Property Value
dbo:abstract
  • A Voynich-kézirat (ejtsd: vojnics) ismeretlen írásjelekkel, ismeretlen nyelven írt könyv, melynek eredetét mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került. A korábbi becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott. Egy 2009-es radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elején írták, 1420 körül. Jelenleg a Yale Egyetemen, a Beinecke Könyvtárban található. 2005-ben jelent meg az első fakszimile (eredetihez hű, változatlan) utánnyomása. A mű 234 darab 15 cm széles és 23 cm magas velumlapból áll, amelyből negyvenkét lap hiányzik az oldalszámozás szerint. Valószínűsíthető, hogy már 1912-ben, Voynichhoz kerülésekor sem volt teljes. A szöveg megírásához és az ábrák körvonalazásához valószínűleg lúdtollat használtak. A rajzok korabeli ásványi és növényi anyagokkal színezettek és gyakran elnagyoltak. Egyesek úgy vélik, hogy a képek a szöveg megírása után kerültek a műbe, míg mások szerint előbb, mivel számos helyen a szöveg körülfolyja, illetve címkézi a képeket. A rajzok alapján ez a mű a korabeli tudományok és filozófiák szubjektív összefüggései leképeződésének, illetve más sajátságos tudománytalan elméletek megörökítésének is tűnhet. Dokumentált története alatt sokszor foglalkoztak vele amatőr és hivatásos kódfejtők, többek között a brit és az amerikai haditengerészettől, de senkinek nem sikerült még csak részben sem megfejtenie. Mindezek a kudarcok a történelmi titkosírástan híres rejtélyévé tették a kéziratot, egyúttal támogatták azt az elméletet is, mely szerint a szöveg csalás és semmi értelme sincs. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 85120 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 73353 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23585658 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Van logika a világ legrejtélyesebb szövegében (hu)
  • Van logika a világ legrejtélyesebb szövegében (hu)
prop-hu:date
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 2013-07-03 (xsd:date)
prop-hu:elérés
  • 2013-07-03 (xsd:date)
prop-hu:first
  • Francisco (hu)
  • John (hu)
  • Leo (hu)
  • Terence (hu)
  • Lawrence and Nancy (hu)
  • Mario M (hu)
  • Mary E (hu)
  • Robert S (hu)
  • William Romaine (hu)
  • Francisco (hu)
  • John (hu)
  • Leo (hu)
  • Terence (hu)
  • Lawrence and Nancy (hu)
  • Mario M (hu)
  • Mary E (hu)
  • Robert S (hu)
  • William Romaine (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 84 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Voynich.png (hu)
  • Voynich.png (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Részlet a kéziratból (hu)
  • Részlet a kéziratból (hu)
prop-hu:language
  • spanyol (hu)
  • spanyol (hu)
prop-hu:last
  • McKenna (hu)
  • Brumbaugh (hu)
  • D'Imperio (hu)
  • Goldstone (hu)
  • Levitov (hu)
  • Newbold (hu)
  • Pérez-Ruiz (hu)
  • Stojko (hu)
  • Violat-Bordonau (hu)
  • McKenna (hu)
  • Brumbaugh (hu)
  • D'Imperio (hu)
  • Goldstone (hu)
  • Levitov (hu)
  • Newbold (hu)
  • Pérez-Ruiz (hu)
  • Stojko (hu)
  • Violat-Bordonau (hu)
prop-hu:location
  • Barcelona (hu)
  • New York (hu)
  • Philadelphia, Pennsylvania (hu)
  • Carbondale, Illinois (hu)
  • Cáceres, Spain (hu)
  • Laguna Hills, California (hu)
  • Barcelona (hu)
  • New York (hu)
  • Philadelphia, Pennsylvania (hu)
  • Carbondale, Illinois (hu)
  • Cáceres, Spain (hu)
  • Laguna Hills, California (hu)
prop-hu:megírásánakIdőpontja
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:műfaj
prop-hu:nyelv
  • ismeretlen (hu)
  • ismeretlen (hu)
prop-hu:others
  • in: The Archaic Revival (hu)
  • in: The Archaic Revival (hu)
prop-hu:pages
  • 172 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Doubleday (hu)
  • Southern Illinois University Press (hu)
  • University of Pennsylvania Press (hu)
  • HarperSanFrancisco (hu)
  • Aegean Park Press (hu)
  • Ed. Asesores Astronómicos Cacereños (hu)
  • Océano Ambar (hu)
  • Vantage Press (hu)

prop-hu:szerző
  • ismeretlen (hu)
  • Keisz Ágoston (hu)
  • ismeretlen (hu)
  • Keisz Ágoston (hu)
prop-hu:title
  • El ABC del Manuscrito Voynich (hu)
  • El Manuscrito Voynich (hu)
  • Letters to God's Eye (hu)
  • The Cipher of Roger Bacon (hu)
  • The Voynich Manuscript (hu)
  • The Voynich Manuscript: An Elegant Enigma (hu)
  • The Most Mysterious Manuscript: The Voynich 'Roger Bacon' Cipher Manuscript (hu)
  • Solution of the Voynich Manuscript: A liturgical Manual for the Endura Rite of the Cathari Heresy, the Cult of Isis (hu)
  • The Friar and the Cipher: Roger Bacon and the Unsolved Mystery of the Most Unusual Manuscript in the World (hu)

prop-hu:témakör
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1928 (xsd:integer)
  • 1978 (xsd:integer)
  • 1987 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Voynich-kézirat (hu)
  • Voynich-kézirat (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of