Property Value
dbo:abstract
  • A TriMet (teljes nevén Tri-County Metropolitan Transportation District of Oregon) az Oregon állambeli Portland agglomerációjának tömegközlekedését látja el. A vállalatot 1969-ben hozta létre az állami törvényhozás öt korábbi buszos cég összeolvasztásával; ezek Multnomah, Washington és Clackamas megyékben működtek. 1986-ban indult a Metropolitan Area Express tram-train, amely mára 5 vonalon, 96,1 kilométer hosszan szállít utasokat. 2009-ben indult a Westside Express Service helyiérdekű vasútvonal, valamint a Portland Streetcar karbantartását, illetve részleges üzemeltetését is a TriMet végzi. A vasút mellett a cégnek 81 buszvonala is van, összesen pedig 713, ezeken a vonalakon bevethető járművel rendelkezik; emellett a LIFT mozgáskorlátozottakat szállító szolgáltatást speciális kisbuszokkal működtetik. A 2013-as üzleti évben a napi átlagos utasszám 316 700 fő volt, a buszok pedig 5:00 és 2:00 között közlekedtek. A 2014-es üzleti évben a vállalat 489 millió dolláros költségvetésből gazdálkodhat, amelynek több mint fele a környező cégek által fizetett munkáltatói adóból folyik be. A TriMetet egy hét főből álló bizottság felügyeli, amelynek tagjait Oregon állam kormányzója jelöli ki. A cégnek 2014-ben körülbelül 2500 alkalmazottja volt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1481249 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 46893 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23704660 (xsd:integer)
prop-hu:azonos
  • bio (hu)
  • dav (hu)
  • fre (hu)
  • bet (hu)
  • bim (hu)
  • iaw (hu)
  • ibc (hu)
  • jee (hu)
  • lil (hu)
  • lue (hu)
  • bio (hu)
  • dav (hu)
  • fre (hu)
  • bet (hu)
  • bim (hu)
  • iaw (hu)
  • ibc (hu)
  • jee (hu)
  • lil (hu)
  • lue (hu)
prop-hu:fejléc
  • A Portland Transit Mall kijelzői (hu)
  • A Portland Transit Mall kijelzői (hu)
prop-hu:fejlécIgazítás
  • center (hu)
  • center (hu)
prop-hu:helyszín
  • Portlandi agglomeráció (hu)
  • Portlandi agglomeráció (hu)
prop-hu:hálózat
prop-hu:igazítás
  • left (hu)
  • right (hu)
  • left (hu)
  • right (hu)
prop-hu:irány
  • vízszintes (hu)
  • függőleges (hu)
  • vízszintes (hu)
  • függőleges (hu)
prop-hu:járművekSzáma
  • Busz: 713 (hu)
  • HÉV: 6 (hu)
  • Tram-train: 145 (hu)
  • Busz: 713 (hu)
  • HÉV: 6 (hu)
  • Tram-train: 145 (hu)
prop-hu:kép
  • Portland Mall CCTV monitor in shelter, 1987.jpg (hu)
  • Portland Mall digital sign.jpg (hu)
  • TriMet 30-foot Gillig buses.jpg (hu)
  • TriMet D40LFR bus.JPG (hu)
  • TriMet 2012 Gillig BRT bus with Rose Garden arena.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A vállalat logója (hu)
  • A vállalat logója (hu)
prop-hu:szélesség
  • 170 (xsd:integer)
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • 1977 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • A 2002 előtti és utáni színterv (hu)
  • Új, színes kijelző (hu)
prop-hu:térkép
  • Portland rail map.png (hu)
  • Portland rail map.png (hu)
prop-hu:típus
prop-hu:vonalHossza
  • MAX: 97 km (hu)
  • WES: 23,7 (hu)
  • MAX: 97 km (hu)
  • WES: 23,7 (hu)
prop-hu:vonalakSzáma
  • Busz: 81 (hu)
  • HÉV: 1 (hu)
  • Tram-train: 5 (hu)
  • Busz: 81 (hu)
  • HÉV: 1 (hu)
  • Tram-train: 5 (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állomásokSzáma
  • MAX: 97 (hu)
  • WES: 5 (hu)
  • MAX: 97 (hu)
  • WES: 5 (hu)
prop-hu:áramellátás
  • egyenáram (hu)
  • egyenáram (hu)
prop-hu:átadás
  • --12-01
dct:subject
rdfs:label
  • TriMet (hu)
  • TriMet (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:pályaTulajdonosa of
is foaf:primaryTopic of