| dbo:abstract
|
- A vallás olyan egyetemes és átfogó fogalom, amelyre nehezen adható meghatározás: „élményszerű találkozás a szenttel és a szenttől meghatározott ember válasz-cselekménye.” vagy másképpen: „szellemi lényekbe vetett hit” (Edward Burnett Tylor, 1871). A két fogalomleírás eltérése a megközelítésből ered, az első a vallás megnyilvánulásait foglalja össze, a második lényegét próbálja megragadni. Az első funkcionális, a második szubsztanciális szemléleten alapuló meghatározás. A fentieknél a vallásnak még általánosabb megfogalmazását adja Helmuth von Glasenapp (1891–1963) valláskutató, amikor az alábbiakat írja Az öt világvallás c. könyvében:
* Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben. Azt mondja továbbá, hogy az etikai fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre. Ma legalább kilenc etikailag fejlett világvallást ismerünk: a hinduizmust, a dzsainizmust, a buddhizmust, a kínai univerzalizmust, a szikhizmust, a zoroasztrizmust, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot. Ezek a vallások két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek a Hindukustól keletre és azokra, amelyek ettől nyugatra keletkeztek:
* a keletiek „az örök világtörvény vallásaiként” jellemezhetők, mivel e vallások szerint a világ örökkévaló, nincs őskezdete és meghatározott vége, a benne végbemenő valamennyi történést önmaga szabályozza és minden létezés legfőbb elvét személytelen világtörvény képviseli.
* a „történeti istenkinyilatkoztatás” nyugati (ábrahámi) vallásai mindennek a létezését egy, a világtól elkülönült, annál végtelenül hatalmasabb személyes Istentől eredeztetik, aki mindent a semmiből hozott létre, autonóm módon uralkodik mindenek felett. A kereszténységben a Föld teremtése és vége közötti időszak egyszeri és megismételhetetlen. Természetesen létrejöttek olyan vallások is, amelyek a két, alapvetően ellentétes felfogás között különböző átmeneteket képeztek. A vallások tudományos kutatásával elsősorban a vallástudomány, és annak ágai, a vallástörténet és a vallásfilozófia foglalkozik. (hu)
- A vallás olyan egyetemes és átfogó fogalom, amelyre nehezen adható meghatározás: „élményszerű találkozás a szenttel és a szenttől meghatározott ember válasz-cselekménye.” vagy másképpen: „szellemi lényekbe vetett hit” (Edward Burnett Tylor, 1871). A két fogalomleírás eltérése a megközelítésből ered, az első a vallás megnyilvánulásait foglalja össze, a második lényegét próbálja megragadni. Az első funkcionális, a második szubsztanciális szemléleten alapuló meghatározás. A fentieknél a vallásnak még általánosabb megfogalmazását adja Helmuth von Glasenapp (1891–1963) valláskutató, amikor az alábbiakat írja Az öt világvallás c. könyvében:
* Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben. Azt mondja továbbá, hogy az etikai fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre. Ma legalább kilenc etikailag fejlett világvallást ismerünk: a hinduizmust, a dzsainizmust, a buddhizmust, a kínai univerzalizmust, a szikhizmust, a zoroasztrizmust, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot. Ezek a vallások két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek a Hindukustól keletre és azokra, amelyek ettől nyugatra keletkeztek:
* a keletiek „az örök világtörvény vallásaiként” jellemezhetők, mivel e vallások szerint a világ örökkévaló, nincs őskezdete és meghatározott vége, a benne végbemenő valamennyi történést önmaga szabályozza és minden létezés legfőbb elvét személytelen világtörvény képviseli.
* a „történeti istenkinyilatkoztatás” nyugati (ábrahámi) vallásai mindennek a létezését egy, a világtól elkülönült, annál végtelenül hatalmasabb személyes Istentől eredeztetik, aki mindent a semmiből hozott létre, autonóm módon uralkodik mindenek felett. A kereszténységben a Föld teremtése és vége közötti időszak egyszeri és megismételhetetlen. Természetesen létrejöttek olyan vallások is, amelyek a két, alapvetően ellentétes felfogás között különböző átmeneteket képeztek. A vallások tudományos kutatásával elsősorban a vallástudomány, és annak ágai, a vallástörténet és a vallásfilozófia foglalkozik. (hu)
|
