Property Value
dbo:abstract
  • A vicksburgi hadjárat az amerikai polgárháború egyik jelentős, több különálló műveletet és ütközetet magában foglaló hadjárata volt az amerikai polgárháború nyugati hadszínterén. Fontosságát az adja, hogy a támadó uniós erők célja Mississippi állambeli városának erődje volt, mely 1862 végén a két utolsó nagyobb erősség egyike volt a Mississippi folyam partján a Konföderáció birtokában. Ulysses S. Grant vezérőrnagy támadásának célja a folyam feletti teljes ellenőrzés megszerzése volt, melyet a másik erősség ellen New Orleansból indított támadással egészült ki. altábornagy, a várost védő déli csapatok parancsnoka a Konföderáció Mississippin túli hadszínterével megmaradt egyetlen összeköttetési pontját védelmezte. A Vicksburg elfoglalásáért indított szárazföldi és folyami műveletek csapatmozgások, elhibázott kezdeményezések és tizenegy különböző ütközet sora három különálló szakaszra osztható. Az 1862. december 26-tól 1863 januárjáig tartó első szakaszban Grant a hadsereg felével a mentén támadt, míg Sherman a másik felével a mentén haladt előre. Mindkét művelet kudarcba fúlt és meg kellett várni a tél végét. A második fázist intenzív mérnöki és folyószabályozási munkálatok jellemezték. Grant a korábban megkezdett munkát 1863 januárjában újította fel. Márciusig öt különböző csatornaásási és folyóelterelési projekttel próbálták elérni, hogy a flottilla elkerülhesse Vicksburg ágyúit, de egyik sem hozott eredményt. 1863 áprilisában Grant szállítóhajói és ágyúnaszádjai éjszaka elhajóztak az erőd mellett és a Mississippi jobb partján, Louisianában egyesültek a szárazföldön dél felé menetelő hadsereg maradék részével. Április 29-én megkezdték az átkelést a bal partra és ezzel harminc kilométerre Vicksburgtől délre alakítottak ki bázist. Az átkelés előtt gondosan kimunkált megtévesztő és erődemonstráló műveletek sora kendőzte el a valódi szándékot, így az átkelés harc nélkül sikeresen folyt le. Az elkövetkező két hétben Grant Mississippi állam belső része felé haladt és öt ütközet megvívása után elfoglalta a fővárost, Jacksont. Ezután a vasútvonal mentén nyugatra fordulva ostrom alá vette Vicksburgöt. Pemberton hadserege július 4-én, egy nappal azután, hogy az elkezdte visszavonulását a Gettysburgi csatatérről, szabad eltávozás fejében letette a fegyvert. Július 9-én vezérőrnagy előtt letette a fegyvert helyőrsége is. Texas és Arkansas ezután lényegében el lett vágva a Konföderáció többi részétől, a Mississippi pedig megnyílt az uniós hajóforgalom előtt. A Mississippi megnyitásával újra lehetségessé vált a középnyugat áruinak elérni a Mexikói-öblöt, a hadsereg pedig utánpótlási vonalat tudott üzemeltetni a folyón közlekedő gőzhajókkal. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1420726 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 69667 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23680240 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 1863 (xsd:integer)
prop-hu:editor
  • A Time-Life Books szerkesztői (hu)
  • A Time-Life Books szerkesztői (hu)
prop-hu:eredmény
  • Uniós győzelem (hu)
  • Uniós győzelem (hu)
prop-hu:first
  • Bruce (hu)
  • James M. (hu)
  • Christopher (hu)
  • Shelby (hu)
  • Jerry (hu)
  • David J. (hu)
  • Jean Edward (hu)
  • Steven E. (hu)
  • John D (hu)
  • Frances H (hu)
  • Vincent J (hu)
  • Christopher R. (hu)
  • Chester G (hu)
  • Edward H (hu)
  • Edwin C (hu)
  • Edwin C. (hu)
  • Justin S. (hu)
  • Michael B (hu)
  • Terrence J (hu)
  • Warren E. (hu)
  • Bruce (hu)
  • James M. (hu)
  • Christopher (hu)
  • Shelby (hu)
  • Jerry (hu)
  • David J. (hu)
  • Jean Edward (hu)
  • Steven E. (hu)
  • John D (hu)
  • Frances H (hu)
  • Vincent J (hu)
  • Christopher R. (hu)
  • Chester G (hu)
  • Edward H (hu)
  • Edwin C (hu)
  • Edwin C. (hu)
  • Justin S. (hu)
  • Michael B (hu)
  • Terrence J (hu)
  • Warren E. (hu)
prop-hu:haderő
  • Mississippi hadsereg – fő (hu)
  • Tennessee hadsereg – fő (hu)
  • Mississippi hadsereg – fő (hu)
  • Tennessee hadsereg – fő (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:id
  • OCLC 47296103 (hu)
  • OCLC 5890637 (hu)
  • OCLC 47296103 (hu)
  • OCLC 5890637 (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
  • Vicksburgi hadjárat (hu)
  • Vicksburgi hadjárat (hu)
prop-hu:kontextus
prop-hu:kép
  • Vicksburg h76557k.jpg (hu)
  • Vicksburg h76557k.jpg (hu)
prop-hu:képfelirat
  • A Mississippi folyami flotilla elhajózik a konföderációs vicksburgi erőd előtt 1863. április 16-án. (hu)
  • A Mississippi folyami flotilla elhajózik a konföderációs vicksburgi erőd előtt 1863. április 16-án. (hu)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Kennedy (hu)
  • Smith (hu)
