általában az angolos Wylie-féle transzliterációt alkalmazzák, és csak ritkán a kiejtés szerinti alakot használják. A THDL (Tibetan and Himalayan Digital Library), A keleti nevek magyar helyesírása (141-164. o.) és a Terjék József: Tibeti-magyar szótár függelékében található összefoglalás alapján mégis összeállítható egy általánosan alkalmazható magyaros átírási rendszer. (hu)
|