| dbo:abstract
|
- A willendorfi vénusz egy 11,1 cm-es, női alakot formázó szobrocska, a prehisztorikus művészet egyik ikonja. 1908-ban bukkant rá régész az alsó-ausztriai Willendorf in der Wachau közelében található őskőkori lelőhelyen. Szemcsés mészkőből faragták (mely alapanyag nem jellemző a lelőhely környékén), a mészkő csak a csehországi Brnóhoz közeli Stránská Skala mészkőhegységeiben található meg Willendorftól 136 kilométerre északkeletre. A szobrocskát vörös okker festék fedte, amely szakralizált szín lehetett, s temetkezéseknél használták. A lelőhely 1990-es újbóli után a szobrot 24 000–22 000 évesre becsülik, a gravetti kultúra jellegzetes kisplasztikáihoz tartozik. Aránylag keveset tudunk a szobor eredetéről, a készítés módszereiről, és eredeti kulturális jelentőségéről. A szobor készítője nem a reális ábrázolásra törekedett, hanem sokkal inkább idealizált nőalak megformázására. A szeméremajkak, a mellek és a gömbölyű has kifejezetten hangsúlyos, ezek a való erős kapcsolatra utalnak. A figura apró kezeit a melle felett összefonja, nincsenek határozott arcvonásai, a fejét hajfonatok, vagy valamiféle fejfedő borítja. Egyes modern elemzések tiltakoznak a szobrocska megnevezése ellen, amely önkéntelenül is a kövérkés figura összehasonlítását sugallja a klasszikus Venus elképzelésekkel. Más vélemények szerint a kis figura ironikus megnevezése jól esik egybe azzal, amit mi az akkori nőkről, és ízlésről gondolunk. Ezzel párhuzamosan más hivatalos vélemények a szobor a kőkorszaki Európa földanya istennőként azonosítja a szobrocskát. Más vélemények szerint a szobrocska az előkelő társadalmi pozíciót szimbolizálja a vadászó-gyűjtögető közösségben, még pontosabban a matriarchális közösség vezetőjének szimbóluma is lehet. A hangsúlyozott termékenységben a biztonság és a siker jelképeit látják. A kövérség ugyanis nem feltétlenül a termékenységgel kapcsolatos, hanem az egyén túlélési képességeivel is összefügg az adott korban. Az akkori populáció átlagéletkora nem tette lehetővé, hogy a túltápláltsággal összefüggő keringési betegségek kialakuljanak, ezzel szemben a jóltápláltság a jólétre és az ínséges periódusok eltűrésére utal. Hasonló testalkat mai vadász-gyűjtögető népeknél is előfordul, a steatopygia (zsírfarúság) egyik legfeltűnőbb példája a khoi(szan), más néven busman nőknél fordul elő. A szobor lábának kialakítása nem teszi lehetővé, hogy megálljon (bár az alja törött, így annak eredeti jellege nem rekonstruálható biztosan). E miatt valószínűsíthető, hogy azt inkább kézben tartották, mintsem csak nézték volna. Néhány archeológus az anya-istenség helyett sokkal inkább szerencsehozó kabalának tartja. A willendorfi vénusz jelenleg a Bécsi Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. A szobor felfedezése és elnevezése óta számos hasonló szobrot fedeztek fel (igen sokat Magyarországon is). Ezeket vénuszfiguráknak nevezzük. A többi ilyen jellegű tárgy is az mutatja, hogy a hangsúlyos idomoknak széles körben elterjedt, egységes értelmezése volt abban a korban. (hu)
- A willendorfi vénusz egy 11,1 cm-es, női alakot formázó szobrocska, a prehisztorikus művészet egyik ikonja. 1908-ban bukkant rá régész az alsó-ausztriai Willendorf in der Wachau közelében található őskőkori lelőhelyen. Szemcsés mészkőből faragták (mely alapanyag nem jellemző a lelőhely környékén), a mészkő csak a csehországi Brnóhoz közeli Stránská Skala mészkőhegységeiben található meg Willendorftól 136 kilométerre északkeletre. A szobrocskát vörös okker festék fedte, amely szakralizált szín lehetett, s temetkezéseknél használták. A lelőhely 1990-es újbóli után a szobrot 24 000–22 000 évesre becsülik, a gravetti kultúra jellegzetes kisplasztikáihoz tartozik. Aránylag keveset tudunk a szobor eredetéről, a készítés módszereiről, és eredeti kulturális jelentőségéről. A szobor készítője nem a reális ábrázolásra törekedett, hanem sokkal inkább idealizált nőalak megformázására. A szeméremajkak, a mellek és a gömbölyű has kifejezetten hangsúlyos, ezek a való erős kapcsolatra utalnak. A figura apró kezeit a melle felett összefonja, nincsenek határozott arcvonásai, a fejét hajfonatok, vagy valamiféle fejfedő borítja. Egyes modern elemzések tiltakoznak a szobrocska megnevezése ellen, amely önkéntelenül is a kövérkés figura összehasonlítását sugallja a klasszikus Venus elképzelésekkel. Más vélemények szerint a kis figura ironikus megnevezése jól esik egybe azzal, amit mi az akkori nőkről, és ízlésről gondolunk. Ezzel párhuzamosan más hivatalos vélemények a szobor a kőkorszaki Európa földanya istennőként azonosítja a szobrocskát. Más vélemények szerint a szobrocska az előkelő társadalmi pozíciót szimbolizálja a vadászó-gyűjtögető közösségben, még pontosabban a matriarchális közösség vezetőjének szimbóluma is lehet. A hangsúlyozott termékenységben a biztonság és a siker jelképeit látják. A kövérség ugyanis nem feltétlenül a termékenységgel kapcsolatos, hanem az egyén túlélési képességeivel is összefügg az adott korban. Az akkori populáció átlagéletkora nem tette lehetővé, hogy a túltápláltsággal összefüggő keringési betegségek kialakuljanak, ezzel szemben a jóltápláltság a jólétre és az ínséges periódusok eltűrésére utal. Hasonló testalkat mai vadász-gyűjtögető népeknél is előfordul, a steatopygia (zsírfarúság) egyik legfeltűnőbb példája a khoi(szan), más néven busman nőknél fordul elő. A szobor lábának kialakítása nem teszi lehetővé, hogy megálljon (bár az alja törött, így annak eredeti jellege nem rekonstruálható biztosan). E miatt valószínűsíthető, hogy azt inkább kézben tartották, mintsem csak nézték volna. Néhány archeológus az anya-istenség helyett sokkal inkább szerencsehozó kabalának tartja. A willendorfi vénusz jelenleg a Bécsi Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. A szobor felfedezése és elnevezése óta számos hasonló szobrot fedeztek fel (igen sokat Magyarországon is). Ezeket vénuszfiguráknak nevezzük. A többi ilyen jellegű tárgy is az mutatja, hogy a hangsúlyos idomoknak széles körben elterjedt, egységes értelmezése volt abban a korban. (hu)
|