  • Esposito (hu)
  • Hearn (hu)
  • Korn (hu)
  • Milligan (hu)
  • Eicher (hu)
  • McPherson (hu)
  • Catton (hu)
  • Ballard (hu)
  • Foote (hu)
  • Woodworth (hu)
  • Bonekemper (hu)
  • Gabel (hu)
  • Bearss (hu)
  • Grabau (hu)
  • Solonick (hu)
  • Waldrep (hu)
  • Winschel (hu)
  • Kennedy (hu)
  • Smith (hu)
  • Esposito (hu)
  • Hearn (hu)
  • Korn (hu)
  • Milligan (hu)
  • Eicher (hu)
  • McPherson (hu)
  • Catton (hu)
  • Ballard (hu)
  • Foote (hu)
  • Woodworth (hu)
  • Bonekemper (hu)
  • Gabel (hu)
  • Bearss (hu)
  • Grabau (hu)
  • Solonick (hu)
  • Waldrep (hu)
  • Winschel (hu)
prop-hu:location
  • Boston (hu)
  • New York (hu)
  • Lawrence (hu)
  • Chapel Hill (hu)
  • Dayton, OH (hu)
  • Knoxville (hu)
  • Abilene, TX (hu)
  • Fort Leavenworth, Kan. (hu)
  • Boston (hu)
  • New York (hu)
  • Lawrence (hu)
  • Chapel Hill (hu)
  • Dayton, OH (hu)
  • Knoxville (hu)
  • Abilene, TX (hu)
  • Fort Leavenworth, Kan. (hu)
prop-hu:parancsnok
prop-hu:publisher
  • Oxford University Press (hu)
  • University Press of Kansas (hu)
  • Random House (hu)
  • Simon & Schuster (hu)
  • Doubleday (hu)
  • Naval Institute Press (hu)
  • United States Naval Institute (hu)
  • Rowman & Littlefield (hu)
  • McWhiney Foundation Press (hu)
  • Southern Illinois University Press (hu)
  • University of North Carolina Press (hu)
  • University of Tennessee Press (hu)
  • Houghton Mifflin Co. (hu)
  • Time-Life Books (hu)
  • Morningside House (hu)
  • Frederick A. Praeger (hu)
  • Regnery Publishing (hu)
  • Combat Studies Institute Press (hu)

prop-hu:területváltozások
  • A Mississippi folyam utolsó előtti konföderációs erőssége uniós kézre kerül. (hu)
  • A Mississippi folyam utolsó előtti konföderációs erőssége uniós kézre kerül. (hu)
prop-hu:title
  • Grant (hu)
  • The Longest Night: A Military History of the Civil War (hu)
  • Battle Cry of Freedom: The Civil War Era (hu)
  • The Civil War Battlefield Guide (hu)
  • Jefferson Davis and His Generals: The Failure of Confederate Command in the West (hu)
  • West Point Atlas of American Wars (hu)
  • Vicksburg, The Campaign that Opened the Mississippi (hu)
  • A Victor, Not a Butcher: Ulysses S. Grant's Overlooked Military Genius (hu)
  • Vicksburg's Long Shadow: The Civil War Legacy Of Race And Remembrance (hu)
  • The Campaign for Vicksburg. Első kötet, Vicksburg is the Key (hu)
  • Admiral David Dixon Porter: the Civil War Years (hu)
  • Engineering Victory: The Union Siege of Vicksburg (hu)
  • Gunboats Down the Mississippi (hu)
  • The Campaign for Vicksburg. Harmadik kötet, Unvexed to the Sea'' (hu)
  • The Civil War: A Narrative. Második kötet, Fredericksburg to Meridian (hu)
  • Vicksburg: Fall of the Confederate Gibraltar (hu)
  • War on the Mississippi: Grant's Vicksburg Campaign (hu)
  • The Campaign for Vicksburg. Második kötet, Grant Strikes a Fatal Blow (hu)
  • The Centennial History of the Civil War. Harmadik kötet, Never Call Retreat (hu)
  • Ninety-Eighty Days: A Geographer's View of the Vicksburg Campaign (hu)

prop-hu:támadó
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:url
  • http://www.usma.edu/history/SitePages/American%20Civil%20War.aspx
  • https://archive.org/details/jeffersondavishi00wood
  • https://archive.org/details/longestnightmili00eich| location=New York (hu)
  • --07-20
  • https://archive.org/details/grant00smit| location=New York (hu)
  • --04-07
  • https://archive.org/details/civilwarnarrativ03foot| location=New York (hu)
  • http://cgsc.contentdm.oclc.org/cdm/ref/collection/p16040coll3/id/105| title=Staff ride handbook for the Vicksburg Campaign, December 1862-July 1863 (hu)
  • https://archive.org/details/civilwarwaronmis0000unse| location=Alexandria, VA (hu)
  • https://archive.org/details/admiraldaviddixo0000hear| location=Annapolis (hu)
  • https://archive.org/details/nevercallretreatcatt| location=Garden City, NY (hu)
  • https://archive.org/details/gunboatsdownmiss0000unse| location=Annapolis (hu)
  • https://archive.org/details/victornotbutcher0000bone| location=Washington, D.C. (hu)
prop-hu:veszteségek
  • 10.142000 (xsd:double)
  • 38.586000 (xsd:double)
prop-hu:védekező
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:work
  • Oxford History of the United States (hu)
  • Oxford History of the United States (hu)
prop-hu:year
  • 1958 (xsd:integer)
  • 1959 (xsd:integer)
  • 1965 (xsd:integer)
  • 1985 (xsd:integer)
  • 1986 (xsd:integer)
  • 1988 (xsd:integer)
  • 1990 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Vicksburgi hadjárat (hu)
  • Vicksburgi hadjárat (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:battle of
is prop-hu:csatái of
is foaf:primaryTopic of